Van itt olyan, aki biztosan ki meri állítani, hogy neki volt előző élete?

20-as, ez a stigma elég érdekes. Ettől függetlenül én nagyon nem örülnék ennek a reinkarnációs sztorinak. Ha megnézed, az élet csupa nyomorúság mindenkinek, akár ember, akár állat az illető. Persze vannak irigyelt sorsok, de hogy mennyi bánat és fájdalom lehet egy általad üresfejűnek vagy irigyeltnek gondolt emberben, azt fel se tudod mérni, mert álarcokat hordunk és nem látunk bele egymás érzéseibe, gondolataiba. Igaz, hogy a gazdagság, az összetartó család nagyon sokat számít, ha mást nem, a testünknek ad egyfajta kényelmet, de olyan fájdalmakkal lehet tele egy ilyen irigyelt ember lelke is, ami miatt akár öngyilkos is lehet. Persze még mindig jobb helyzetben van, mint az, aki fázik és hajléktalan és még a lelke is romokban. Az állatokról nem is szólva, mennyi nyomorban és nélkülözésben van részük, az eldobott kutyák szemében a testi szenvedésen túl mennyi mélységes bánat. Nagyon nagy kicseszés, ha ez a körforgás számtalanszor megismétlődik. Ha választhatnék, akkor a keresztény verziót választanám, mert ott 2 esély van: 1. Feltámadás után visszakapom a testemet romlatlan formában, nem fogok öregedni, megbetegedni, nem lesz fájdalom, se gyász, csak örök örvendezés, együtt lehetek újra a szeretteimmel és soha többé nem kell elválnunk egymástól. Ekkor meg már kit érdekel, hogy a régi nyomorúságos életnek vége, mert ki akar újra romlandó földi testet, ha ugyanazt az életet megkapta romolhatatlan formában? A második verzió, hogy nem az életre támadok fel, hanem az örök halálra, a pokol minden kínjára. Ez meg igazából ugyanaz, mint a reinkarnáció, mert a pokol itt van a Földön, bár azt nem tagadom, hogy az ellentétes erők is munkálkodnak és létezik valamiféle egyensúly, de igazán boldog embert nem ismerek, maximum olyanokat, akik belekapaszkodnak mereven és szemellenzősen egy hitrendszerbe és annak a mentén élik az életüket, mintegy keretet adva neki és kreálnak magyarázatot maguknak a tragédiák elviselésére, mert az ember mindent kibír, ha tud kreálni neki egy magasrendű célt. Ettől még szenvednek ők is, csak kibírják. De ez nem az a világ, ahova mindenáron vissza szeretnék jönni.

Az meg egyenesen agyrém gondolat számomra, hogy egy családba raknak engem és a gyilkosomat, mert még dolgunk van egymással. Nem tudom, hogy ki bír ilyeneket kitalálni, de ez annyira hajmeresztő ötlet, hogy nem is tudom, ki az, aki ebbe bele akar kapaszkodni.

Én köszönöm szépen, nem akarok reinkarnálódni. Ha egyszer meghalok, engem hagyjanak békén a semmiben.:DDD Abban a nagy békés keresztény családban sem hiszek ott a túlvilágon, hiszen mi van pl. a házastársakkal? Mi van azokkal, akik beleszerettek a házastársukon kívül másba, de a családjukat nem áldozták fel, titokban szerették egymást halálukig, akár plátóian, akár megcsalással? Ők ott se lehetnek együtt nyilván, vagy ha igen, akkor meg kell szűnjön a házastárs mint kapcsolati forma, tehát nem lesz nemek közti kapcsolat, de akkor ott család se lesz, de akkor mi lesz? Vagy mindenki pokolra jut, aki mást mert szeretni a házastársán kívül? De néha arra gondolok, hogy a szeretet Istentől van, nem jöhet a Sátántól, mert összeegyeztethetetlen a lényegével. És akkor ott vannak a szeretett feleségek/férjek, meg a szeretett szeretők szépen egy kupacban...Na itt megáll a tudományom. Abban biztos vagyok, hogy a kutyám a mennybe jutna, ha volna menny, nem egy kutya van már odaát, akit úgy szeretnék még egyszer magamhoz ölelni.:(

De nem hiszek ebben sem igazán, ezért még mindig a semmit preferálom, nekem teljesen megfelel.

