Mit gondoltok erről? Materialista "élet a halál után"?





Eléggé kontraintuitív állítás, hogy ne lenne én.
Ha nincs én, valóban nincs, ami megszűnne létezni, de az sem, ami fennmaradna.





Csak hogy az én a materialisták szerint is létezik, csak ne molyan formában ahogyan azt a teisták elképzelik.
De fogadjuk el minden állításod.
hiába alakul újra ki valami az általad a világban maradt részecskékből újra az már nem te leszel. Amit az az élő lény átél azt nem te fogod átélni.
Még ha készítenének rólad egy teljesen pontos másolatot, akkor még az sem te lennél már. Teljesen más lesz az éntudata.
Egyébként én is szeretek filozófálni, és nekem is van egy hipotézisem arra vonatkozóan, hogy az élet akkor is létezhet halál után, ha a materialistáknak van igaza.
Az elképzelésem szerint a téridő hálójának túloldalán az anyagi világgal ellentétesen létezik az antianyagi világ.
Ezt úgy kell elképzelni mint egy papírlapot. Az egyik oldalán az anyagi világ, de ha lapjával átfordítjuk ott az antianyagi világ.
Szóval az ember halála után leképződhet egy antianyag test annak mintájára. Ez az antianyag test átkerülhet mondjuk egy feketelyukon keresztül az antianyagi világba. Ezért láthatják sokan haláluk után az alagutat melynek végén ott a fény.
Egy antianyagból felépülő világban lehetséges az öröklét.
Ezzel az elképzeléssel a teistáknak és a materialistáknak is egyaránt igaza van. Sőt még Isten is belefér, ha valaki szeretne benne hinni.





Lehet, hogy kinövöd te is egyszer a hülyeségeken való filozofálást és belátod, hogy az embernek sincs semmi különös előjoga, a Földön élő több milliárdnyi létformához képest.
Ugyanúgy megy minden és mindenki a hulladékba, újrahasznosításra.
Nehéz ezt így elképzelni, de pont azért, mert az evolúció ilyen túlélő szoftverrel látott el minket, de ez a csak az egyetlen élet leküzdésére irányul, nem pedig azon túl.
Az egyetlen élet viszont alapvetően a faj kiszolgálója, eldobható, lecserélhető.
Kap persze egyetlen életéhez örömforrásokat, hogy legyen kedve végigcsinálni, nyilván azok szelektálódtak az idők során, akik jó katonái a rendszernek.
Mondták már, hogy biztosan azért fogom fel ilyen negatívan, mert rossz lehet nekem, holott éppen szerencsém volt eddig, nincs okom panaszra.
De attól még a várható kínos realitásokat nem lehet, nem érdemes elfedni, vakhitekkel.
Na végre talaltam egy olyan oldalt ami pont azt irja le amit gondolok, hátha igy kicsit jobban érthető😆
Persze nem állítom, hogy ennek feltétlen köze lenne a valósághoz, de mindenesetre érdekes szerintem. Végülis ki tudja mi az igazság
4es am tudom h ezen lehet hülyeség filozofálni, hiszen ugysem fog kiderulni h mi az igaz, mi nem, de neha szeretek csakugy elgondolkozni😅
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!