Jövőre számíthatunk jelentős fizetésemelésre ilyen infláció mellett, vagy épp ellenkezőleg, leépítések jönnek az IT-ban és alig emelkedik valamennyit a bér?
Attól is függ milyen technológiával vagy témakörrel foglalkozok és persze cége is válogatja.
Medior és Senior között a bérsáv nagyobbik végén vannak meg külömbségek főleg. De alapvetően itt az alsó határ az 0.8-1.0M bruttó is játszhat. Míg medior esetén a plafon olyan 1.4M is lehet akár, addig Senioré 1.6-1.8M az átlag, de felé is elmehet. Láttam olyat is, aki 2M fölé tornázta.
Nagy mértékben függ ez az adott cégtől, illetve attól, hogy rá milyen hatással voltak a gazdasági változások. Én úgy gondolom, hogy az lesz a jellemző inkább, hogy nem adnak jelentős emelést, inkább csak a szintentartáshoz elegendőt vagy alatta. Már ami a tapasztalt munkaerőt illeti, pályakezdő/junior szintről felfelé tartó kollégáknál mindig radikálisabban emelkedik a bér az első pár évben.
Ha a váltás is opció, inkább azt javasolnám, hogy próbálj meg kiharcolni egy számodra megfelelő mértékű emelést és ha nem adják meg, nézz körbe a piacon, interjúzz, fogadj ajánlatokat. Nem kell ahhoz felmondanod, hogy felmérd, máshol többet adnának-e. Ha máshol sem adnak többet, mint amivel emelték a béred (bár jellemzően egy-egy váltással sokkal nagyobb mértékben emelkedik a fizetés, mint amennyit ugyanazon a helyen emelnek évente), akkor még mindig vissza tudod utasítani az ajánlatot és maradsz, mintha mi sem történt volna.
Attól függ milyen területen dolgozol.
Szoftverfejlesztõ / Cloud DevOps Engineer / Data Engineer / AI Engineerhez képest alacsony, azonnal váltanék és minimum br. 850-et kérnék.
Hálózat / Security területen nagyjából reális bér, megvárnám az év végét.
Rendszergazda / Tesztelõ / Helpdeskesként pedig nem pattognék ilyen bérrel :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!