Én nem gondolom azt, hogy ellentmond a halálközeli élmény annak, hogy nem idézhetünk szellemet. Valószínű meg van a jogosultsága annak, amikor a halottakkal létrejöhet ez a kapcsolat, de ezt egész biztosan nem mi dönthetjük el, hogy mikor és kivel. Ráadásul akármikor halottakkal való kapcsolatról hallottam, ott nagyon komoly helyzetről volt szó. Egy ugye, amikor az illető majdnem meghal és azért kerül velük kapcsolatba. Azt is el tudom képzelni, hogy arra az időszakra tényleg meghal. Nem biztos, hogy ez órákig tart, akkor se, ha az időt abban az állapotban másként érzékeli. Lehet ez 10 másodperc is, amikor még visszahozzák, de lehet, hogy abban a 10 mp-ben az ő lelke már kiszállt.

Vagy egy másik példa, ez velem esett meg:

Nagyon mélyen hívő keresztény voltam. Az öcsém egy nap eltűnt. Ő nem hitt egyébként semmiben. Imádkoztak érte. Én nem aggódtam annyira, mert abban hittem, hogy az én családom védve van akkor is, ha nem mindenki hívő benne, mert minden nap imádkoztam értük. Akkor este elaludtam. Aztán felébredtem, megfordultam (a fal felé fordulva aludtam) és az ablak előtt állt valaki a szobámban. Teljesen fekete volt a sziluettje, mert hátulról érte az utcai lámpák tompa fénye és ő kitakarta azt a kis fényt az éjszakában. Ránéztem. A kutyám az ágy előtt feltápászkodott, kéjesen nyújtózkodva az alak felé fordult nagy farkcsóválással, ugyanazzal a jókedvvel, ahogy mindig is köszöntött bennünket, ha megérkeztünk és ő épp álmából ébredt. Tehát a kutya köszönt neki. Én néztem egy darabig az alakot. Tudtam, hogy az öcsém az. Megmagyaráztam magamnak, hogy ez lehetetlen, befordultam a fal felé és aludtam tovább. Reggel eszembe jutott ez a különös eset és arra gondoltam, hogy álomnak hinném, mert annyira valószerűtlen volt, de a kutya...A kutya is látta és a kutya nem hatott álomszerűnek, abban biztos vagyok, hogy tényleg felébredt és tényleg köszönt neki. Csak nem csinált magával valamit ez a gyerek? - erre gondoltam magamban. És küldtem neki egy sms-t azzal a szöveggel, hogy ne adja fel, nincs olyan baj, amit Isten ne tudna helyrehozni. De az sms nem ment el, a telefonja ki volt kapcsolva. Többször is elküldtem neki, de mindig kézbesítetlen maradt. Aztán elkezdtek rám záporozni a kézbesítetlenül visszapattanó sms-ek, mintha gúnyolódtak volna rajtam a sötét erők: Nincs olyan probléma...Nincs olyan probléma... Nincs olyan probléma... Délután hívtak fel, hogy megtalálták a testvéremet holtan.

Én akkor vesztettem el a hitemet. Sokáig ez nem tudatosult bennem.

Egyébként a hitrendszeremnek valóban ellentmondott az, hogy ő elköszönt. Én is úgy tudtam keresztény hívőként, hogy a halottak és az élők közt nem engedett a kapcsolat. De lehet, hogy megint az a helyzet, hogy arról van szó, hogy te nem kezdeményezheted ezt a kapcsolatot, mert ez ahhoz túl veszélyes játék, hogy csak úgy létrejöjjön. Mint látható, azért az én esetemben is halálesettel járt az egész. Nem én döntöttem úgy, hogy na akkor búcsúzzunk el.

Egyébként a testvérem halála előtt meghalt 1-2 hónappal korábban egy volt osztálytársam. Nagyon fiatalon autóbalesetben. Az édesanyja a fia halála előtti napokban azt álmodta, hogy halott rokonokkal veszekszik, hogy ne vegyétek el tőlem a fiamat!

A kutyám pár hónappal a testvérem halála után szintén meghalt.

Csak én vagyok ide bebetonozva azóta is, 20 éve.

