Honnan tudjuk, hogy Isten a jó? Honnan tudjuk, hogy nem épp ellenkezőleg? Ez senkinek nem fordult meg a fejében?

Nem csak azt parancsolta Jahve hogy ne áldozz előttük, hanem hogy ne imádd őket, ne borulj le előttük, azaz faragott képmást ne használj arra, hogy arra vetítsd ki a hited, azon keresztül próbáld meg elérni az istent.

Persze, hogy nem lehet istent ábrázolni. De a régi bálványok sem az igazi istent mintázták, hanem azt, amit az ember elképzelt róluk. Nem szabad sem faragott, sem festett képmást csinálni. Sem pontosat, sem pontatlant. Istenről kiváltképp, bármi másról meg vallási céllal. Ez volt az egyik nagy súrlódás a keleti, és nyugati katolikus egyházak között, a szentháromság értelmezésén kívül.

Na igen, itt jön az, hogy ki miben hisz. A te hited szerint Ábrahám istene az igazi, a többi hamis. Én egyikben sem hiszek, éppen ezért nem emelem ki egyiket, vagy másikat, mint igazibb istent.

Nem néztem meg a videót. Egyiket sem, amit linkeltél, nem szoktam linket nyitni gyakorikérdésekről. Én a szövegértelmezés alapján mondom azt, amit. Nincs kijelentve, hogy kizárólag az áldozatbemutatás az isten imádata. Az imádság, a képmás használata vallási céllal szintén megkérdőjelezhető, hogy nem bálványimádás e. A keleti keresztény egyház ezt igen erősen vizsgálta is, többek között ebből lett a képégetés annak idején.

A szövetség ládája érdekes példa. Képmásokat készítettek olyan dolgokról, amik a mennyben vannak. Viszont nem imádták őket, nem csak áldozattal nem, hanem semmilyen más módon sem. A szentség az volt, ami a ládában volt.

Ha az anya vallásos érzülettel csókolja meg a gyermeke képét, az bálványozás. De nem így tesz.

A kánaánitáknál sem maga a szobor volt az isten. A szobor az istent képviselő tárgy volt. Ugyanúgy, ahogy a szövetség ládája, és ami benne van, Jahve földi tanúbizonysága, és szövetségének jele. A kánaániták nem sámánkultuszt követtek, ahol egyes szellemek tárgyakban nyilvánulnak meg. A kánaánita istenek is a maguk égi, földi, vagy alvilági otthonában laktak, és a szobraik segítették összekötni az embert az istennel. A kánaánita isteneknek több temploma volt, és nem csak a templomokban lehetett őket imádni, hanem otthon is. A házi oltáron a képmás reprezentálta istent. Ugyanez a helyzet a feszülettel is, a szentképekkel is, de hiába a hasonlóság, az utóbbiakat elnézi a kereszténység(a zsidók továbbra sem), míg az előbbieket nem. Nem csak mert bálványok, hanem mert idegen istenek. Az állatok képmásai már máshová tartoznak, egy primitívebb kor emlékei, ahol az állat szellemét meghívják a tárgyba, de a kánaiánita, vagy egyiptomi, azaz a fejlettebb vallások szintjén ezek már nem az állatot jelölik, hanem az isten szent állatát, azaz újfent kapcsolatot az istennel, akinek az állatát a szobor ábrázolja.

A vallásokról lehet vitatkozni, de nehéz úgy, hogy valamelyik vallás iránt elfogult az ember, mert azt követi. Úgy nehéz objektíven megítélni más vallások rítusait, szokásait, főleg ha a vallás, amit a vitázó fél követ elítáli a vitába foglalt vallásokat.

Ha olyan vallást keresel, ahol tényleg a tárgy az isten, illetve ahol tényleg a tárgyban lakik az isten, a shinto vallást ajánlom tanulmányozásra. A kánaánita, és a shinto vallás között te magad is látni fogod, hogy ég, és föld a különbség.

Mégis vannak szent szobrok, és tárgyak, amikben isteni, szent erőt hisznek lakni, és ezekhez zarándokok járnak. Ha egy szentet, vagy Jézust ábrázoló szobrot földhöz vágsz, nem követsz el bűnt. Most. Régen istenkáromlásnak minősítették volna. Mióta a kereszténység veszített a befolyásából, ez azóta változott. Hiába nem lakik az adott szoborban semmiféle szent erő, az, akit ábrázol, az szent, így annak a szentségnek a káromlása a pusztítás.

