Honnan tudjuk, hogy Isten a jó? Honnan tudjuk, hogy nem épp ellenkezőleg? Ez senkinek nem fordult meg a fejében?

#2.

Ahura Mazda egyedül van. Zarathusztra egyetlen Istent imádott az Aveszta szerint: Ahura Mazdát. Neki van egy ellenfele, aki Angra Mainju, aki egy ördögi lény, hasonlít az ábrahámi vallásokban a Sátánhoz, azonban a zoroasztrianizmusban ő teljesen független Ahura Mazdától, vagyis az Istentől, és alapvetően egyenlő az erejük is. A mai zoroasztriánus egyébként nem igazán beszélnek Ahura Mazda neméről. Mivel monoteista és dualista vallás, ebből adódóan nem is lenne értelme a nemnek, hiszen nyilván család sincsen.

Illetve a zsidó mitológia szerint Isten teremtménye a Sátán is, aki angyal, tehát kizárólag azt tudja megtenni, amit Isten megenged neki. Mondhatni ő egy rossz angyal. A célja, hogy Isten útjáról a hívőt eltántorítsa, más irányba vigye. Tulajdonképpen ez a szabad akarat vonzata. Az Istenhez vezető út nyilván kellenes, szóval, ha nem lenne kellemes a bűn útja sőt, mindenki undorodna tőle, akkor nem lenne szabad akarat, hisz egyértelműen mindenki a pozitívat, Istent választaná. Sátán, vagyis a rossz megtestesítője azért lett teremtve, hogy bármikor Istentől, a jótól eltávolítsa az embert. Ugyanakkor ő is teremtmény, tehát Istennel nem tud szembeszállni, magyarán valódi, megugorhatatlan akadályt nem gördíthet az ember elé, max. olyat, ami annak látszik.

https://www.youtube.com/watch?v=ZojOcKUdRT4

#16.

Él és Jahve párhuzamba állítható, ugyanakkor az egyik egy világéletében egy istent imádó vallás istene, a másik pedig panteon ősatyja. A zsidóság nem kánaánita nép, hanem mezopotámiai. Pontosabban kettő népből ered, a déli területeken, illetve Egyiptomban is élő héber népekből, akik mezopotámiai eredetűek voltak, de Kánaánba nem közvetlenül mentek, ők leginkább félnomádok, illetve harciasok voltak, istenük a kemény Jahve volt, aki egy háborús és időjárási isten jellemzőit viselte, büntetett, ugyanakkor jutalmazott is. A másik nép szintén mezopotámiai eredetű volt, csak közvetlenül Ur környékéről érkeztek Kánaán területére. Ők magasan kulturáltak voltak, állattartással foglalkoztak, írástudók voltak. Nekik az istenük volt El Shaddai, az ő jellemzői valamennyire Marudok és Enkit idézik. A kettészakadt nép újraegyesülésekor az isteneiket összegyúrták, és belőle lett Jahve/Elohim/Elim/El, a sereg mindenható ura, Izráel nemzeti istene. A nemzeti isten azt jelenti, hogy sehol máshol nem imádték, csak abban az adott népben. Eleve Ávrámmal, vagyis Ábrahámmal ő kötött szövetséget, innen ered a zsidók választottsága. Vallásuk először monolatrikusnak mondható, vagyis egyetlen Istent imádtak és tiszteltek, a többit vagy démonnak, bukott angyalnak, a Seol előtti tisztulás, az égésnek, illetve tisztátalan dolgok koronázott királyainak kiáltották ki (pl.: Belzebub, Belfegor, Baál, Astarte, Moloch), vagy Jahve ellenfelének tekintették, később pedig ez átalakult szigorú monoteizmussá, és már a puszta létezésüket is elvetették. Jahvét nem tisztelték máshol, csak Izraelben és Júdeában. A Sátán a zsidó vallásban egy rossz angyal. Azért létezik, hogy legyen szabad akarata az embernek. Ha a bűnös dolgok nem lennének kellemesek, jók, csábítóak, akkor irányítottan mindenki Jahvéhez fordulna, hisz a jó minden esetben csábító. Viszont így, hogy a rossz is csábító, így az embereknek van saját döntésük abban, hogy melyik utat választják, valamint igen, az emberek megkísértésére is szolgál.

[link]

Isten tervének ő is a része, ugyanakkor szavai nem Istent képviselik, hanem éppen az a feladata, hogy Istentől eltávolítsa a hívőt. Viszont csak azt teheti meg, amire engedélyt kap, mivel Isten teremtménye, ezért mindenképpen alá van Istennek rendelve.