Mondjuk most szeptemberben, októberben állandóan halott rokonaimmal álmodtam. De nincs olyan szerencsém, hogy elvigyenek. Valószínű azért álmodtam velük, mert augusztusban meghalt az a 17 éves kutyám, aki miatt még egyszer az életben igazán boldog tudtam lenni, a sok gyászeset után. Kb. 3 évvel a testvérem halála után született, az a kutya hozta vissza az életembe a fényt. És amikor elment, kiesett a 17 év és én visszasüppedtem a gyászba. Tudtam mindig, hogy ez a kutya különleges, olyan volt, mint valami napsugár, de hogy a halottaktól ő védett meg engem, ez csak most tudatosult bennem, amikor sorra elkezdtem álmodni mindenkivel, aki meghalt körülöttem.

Őt ha egyszer még újra magamhoz ölelhetném...Olyan volt a szőre, mint az arany. Azt érzem, hogy nem tudok nélküle élni.

Az a baj hogy rosszul értelmezed magát a reinkarnációt és a földi létet is.

Pl te úgy érzékeled hogy ez a világ maga a pokol és igazad is van hisz te saját magad megteremted a fejedben ezt a világképet.

Hidd el van olyan ember is akinek ez a "földi"/"fizikális" lét maga a paradicsom. És neki is igaza van mert ő ezt teremti meg magának.

Ha nincs reinkarnáció akkor ezek a nehézségek amiket átéltél és amiket magadban hordozol érzelem/emlék formájában mind felesleges szenvedés és csak véletlenek sorozata hogy éppen veled történtek meg.

Ha nincs ezután semmi akkor tök feleslegesen szenvedtél/voltál boldog mert mindennek vége lesz és az nem egy nyugodt pihenés hanem semmi.

Ha viszont a keresztényeknek lenne igaza (ebben még annyira se hiszek) szintén tökre a véletlen műve lenne az egész azaz hogy mennyire sikerült jó helyre jó "génekkel" születned. Konkrétan maga a rendszer rettentően lutri alapú/igazságtalan lenne. Halálod után mereszthetnéd a seggedet vagy fent vagy lent és semmi okod és kevés lehetőséged lenne a fejlődésre.

Na már most ha a reinkarnáció létezne az magában foglalná azt hogy végtelen lehetőséged lenne arra hogy fejlődjél és konkrétan úgy minden téren végtelen lenne a lehetőséged. Ez a fejlődés azt is magában foglalja hogy

1. Ahogy fejlődsz kilépnél ebből a mélabús világnézetedből sőt ha volt valami oka annak hogy amiket ebben az életedben átéltél valamiért meg kellett tapasztalnod és megtanultad belőle azt amit meg kellett akkor többet nem kéne megtapasztalnod ezeket az élethelyzeteket.

2. A végtelen lehetőség magában foglalhatja azt is hogy 1szer eljutsz egy olyan fejeltségi szintre amikor már egy fejlettbe lényként más csillagrendszerben vagy akár univerzumokban születhetsz újra stb. Hisz még a tudomány is pedzegeti ezeknek a létét.

3. Ha valóban a fejlődésről tanulásról szól az univerzum/lét akkor minden egyes újjászületéssel jobb feltételekkel kéne újjászületned hisz fejlődsz van aki gyorsabban/van aki lassabban van aki boldog életből van aki épp a szenvedésből tanul de állítólag ez is tőlünk függ. Tehát lehet hogy egy következő életedben a karma miatt rosszabb pontból indulnál mint az előzőből de a fejlődés miatt a legalsó és legfelső pontnak pontnak folyamatosan nőnie kéne.

4. Ha van reinkarnáció és Karma legalább nem csak véletlen az ha valamiért szenvedünk és legalább nem büntető jellegből kell átélned az élethelyzetet hanem azért hogy tanulj belőle.

5. Van olyan reinkarnációs hit ami szintén hisz a túlvilágban ami annyiban hasonlít a keresztényre hogy valóban vannak nagyon kellemes és nagyon kellemetlen szférák csakhogy a 2 között minden más megtalálható. Attól függ hogy hova kerülsz hogy hova sikerül behangolódnod.( Ezt pl egy állítólagos médium is lejegyezte egy állítólagos szellemmel való beszélgetése során.) Pl. te az írásod alapján valahol középen helyezkednél szerintem el ami állítólag nem rossz hely csak egy kicsit "szürke". Csak annyi a különbség e és a keresztény hit között hogy te ha akarsz önszántadból újra leszülethetsz hogy fejlődj vagy bármilyen más okból.