A kánaánita szobrokban sem maga az isten lakott. Az adott isten szentsége lakott a szoborban(ha lakott). Az emberek úgy hitték, az istennel a szobor, vagy kép köti össze őket, mert a képmás segítségével könnyebb elérni az eredetit, mint anélkül. A mágiában is előfordul, hogy készítenek egy szobrocskát, babát, képet egy emberről, és egy hajszállal, körömdarabbal, csepp vérrel, vagy bármi hasonló személyessel átlényegítik az adott személlyé. A baba nem változik az adott emberré. Logikusan. De összekötő kapocs lesz a szertartást végző, és az eredeti személy között. Az elv ugyanez. Az átlényegítés. Mint a keresztény úrvacsoránál a bor, és kenyér. Sem a bor nem igazi vér, sem a kenyér nem igazi hús. Mégis Krisztus testének, és vérének tekintik. A bálvány, képmás esetén ugyanez történik. Megeshet, hogy a zsidó vallás ezt másként magyarázza, de az elfogult magyarázat, a hitükön alapul.

Ahogy mondtam, van olyan vallás is, ami ténylegesen istenként tisztel tárgyakat, de az ilyen vallások a sámánizmussal állnak kapcsolatban. Ott is megvannak a rendes, testetlen istenek, az égben, és alvilágban, de vannak kisebb istenek, akik fában, kőben, folyóban laknak. Itt nincs átlényegítés, itt az imádat tárgya közvetlenül az istenség hordozója is. De ezekben az esetekben nincsenek bálványok. Az isten csak ott van, ahol a neki otthont adó tárgy van. Pl egy hegy istenének csak az adott hegyen lehet áldozni. A bálvány más, mert az már nem maga az isten, csak az isten "képviselője".

Mit jelent az a szó, hogy „szeretet”? Elmondhatjuk, hogy a szeretet a legfontosabb emberi szükséglet. A bölcsőtől a sírig mindenki szeretetre vágyik, és ha megkapja, kivirul a melegénél, de ha nem, akkor elsorvad és meghal. Ennek ellenére meglepően nehéz meghatározni a szeretet fogalmát. Az emberek persze sokat beszélnek róla; számtalan könyv, dal és költemény témája a szeretet. De végül nem mindig kristályosodik ki, hogy mit is jelent a szeretet. Jehova kezdettől fogva mindig megtette az első lépést, szeretetet mutatva az emberek iránt. Számtalan módon bizonyította, hogy „először ő szeretett minket”. A szeretet összhangot és örömet eredményez, ezért nem csoda, hogy Jehovát „a boldog Istennek” mondják (1Timóteus 1:11). Jehova kezdettől fogva mindig megtette az első lépést, szeretetet mutatva az emberek iránt. Számtalan módon bizonyította, hogy „először ő szeretett minket”. A szeretet összhangot és örömet eredményez, ezért nem csoda, hogy Jehovát „a boldog Istennek” mondják (1Timóteus 1:11). Igazából túl gyakran használják ezt a szót, a valódi jelentése viszont egyre megfoghatatlanabb.Isten neve, melyet négy héber mássalhangzó, a יהוה jelöl, közel 7000-szer fordul elő a Héber iratokban. Az Új világ fordítás ezt a tetragramként ismert négy betűt a JHVH Jehova formával adja vissza. A Bibliában egyetlen más név sem jelenik meg ilyen sokszor. Jóllehet az ihletett írók sok címmel és leíró kifejezéssel utalnak Istenre, például a Mindenható, a Legfelségesebb és az Úr szóval, a tetragram az egyetlen személynév, mellyel Istent jelölik.

Maga Jehova Isten indította arra a Biblia íróit, hogy használják a nevét. Például Jóel próféta a következő gondolatot jegyezte le: „mindenki, aki segítségül hívja Jehova nevét, megmenekül” (Jóel 2:32). Az egyik zsoltáríró pedig ihletés alatt ezt írta: „Tudják meg az emberek, hogy te, akinek a neve Jehova, egymagad vagy a legfelségesebb Isten az egész föld felett” (Zsoltárok 83:18). Isten neve egyedül a Zsoltárok könyvében mintegy 700-szor szerepel; ez a könyv olyan költemények gyűjteménye, melyeket Isten népe énekelt és szavalt. De akkor miért nincs benne Isten neve sok bibliafordításban?Ennek számos oka van. Vannak, akik úgy érzik, hogy a mindenható Istennek nincs szüksége arra, hogy külön névvel azonosítsák. Másokat valószínűleg az a zsidó babona befolyásol, hogy nem szabad használni Isten nevét. A zsidók talán attól féltek, hogy ha kimondják, megszentségtelenítik. Megint mások úgy gondolják, hogy mivel senki sem tudja, hogyan kell pontosan kiejteni Isten nevét, jobb, ha csupán egy címmel, például az Úr vagy az Isten szóval helyettesítik.Ennek számos oka van. Vannak, akik úgy érzik, hogy a mindenható Istennek nincs szüksége arra, hogy külön névvel azonosítsák. Másokat valószínűleg az a zsidó babona befolyásol, hogy nem szabad használni Isten nevét. A zsidók talán attól féltek, hogy ha kimondják, megszentségtelenítik. Megint mások úgy gondolják, hogy mivel senki sem tudja, hogyan kell pontosan kiejteni Isten nevét, jobb, ha csupán egy címmel, például az Úr vagy az Isten szóval helyettesítik.