A zoroasztrianizmus monoteista, dualista kozmológiával. A zoroasztrianizmus mindig egyetlen Istenben hitt, Ahura Mazdában, nem volt semmiféle másik isten, így logikátlan lenne megfeleltetni a politeista vallásokban szereplő istenek ősatyjával. Teste nincsen, a pogány vallásokkal ellentétben nem emberi a megközelítése. A zoroasztriánusok eleve a testet és a lelket egymással szembe állítják, és a lelket tartják a fényből eredőnek. Zarathusztra egyetlen istenségről beszélt, akinek vannak női, és vannak férfi tulajdonságai is, hasonlóan mondjuk a zsidó Jahvéhez, illetve az egyiptomi Atonhoz. Bár Ahura Mazda férfi alak (jelentése: "Bölcs Úr"/"Bölcs Urunk"), hasonlóan az ábrahámi Istenhez, akit gyakran neveznek "Úrnak", ez a kor hímsovén társadalmi berendezkedése miatt van. A korban a nőket alacsonyabb rendűnek tartották.

[link]

Ahura Mazda személyét Jahvéval meg lehet feleltetni, ugyanakkor Angra Mainju nem csak egy teremtmény, nincs senkinek se alárendelve, hanem Ahura Mazdával egyidős, erejük egyenlő, birodalmuk ereje egyenlő és a világ a csataterük. Eszter királyné idejében is megfeleltették egymásnak a két istenséget.

A monoteista vallások jellegzetessége az androgünitás, ami a férfi-nő nem poláris természetre utalnak.

A pogány vallásoknál, valamint a politeizmusokban más a helyzet, mert ott a nemiségnek szerepe is van.

"A biblia, és a tóra szerint kánaáni nép izráel népe is, onnan vándoroltak ki Jákób fiai, és Jákób, majd generációkkal később seregként tértek vissza, akkor már mint Yahweh választott, és szövetséget kötött népe."

Az lehet, azonban a zsidók nem ott éltek eredetileg, hanem minden a mezopotámiai Ur városánál kezdődött, ugyanis itt született meg Ávrám (későbbi nevén Ábrahám), illetve Sára a zsidóság ősszülei, Terah, egy bálványokat faragó szobrász (és feltehetőleg pap) gyermekeiként. Ávrám már gyermekkora óta nem értette a bálványok lényegét, viszolygott tőlük. Egyszer, amikor egy asszony áldozatot hozott a legnagyobb bálványnak, Ávrám összedöntötte az összes többi szobrot, a nagy kezébe pedig egy bunkót rakott. Amikor apja kérdezte, hogy miért tette, humorosan azt válaszolta, hogy: "Összevesztek a bálványok az áldozaton, verekedni kezdtek, és az a nagy győzött". Az apja azt mondta, hogy: "Fiam! Ne legyél buta! Ezek még csak beszélni, mozogni sem tudnak. Ezek egyszerű tárgyak, max. az értékük nagy". Ávrám mosolygott, és apját megkérdezte: "Apám, hallod te mit beszélsz?". Ávrámnak született több gyermeke is, például egy Hágártól, aki megszülte neki Izmaelt, az arabok ősatyját. Ő volt Ávrám elsőszülött fia, nagyon szerette, viszont felesége, Sára kérésére muszáj volt fiát és gyermeke anyját útnak ereszteni a sivatagba, volt ezenkívül még Sára halála után, második feleségétől Ketúrától is volt több gyermeke, akiknek utódai lettek a midianiták, déli arabok. A Korán szerint mind a két szál fontos szerepet tölt be az arabok történetében. Ávrám szövetséget kötött Istennel, El Shaddai-al, miszerint felesége, Sára fiút fog szülni, Izsákot, ami rettenetesen nagy csoda volt, hiszen Ávrám és Sára már több mint 100 évesek voltak. Ávrám, miután megkötötte a szövetséges Istennel (körülmetélés), Istentől megkapta az Ábrahám nevet, és elmondta neki Isten, hogy utódai annyian lesznek, mint égen a csillagok (zsidók, és egyébként az arabok és több másik szemita nép is, csak voltak akik elhagyták a monoteizmust és politeistává lettek), majd arra kérte Ábrahámot, hogy vonuljon ki Mezopotámiából egész családjával arra a Földre, amit mutat neki, ez a tejjel, s mézzel folyó föld volt Kánaán. Innentől kezdve már Ábrahámnak hívták. Sára világra hozta Izsákot, Sára és Ábrahám egyetlen közös gyermekét Kánaán földjén. Vele volt az a próbatétel, amikor az Örökkévaló megparancsolta Ábrahámnak, hogy áldozza fel neki fiát, a Sátán pedig rengeteg akadályt gördített az úton is Ábrahám elé, nem volt elég ez a borzalmas tudat. De végül Ábrahám felért a mai Templom-hegyre, és már emelte volna a kést, de megjelent az Úr angyala, aki megtiltotta a gyermek-, illetve emberáldozatot Ábrahámnak, és egy állatot mutatott neki, hogy olyan áldozatot kér tőle az Isten. Ábrahám egy jómódú, mezopotámiai lányt választott fiának, Izsáknak feleségnek, Rebekát. Tőle született Észau és Jákob. Ézsau utódai lettek az edomiták (ők is El-Shaddai-t/JHVH-t imádták, azonban ez feltehetőleg kevésbé volt szigorú monoteizmus, és Kósznak hívták az istenüket, azonban JHVH jegyeit birtokolta), Jákobé (Izraelé) pedig a zsidók. Jákobnak több felesége volt: Lea, Zilpa, Bilha és Ráchel. Tőlük születtek az utódai, egészen pontosan 12 fia, akikből lett a zsidóság 12 törzse. Köztük volt József is, aki ugye Egyiptomba került, kormányzó lett, majd Ré héliopoloszi főpapjának lányával, Aszenáthtal házasodott össze. A zsidók áttelepültek Egyiptomba, majd rabszolgasorba kerültek, Mózes pedig kivezette a rabszolgasorban tengődő népet JHVH vezetésével (neki nyilvánult meg így először Isten) Kánaán földjére, ez volt a zsidó honfoglalás. Itt megalapul Izráel Királysága, ami később ketté szakad, majd újra egyesül. Lesz majd a babiloni fogság is. A babiloniakkal, perzsákkal, görögökkel, rómaiakkal és sok másik néppel is háborúznak, majd a Római Birodalomba kerülnek. Utána egy viszonylag esélytelen rómaiakkal folytatott háború miatt szóródtak szét a világon.