Továbbá az állatokról is több féle elképzelés létezik. Van az ami úgy gondolja hogy lutri az egész (vagy karma) és bárki bárminek leszülethet. Na szerintem ez is egy sz*r rendszer lenne mert ez kilőné a fejlődés lehetőségét szerintem ezt a Hindu rendszert anno szintén csak arra találták ki hogy a tömeget kordában tudják tartani.

Van az a elképzelés hogy mindenki alul kezdi: növény (egyesek szerint akár kő) és szép lassan lépdel fel az emberig ahol igazán elkezdődhet a tanulás.

Van az az elképzelés hogy az állat növény ember mind különböző lélekkel/tudattal rendelkezik. Itt azért nem kell igazából sajnálni az állatokat mert ők ebben a rendszerben soha se juthatnak egy olyan tudatossági szintre ahol ők sérelmezni tudnák/akarnák azt hogy ők állatok. Továbbá őnekik is nyitva áll az asztrális szféra és mivel ők állati mivoltukból nem tudnak gonoszak lenni igazából nagyon fejlődniük se kell és az asztrális síkon az is megkérdőjelezhető hogy létezik e nekik szenvedés.Hisz az asztrális síkon a gondolataid/vágyaid kivetülnek (ezért rossz hely alul lenni a gyilkosokkal stb.) egy állati síkon ez annyit jelentene hogyha egyáltalán létezik valamilyen formában éhség/szomjúság egyből ki tudod oltani és még csak senki kárára se megy.

Azt meg hogy agyrémnek gondolod azt hogy összetesznek a "gyilkosoddal" szintén azt mutatja hogy nem teljesen érted a reinkarnáció lényegét és működését (ha létezik).

Hisz itt lelkekről van szó. Nem ugyan az a személy az aki 10 élettel ezelőtt halálra ítélt azzal akivel ma egy háztartásban élsz és szeretitek egymást. Csak a lélek "ugyan az" sőt még az se teljesen hisz már az is fejlődött. Az Ego viszont teljesen más.

Ez a "jelenség" is több dolgot jelent. Nem csak azt hogy dolgotok van még egymással.

Először is vannak olyan elméletek hogy lélekcsoportokban jövünk le a földre. Azaz ez annyit jelentene hogy ma akit ismersz szinte mind olyan lélek akivel már valamilyen értelemben kapcsolatban voltál előző életedben.Általában ha valakit már ismeretlenül is nagyon szimpatikusnak érzel már azelőtt hogy ismernéd (azaz 1 húron pendültök) annak az is lehet az oka hogy már jó párszor voltatok barátok előzőleg. Vagy azt hogy nagyon hasonló a rezgésetek vagy mind 2 1 szerre.

Na már most ha valóban létezik a lélekcsoport akkor egyértelmű hogy egyes lelkekkel elég sokszor fogsz összetalálkozni valamilyen formában a fizikai világban és a csoportban lesznek lelkek akik nagyon jó fejlődési szinten fognak állni és lesznek akik nem annyira. És azt hogy hogyan fogtok egymáshoz viszonyulni attól fog függni hogy milyen karmával, egóval(személyiséggel) jöttök le és attól is hogy hol álltok a lelki fejlődésetekben. De ha van fejlődés akkor ismételten egyfolytában javulnia kéne a helyzetnek.Azaz lehetnek visszaesések de a skála aljának is egyfolytában egyre feljebb kéne elhelyezkednie.

Az a nő aki ezt a reinkarnációs emléket állította pl úgy állt hozzá a dologhoz hogy akkoriban ennyi eszük volt ma már mind 2en magasabb szinten vannak ahogy a jelenlegi kapcsolatuk is mutatja és hogy a karma miatt valószínűleg amúgy is meg volt az oka amiért át kellett élnie egy máglyán való égetés általi halált.

Tehát ha a reinkarnáció valóban a fejlődésről tanulásról szól akkor én hajlandó vagyok ezért nehézségeket átélni. Persze ettől függetlenül reménykedem benne hogy sikerülni fog nekem a jó karmákból tanulnom a rosszak helyett. Kellemesebb módja az életnek/tanulásnak.

