Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Felcserélődtek a szerepek,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Felcserélődtek a szerepek, más is van így vele?

Figyelt kérdés
Én egy 21 éves lány vagyok, és párommal kb két hónapja vagyunk együtt. Mikor először nálam aludt az csak azért volt, mert rajta kívül álló okokból nem tudott hogy haza jutni, úgyhogy felajánlottam, hogy aludjon nálam. Én azt gondoltam, hogy jól van benne vagyok a "többiben" is. De nem történt semmi. Azt gondoltam úriember, nem él vissza a helyzettel. De aztán mikor úgy alakult hogy ismét marad, akkor sem történt semmi. Harmadik alkalommal pedig egyértelműen "kinyílvánítottam akaratomat", erre közölte, hogy másnap korán kell kelnie, úgyhogy inkább haza menne. Megkérdeztem mi a baj, de azt mondta semmi. Már arra gondoltam, hogy nem tetszek neki, és ezt ki is fejtettem, de azt mondta, hogy úgy vagyok tökéletes ahogy vagyok. Tovább erőltettem a dolgot, de semmi. Kezdem magam úgy érezni mint egy kurafi, aki egy kiskorút akar megrontani. :D Pedig egy 24 éves srácot akarok ágyba vinni. :D :D
2010. aug. 8. 19:54
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
gondolom hosszútávúra tervezi a veled való kapcsolatot, és ezért nem akar 2 hónap után szexelni.
2010. aug. 8. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
Namost, én hosszútávra terveztem az első kapcsolatomat, úriember is voltam, meg szűz is 17 évesen, de 1 hónap alatt azért megtörtént minden, aminek történnie kellett, a 2. hónapra már a napi 3-4nél tartottunk. Sztem egyáltalán nem normális, ha ennyire fél, de pettinggel oldható. Ha már leszoptad, tuti nem lesz akkora különbség majd neki a vagina, mint jelenleg, amikor csak a jobb kezét ismeri.
2010. aug. 8. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
Egyszer csípd el, és kapd be a faszát.
2010. aug. 8. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:

Hát ha szűz még szerintem ez természetes nála , akár 24 , akár 16 éves lenne !

Te szűz vagy még ?

2010. aug. 8. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:
Én is az vagyok, igen.
2010. aug. 8. 20:26
 16/22 anonim válasza:

19 fiú vagyok és ha más-nem van még egy csomó pasi a világon aki szívesen az ágyba visz (akár én is xD)

de lehet az a baj hogy kicsi a kukija vagy zsi-do oszt körbe van metélve vagy csak szimplán bu-zi

2010. aug. 8. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:

legelső vok.

ha egyszál tangába max + még 1 melltartóban odaállnál elé, akk tuti beadná a derekát. legalábbis én tuti letepernélek.

2010. aug. 8. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 A kérdező kommentje:

már látott egy szál mertartóban és bugyiban, sőt egy szál lepedőben is

:D

2010. aug. 8. 20:40
 19/22 anonim ***** válasza:
sztem csak időre van szüksége mert fél! hogy mitől? gőzöm sincs, de én is ilyen vagyok.
2010. aug. 8. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:

Én voltam már szűz sráccal és rendesen meg kellett küzdeni az első du.gásért !

Fél, önbizalomhiányos, izgul , ez természetes, nemhiába szűz még 24 évesen !

Ha lett volna eddig komoly kapcsolata biztos nem lenne még mindig szűz !

Ismerkedjetek egymás testével , beszélgess vele, petting, petting hátán és oldódni fog valószínűleg !

Ha nem kapd el neki és ne hagyd :)))

volt itt egy lány, akinek ez jött be , de ő már nem volt szűz, csak a srác és neki sem akart összejönni !:) aztán elkapta és nem hagyta abba és .....

sok sikert, vedd a kezedbe a dolgokat !!!!

2010. aug. 8. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!