"Belfegor eredetileg Peór istene volt, és Baál Peór, azaz a Peór hegy ura néven imádták. Egy kisebb helyi istenség volt. Astarte ellenben Ashera, egy anyaistennő, aki ellen különösen nagy gyűlölettel küzdött Yahweh, és a hívei. Moloch, és Baál Zebub inkább negatív istenek voltak, de még Izráel, és Júda szétválása után is áldoztak nekik a zsidók. Molochnak legalább is. Persze nem legalisan, hanem az állami vallás ellenében."

Belfegor igen azonban a hegy története is érdekes, valamint felettébb mulatságos, azonban Astarte termékenység-, valamint szerelemistennő volt ( [link] ), Baál felesége. Igen, a zsidók gyakran vettek át más isteneket, volt, hogy nevetséges módon több "istenük" (nyilván nem a sajátjaik voltak, hanem a környező népeké) volt a zsidóknak, mint a kánaánitáknak, mivel vettek át a mezopotámiaiaktól, görögöktől, föníciaiaktól, filiszteusoktól stb. Ezeket rendszerint a próféták állították helyre. A nép körében, valamint a külföldi feleségeket választó királyok alatt volt, hogy Aserát JHVH hitvesének nyilvánították úgy, hogy JHVH eredetileg nem férfi és nem nő. A vicc, hogy találtak egy olyan templomot, szentek szentélyével is, amiben két füstölő van felállítva, egy JHVH-nak, egy meg Aserának úgy, hogy JHVH-nak hivatalosan egyetlen szentélye volt, illetve lehetett. Molochot szintén átvették a zsidók, és voltak olyanok, akik a saját gyermekeiket is feláldozták neki, illetve szent prostitúció is létezett. Melqart egy pozitívabb istenség volt, a zsidók azért hagyják meg a pajeszukat, mert Melqart papjai önmegtartóztatásban éltek, fejüket leborotválták, a zsidók pedig így akarták magukat elkülöníteni. Aztán rendszerint jött egy próféta, aki visszaállította az eredeti vallását a zsidóknak. Ilyenkor általában az előtte imádott, legtisztátalanabb isteneket démonizálták.

"Yahweh, mint hadisten, és mint természeti csapások, viharok istene nem lehet eredendően monoteista vallás istene, pont azért, mert meghatározott szférája, szerepe van. És a szerepe nem is a nagy égatyák szerepe, hanem a jelentős, de az égatya alatti istenek egyikének szerepe. Hadistenként Árész lehet részben a megfelelője, hadistenként, és viharistenként, haragvó istenként pedig talán Thor."