Ha viszont a hindu reinkarnáció lenne a tutti akko az szo*ás. Annál még talán a teljes elmúlás is jobb hisz az a semlegesség legvégletesebb foka.

A keresztény menny és pokol koncepciója viszont nekem túlságosan bugyuta és unalmasnak tűnik. Persze elfetrengenék egy mennybéli tengerparton egy mennybéli gyümölcslevet szürcsölve de valahogy nekem nem lenne az igazi egy ilyen "statikus" lét.

23-as, szerintem te azért tartod unalmasnak a keresztény mennyországot, mert kb. olyannak képzeled, túl a tengerparton fetrengésen, hogy fehér ruhában egész nap zengedezzük a halleluját és glória van a fejünk felett. Hát ez egy idő után tényleg baromi unalmas lenne.

Én viszont azt gondolom, hogy ebben a földi életben részünk van a mennyországban és a pokolban is, csak a menny arról szól majd, hogy oda már nem jutnak el a pokol kínjai. Tehát szerintem a menny, vagy az az új, romolhatatlan test egy olyan életformában él majd tovább, ami nagyon hasonlít majd erre az életünkre, csak épp kimarad belőle a pokol.

Nem hiszem, hogy ha van Isten, egy teljesen más jellegű életet akarna teremteni újra, mint amit már egyszer létrehozott. Ez a világ arról szól, hogy Isten alkot valami szépet, tökéleteset, de a gonosz erők azt lerombolják. Szerintem a mennyben vagy abban az újjáteremtett világban semmi sem lesz unalmas és nem csak abból fog állni az egész élet, hogy glóriákat zengedezünk az angyaloknak. Nem lenne számomra logikus, hogy egy egész másfajta létezést akarjon Isten.

Én azt gondolom, az egy teljesen valóságos élet lesz valóságos testben.

Mintha örökké csak azokból a pillanatokból állna az élet, mint amikor még kisgyermek voltál és mindenki szeretett, vagy amikor megszületett a saját gyermeked vagy amikor megcsókolt először a szerelmed, vagy amikor a szemedbe nézett a kutyád vagy amikor alkottál egy nagyon szép képet vagy írtál egy csodálatos verset. Azok a pillanatok, amikor létrejött a flow, amikor teljesen ott voltál a jelenben és nem törődtél a múlttal és nem féltél a jövőtől. Amikor nem volt semmiben testi hiányod és a lelked is mindent megkapott, amire szükséged volt. Tudom, azt gondolod, ha nem éljük át az ellenkezőjét, a jót sem tudjuk úgy értékelni. Nem biztos, hogy a mennyben is így van. Az a kisgyermek, akit okosan szeretnek, aki egy kiegyensúlyozott családba születik, ahol anya és apa szeretik egymást, az a kisgyermek ragyogni fog és nem szükséges ehhez átélnie, milyen gyerekkora van annak, akit mondjuk elvált szülők neveltek. Én abban hiszek, hogy ha van menny, akkor az egy izgalmas hely. Azok a dolgok, amikért ebben az életben kitartunk és amiért úgy érezzük, hogy megéri akkor is, ha sokszor belepusztulunk, azok a dolgok mind meglesznek a mennyben, csak az a tendencia fog hiányozni, ami itt a Földön törvényszerű: hogy minden tönkremegy és minden elpusztul, akár élőlény, akár kapcsolatok.

Az meg, hogy van aki szerint az állatok nem szenvednek, felháborító tudatlanságból ered. Ilyet csak olyan ember gondolhat, aki még sosem látott beteg vagy haldokló állatot vagy soha nem foglalkozott velük. Semmiben nem különbözik a kínjuk az emberétől. És a lelkük is fájhat, ugyanúgy.

Szerintem egy minimális "pokol" létezése nélkül nem létezhet a "menny" se szóval igazad volt a feltételezésedben.

pl szerintem bármennyire lehet finom 1 étel akkor is úgy lesz a legfinomabb ha éhes is vagyok.

Továbbá amit fent leírtál az a lelki állapot /tudati állapot (csak szeretet boldogság semmi féltékenység harag stb) 2féle képen érhető el 1. reinkarnáció által ha eleget tapasztaltál/tanultál(ami szenvedéssel is jár sajnos) már ami jó sokáig tart vagy 2. ha egy isten kitörli a személyiségedet és átformál téged egy olyan tudattá/lélekké ami nem te vagy hisz 8 vagy 80 vagy akár 180 év alatt nem érhet el szerintem egy lélek se 1 ilyen megvilágosult szintet.

Továbbá egy érték amiért nem kell megdolgoznod az annyit is ér soha nem fogod tudni annyira megbecsülni mint azt amiért neked kellett megdolgoznod. Tehát szerintem az előtt hogy valaki beléphessen egy mennyországba ahhoz először saját magában másodjára a saját környezetében kell megteremtenie a paradicsomot. Mivel szerintem 1. csak így érdemli ki valaki a mennyet és csak így lehet biztosítani azt hogy a menny ne váljon pokollá. Mert ahogy írtam 80 év alatt nem ismerszik ki eléggé az ember valója főleg hogyha nem kap "elég" nehézséget az élete során. Tehát megint csak az marad hogy istennek el kell pusztítania a személyiségedet ahhoz hogy ez a "tökéletes" paradicsom biztosítva legyen.

Ezért tetszik nekem az asztrális síkok gondolata is hisz ezen síkokba csak úgy kerülhetsz be ha már elérted az adott síknak a "rezgési" szintjét. Tehát ha egy kannibál sorozatgyilkos az ember akkor csak a legalsó szintre képes behangolódni mindaddig amíg el nem éri a következő sík nívóját(ami a politikusi lét :D).

Továbbá nekem ha elérnék egy nagyon fejlett lelki szintet az lenne a minimum hogy valamilyen formában fel akarnám fedezni az univerzumot/okat akár fizikai formában is. Sőt egy ponton már ha eleget tudnék, láttam/tapasztaltam (pihentem) volna és elég hatalommal (ha van ilyen) és a hozzá kellő bölcsességgel bírnék akkor biztos hogy leakarnék születni olyan helyekre ahol tudnám hogy kell a segítség ha tudnám hogy képes lennék azt megadni.

Azt meg hogy az állatok nem szenvednek azt csak az asztrális síkra feltételeztem. Hisz az állati elmében cselekvésben a gonoszság koncepciója nem hinném hogy léteik. És ezért szerintem valós állat lelkeket az alsó szinteken nem lehetne találni. Max az emberi lélek/elme által született vadállat szörny képződményeket hisz az asztrális síkban ez a lényeg hogy az ott fennálló "valóságot" az oda behangolódók érzelmei/gondolatai teremtik meg.Ezért kellemetlen "pokoli" a 2. legalsóbb szint (a legeslegalsó a fizikai világ mert itt jelenik meg legnehezebben a gondolat a valóságban)és ezért "mennyei" a legfelsőbb még asztrális sík hisz oda olyanok kerülnek akik már szinte tényleg csak szeretetből és örömből állnak. És ezért nem szenvednek valószínűleg az állatok mert egy asztrális síkban egy állat vágyai már a vágy megfogalmazódásával megjelennek az asztrális síkon tehát nem kell levadásznia az oroszlánnak az antilopot a húsért stb.

Reinkarnáció célja nem a tapasztalás, hanem a szamszára illúziójának a felismerése, hogy az ember felül tudjon emelkedni rajta (nem kötődés által).

Amit pokolnak, mennynek neveznek, az mind tudatállapot, valamiféle álomvilág, aminek nincs tudatában sem a növény, sem az állat, sem az ember. Kivéve a felébredtek.

A regressziós hipnózissal a magzatkorig biztosan visszalehet menni. Tudományosan igazolt. Az, hogy utána még mik villanhatnak be, az valamiféle hozadék lehet.

"Reinkarnáció célja nem a tapasztalás, hanem a szamszára illúziójának a felismerése."

Maradjunk annyiban hogy van 1 ilyen elképzelés is van egy olyan amit én írtam le és valószínűleg van másik féltucat is amiről én se tudok.(Bár remélem hogy nem is a "te" verziód igaz mert az is egy ócska oka lenne a létezésnek. Ennél még az új "tudományos" elmélet is jobb ami azt mondja hogy egy "hologramban"/szimulációban élünk és egy vagy több specifikus dolgot kell megtanulnunk mint faj hogy kiléphessünk a szimulációból.)