Valóbban viselte háborús, illetve időjárási istenek tulajdonságait, azonban az égatyákét és a főistenekét is. Él istennel például sok hasonló mítoszuk van. Seregek ura, a levitán elpusztítása, alászáll az egekből, mindenható, örökkévaló, mennyei trónján ül, és uralja a világmindenséget, trónját angyalok őrzik stb. A zsidó mitológiában mindent Ő ural, nincsen semmi, ami tőle függetlenül létezne. Csak az van, amit Ő is akar. A kánaánitáknál, valamint föníciaiaknál/karthágóiaknál az időjárás istene, háború istene, valamint a főisten is Baál. A kánaáni panteonban Baál és Él jellegeivel hasonló.

"Az Elohim istenek csoportjára utal a régi héberben, és csak Yahweh monoteizálása után kezdték el jelzőként használni, de általában még akkor is hozzáadják, hogy Yahweh Elóhim. Az Elohim szó semleges, avagy mindkét nemre utaló, többes számú szó a régi héberben. Ha azt mondták Elohim, akkor kb azt mondták, "az istenek, és istennők". A tórában, és a bibliában, az első teremtéstörténet verzióban végig Elóhim-ként említik, és csak a második verzióban jelenik meg először Yahweh Elóhimként. Főleg az ember teremtésének második verziójánál szembeötlő ez a váltás, mivel ott az isten megnevezése is változik, és az ember teremtésének módja is."

Héberül az El istent, valamint megrendíthetetlent, biztosat, keményet jelent. Az Elim ennek a többesszáma. Ez a kettő az Isten egyik legősibb szemita megnevezése. Az Elohai "Istenünk-et" jelent. Ezt a szót kizárólag a zsidóság a maga istenére használta. Az Elt azt lehetett a saját istenükre, valamint általánosan, köznévként istenségre, valamint a kánaánita-föníciai El istenre is használni. Többesszáma Elim. Az Elohai többesszáma az Elohim, ami "isteneink"-et jelent. Ezt is kizárólag a saját istenükre használták. Az ElXYZ akármi mindig nagyon régi neve istennek, már Ábrahámnak is így mutatkozott be az Isten (El-Shaddai). A JHVH ehhez képest sokkal, de sokkal későbbi, Mózesnek mondta az Isten, hogy: "A Vagyok vagyok". A JHVH (tetragrammaton) a héber létige egyik speciális formája, ezt a szót semmi másra nem használják, leginkább Létezőnek lehetne fordítani, ez a mód arra utal, hogy valami a múltban örökké, a jelenben, illetve a jövőben is örökké van). Elohim, illetve Elin leginkább az mindenhatóságra utal, ebből kifolyólag mondhatni részben attributális névnek. Az El különböző formái régebbiek a JHVH-nál.

"Az első verzióban Elóhim embernek, és asszonynak teremti az embert. A másodikban Yahweh Elóhim a férfi bordájából alkotja az asszonyt. Ez vélhetően egy későbbi betoldás, bár azt nem lehet visszakövetni, hogy csak az írásbeliség megjelenése után, vagy már előtte is így ismerték a történetet(történeteket). Minden esetre a héber szöveg alapján észlelhető, hogy az első teremtéstörténet régebbi."

A teremtéstörténet rettenetesen régi, még a mezopotámiai vallásból öröklődött át a judaizmusba, illetve mind a kettőben párhuzamosan jelen is volt, ezenkívül a Tanakhot nagyon nehéz értelmezni, ezért létezik a szóbeli hagyomány, valamint van a Talmud, ami különböző rabbik értekezéseit is tartalmazza. A sumer mitológiában is hasonló módon van jelen a teremtéstörténet. Tudomásom szerint a zsidó hagyomány szerint két változatot ismer. Az egyik szerint az embert eredetileg Isten kétneműnek teremti az embert, erre utal az Ádám név is, ami a sémi nyelvek többségében embert jelent. Majd látja Isten, hogy az embernek nem jó egyedül, ezért Ádámból kiveszi az asszonyt, belőle lesz Éva, Ádámból pedig a férfi. Egy másik mítosz szerint Isten eredetileg ugyanabból az anyagból formálta meg a férfit és a nőt (Ádám, és első felesége Lilith), teljesen egyenrangúak. Azonban Ádám folyamatosan Lilith felé akar kerülni, Lilith pedig fellázad, és démonná változik, Ádám pedig magányosan marad, és Isten ekkor teremti meg az oldalbordájából Évát, aki viszont nem akar Ádámnak ellenszegülni, mindenben segíti és szereti őt, viszont Ádám továbbra is vágyódik Lilith határozott, rettenetesen nőies és független személye után. A feminista zsidó közösségekben Lilith nem démon, és nem is rossz, mivel csak Ádámnak nem engedelmeskedett, Istennek mindig.