Bár én még azért nem hiszek ebben a szamszára féle újjászületésben mert ha jól tudom ott annyira(nem teljesen) nem létezik individuális lélek. És a jelenleg létező reinkarnációs,halálközeli élményekből ahol rég elhunyt családtagokkal találkozik az ember tehát még létezik valamilyen formában az individuális tudat és az elhunyt rokon tudtában van hogy neked akkor és ott segítségre van szükséged. (tehát nem egy félálom szerű tudatlan állapotban van) Továbbá sok embert küldtek vissza elhunyt családtagok vagy segítő figurák azzal a mondattal hogy még nem végeztek az életükkel/van még mit tenniük ez is arra utal hogy nem csak 1 illúzió felismerése az értelme az életnek hisz akkor felesleges lenne visszaküldeni az illetőt hisz 99,999999%-ban nem abban az életében leplezné le az illúziót és amúgy is lenne még rá jó pár esélye máskor.

Továbbá a reinkarnációs emlékek és a néha ezekkel járó stigmák/születési rendellenességek/ tovább örökölt tehetségek készségek stb. léte is arra utal hogy van individuális lélek valamilyen formában.

Továbbá vannak olyan emberek (aki persze lehet hogy bolondok de ennyi erővel ezt ebben a témában bárkire rá lehet akasztani) akik konkrétan azt állítják hogy nem arra emlékeznek hogy kik voltak ezelőtt hanem arra hogy milyen volt a "léleksíkon" lenni. Van egy ilyen srác aki azt állítja hogy azért emlékszik valamilyen szinten erre mert úgy született le hogy ennek a tudtában szeretne lenni. (persze ilyenkor fenn áll a kérdés hogy ki ne akarna így leszületni)

Viszont a halálközeli élményt átélők is arról számoltak be hogy amit akkor tapasztaltak az sokkal valóságosabbnak tűnt mint az életük (tehát nem álom) és ha akarnák se tudnák elfelejteni. Továbbá olyan mély nyomot hagy ez az élmény ezekben az emberekben hogy legtöbbször azt tapasztalták náluk hogy gyökeresen megváltozik jó értelemben az élethez való hozzáállásuk viszont egyfajta hiányt (betöltetlen űrt) is szoktak magukban érezni mert ott kellett hagyniuk azt a felsőbb síkot. (Az előző srác aki állítólag úgy született hogy emléke van a lelki létről is ezt mondta hogy a segítője/tanítója/lelki útmutatója is ezt mondta neki hogy ezzel a tudással/emlékkel csak nehezebbé fogja magának tenni a "fizikai" létet a sóvárgás miatt és állítólag ez az állítás be is igazolódott.

"valamiféle álomvilág": Azt állítják azok a "csoportok" akiknek a nézeteit ismerem hogy nem álomvilágok vannak hanem "frekvenciák". A földi lét is egy "frekvencia" a legalsó és a különböző asztrális síkok is frekvenciák. Állítólag ezeket a síkokat ugyan olyan valóságosnak éled meg mit a földi létet(ezért nem nevezném álomnak). Sőt sokszor állítólag egyesek azt se veszik észre sokáig hogy meghaltak. Ami nagy különbség az asztrális sík és a földi lét között hogy

1. Itt vannak különböző szférák/síkok/szintek amire az ember be tud hangolódni tehát itt vannak tagolódások nem úgy mint a legalsó szinten ("fizikális lét" pl: földi ember) ahol egy "játszótérre" van összeömlesztve minden tudatállapot.

2. Az asztrális síkokon minél feljebb kerülsz nem csak a körülmények(a világ/létezés) lesz kellemesebb de állítólag maga a szféra is jobban hajlik a tudatod/akaratod által mint az alsóbb szférákon ahol minél lejjebb mész annál inkább kevésbé vagy képes tudatosan formálni a szférát és annál inkább a félelmeid/gondjaid/és a megbánt tetteid fognak materializálódni és gyötörni. Legalul a "földön"/fizikai síkon meg ugyebár a gondolat egyesek szerint csak cselekvés útján materializálódhat mások szerint viszont valamilyen szinten létezik a bevonzás/mágia/agykontroll/jézusi "csodák" stb.

"Regressziós hipnózis..... Tudományosan igazolt."

Na ez így szó szerint nem igaz. Annyi az igaz hogy vannak pszichológusok akik állításuk szerint végeztek ilyen kísérleteket amik bizonyos eredményekkel jártak. Na már most ezek a kutatások a tudomány mai álláspontja szerint eléggé kétes eredményekkel vagy kétes kutatási "elemekkel" bírnak, nem megbízhatók tehát NEM TUDOMÁNYOSAK (legalábbis a mai "fővonalas" tudomány körében).

Persze attól mert még valami nem tudományosan elfogadott attól még lehet a valóság.

Ugyan így igaz ez a reinkarnációs emlékekre,halálközeli élményekre,testen kívüli élményekre, távolbalátásra stb. Mindet kutatták és mindegyik területen vannak olyan tudományosan el nem fogadott kutatások/nézetek amik szerint ezek mind valóságos jelenségek.

Utolsó válaszoló.

Én a végét írtam le. Természetesen vannak más dimenziók, létsíkok, amikben azok a dolgok történnek, amiket írtál. Azokon a szinteken tényleg valóságosnak tűnik. De ezek mind szintek.

Ahogy írtam, az a legvége, a mindebből (szellemi test, asztrál sík, egyéb dimenziók, halál közeli élmények, egyéb extraszensz képességek) való kilépés, ahogy Gautama, a Buddha is megtette, mert egyik lét sík sem kielégítő, sem valóságos, önmagával álló, hanem bizonyos feltételek mentén jön létre, marad fenn rövid/hosszútávon.

De erre meg kell érni szellemileg vagy ha úgy tetszik, temérdek tapasztaláson kell végigmenni ahhoz, hogy belásd a dolgok ürességét, állandótlanságát, így a kielégületlenségét.

Ami még nagyon fontos, hogy miután ezeken a létsíkokon, dimenziókon továbblépett az ember, nem a megszűnés a vége.

Nekem ebből az jött le hogy tehát mégis csak a fejlődés/tapasztalás a cél csak máshogy fogalmaztad meg. :D

Én szerintem a végcél se ennyire magától értetődő. Induljunk ki abból hogy elhisszük hogy Gautama létezett és azt is hogy a feljegyzések amik róla maradtak 100% -osan pontosak nem lettek elferdítve/félrefordítva és a valóságban is úgy történtek meg a dolgok ahogy le lettek jegyezve(kétlem hogy ezen állítások mindegyike igaz lenne).

Mi van akkor ha ez mégis mind igaz viszont ettől függetlenül ha csak Gautama-ra igaz ez a megvilágosodás. Mi van ha egy másik személy a megvilágosodása során más következtetésre jutna mert ő pl. más világképpel a "hóna alatt" világosult meg.Ki mondja hogy csak 1 féle képpen lehet megvilágosodni. Ki mondja hogy ez a hosszú út csak 1etlen1 végcélba vezethet.

Szerintem már az is nagyon erős állítás ha valaki azt mondja hogy ő tudja a tutit arról hogy mi lesz a halálunk után.

Azt viszont szerintem még önteltebb dolog biztosra állítani hogy mi a létezés különböző formáinak az értelme/végcélja.

Ki mondja meg hogy kinek van és kinek nincs igaza? Mi van ha mindenkinek igaza van?

Egy biztos én egyik kérdésre se merek biztosat állítani.

"Nekem ebből az jött le hogy tehát mégis csak a fejlődés/tapasztalás a cél csak máshogy fogalmaztad meg. :D"

Igazából az a cél, amit te annak hiszel, illúzió. A felébredéssel, pont ez fog nyilvánvalóvá válni.

Gautama életére vannak bizonyítékok, utána lehet nézni. Tudományosan is vizsgálódtak vele kapcsolatban.

Gautama elmondta, amit tapasztalt. Ez a tapasztalás, túl van a testen, érzelmeken, kötődéseken, vágyakon, tehát nem lehet szubjektív.

Olvass utána a dzshánáknak is. Bár azok is szintek a felébredés felé.

Az más kérdés, hogy a théraváda, zen, stb. irányzatok, hozzátették a saját elméletüket, mert nem rendelkeztem valódi belátással a dolgok természetébe.