Van-e itt nyitott gondolkodásmóddal rendelkező, mágia iránt érdeklődő személy(ek), aki egyedül járja az útját, viszont attólmég szeretne néha gondolatokat/tapasztalatokat cserélni?
A különbségtétel képessége nagyon hasznos, és nem csak gyk-n. Nekem hosszú évekbe telt, mire a könyvekben olvasott dolgok között képessé váltam valamennyire különbséget tenni. Az egyértelmű marhaságot legalább már felismerem, ha olvasom.
Elvileg péntek az utolsó nap, de január-februárban elég kevés szokott lenni a munka az időjárás, meg a téliesítések miatt. Márciustól november végéig van a hajtás, decemberben káosz, és a tél hátralévő részében ami becsúszik, meg ami havi szinten kötelező. Szomorú, de nem emlékszem, tavaly télen mit csináltam(izé, jelenleg még idén télen, de mindjárt tavaly lesz, szóval érted). Azt tudom, hogy a havi kötelezőt igen, de szerintem azon kívül csak ilyen sürgős dolgokat, amiket telefonon küldtek a központból. Van egy-két hely, amit majd így önhatalmúlag megnézek.
Be not afraid.
Amennyire tőlem telik, pihenek, persze. A tavalyra azért nem emlékszem, mert másra sem nagyon emlékszem tavalyból, csak ha valami az arcomba csapódik, ami emlékeztet. Vagy nagyon extrém. Simán csak borzalmas memóriám van.
Ez nem kivívás kérdése. A társasházak furán működnek. Van egy fő vízórájuk. Ezeket társasházi mérőként havonta kell olvasni. Viszont a lakásokon belül vannak almérők, amiket időnként külön is szükséges ellenőrizni, mert vannak sumákolós lakók, és idén már találtam olyat, ahol sunnyogta(jobban mondva tojt az egészre) a lakó a dolgot, és a fő óra állása, és a becsült almérő állások eltértek. Szóval a többi lakó fizette(vagy pereskedett miatta) a sumák többletfogyasztását is. Az lesz, hogy odaszólok a közös képviselőnek, hogy egy szombati(ha muszáj, vasárnapi) napon érje el, hogy az összes lakó otthon legyen egy megadott időpontban. Akkor pedig végigmegyek rajtuk, és megnézem az összes almérőt. Persze lehetetlen, hogy mindenki otthon legyen, mert nem fognak sem egymáshoz, sem hozzám alkalmazkodni, ha ők épp valami mást akarnak csinálni. De a nagy részét így is le tudom ilyenkor olvasni.
Be not :)
Milyen százalékban sikerül ilyenkor elérni az embereket? Én általában egyeztetek időpontot az ilyesmire, a gond ott szokott lenni, ha a szakember azt mondja, hogy ő csak és kizárólag délelőtt ér rá.
Olyan 90%-ban otthon tudom érni az embereket, ha időpontot egyeztetek. Általában rájuk hagyom, hogy adjanak egy időpontot reggel 8, és délután 5 között(valójában 4-ig van munkaidőm, de nekik is), ha nagyon muszáj, akkor még vasárnap is. És még így is csak 90%. Van, hogy kimegyek a címre, és nincs otthon senki. Felhívom. Jaj, elfelejtette. Új időpont, tanultam az előzőből, előre felhívom, hogy na akkor most volt időpont, idnulnék címre. Jaj, közbejött valami(nem hívott fel, hogy nem lesz otthon, fölösbe mentem volna). Megbeszéltük, majd hív, ha biztos időpontot tud adni. Egy hónapig vártam, felhívtam, hogy akkor mikor lenne jó, mert ő ismét csak tojt a fejemre. Azt mondta, aznap nem jó, de a héten majd még hív. Ez október végén volt. Novemberben átadtam a központnak a dolgot, majd az ellenőrzési csoport kimegy. Jobban járt volna azzal, ha engem fogad...Szerencsére csak kevés ilyen eset van, de előfordul. Máskor közlik vele, hogy az emberek napközben dolgoznak, ezért nincs otthon. Mondom igen, tudom hogy az emberek dolgoznak napközben. ÉN is azt csinálom. Társas házaknál meg volt, hogy egyszer kimentem délelőtt, aztán egyszer délután, mert képtelenek voltak egy közös időpontot egyeztetni. Egy négy lakásos társasházban. És van olyan társasházam is, ami kb 20 lakásos. Szerinted ott mi lesz?:D
Kellemetlen, és apró bosszúságokkal, irritációval teli volt a múlt évem. Meg az előző is. Úgy minden évem 2018 óta. Egyszerűen túl monoton, és motivációölő, hogy megmaradjon bennem. Csak a fenti eseményekhez hasonló nagyobb dolgok maradnak meg. Persze nem panaszkodhatok, nem minden napom ilyen, nem minden ember gyökér, vannak szimpatikus emberek is a területemen, és mindenek előtt van munkám ezért fizetik a TB-m, és megcsinálják az adóbevallásom is. Az meg a saját hibám, hogy nem tudok olyan munkát végezni, vagy egyáltalán találni, ami érdekelne is.
De ha te még vasárnap is hajlandó vagy kimenni, akkor az nem lehet mentség, hogy az emberek napközben dolgoznak... A mérőállást titkolni pedig örökké nem lehet... Nekem kifejezetten az nem tetszik, amikor csak délelőtt jó, pedig nekem az egész délután jó lenne egész héten..
Egy biztos munkahelyet sosem szabad lebecsülni. Találhatsz motivációt munkaidőn kívül, ha akarsz. Könyvkereskedéssel nincs lehetőséged foglalkozni településen belül?
Ritkán vagyok hajlandó kimenni vasárnap is, mert az az egyetlen szabadnapom a héten. De ha nagyon muszáj, egy-egy helyre kimegyek. De volt már rá példa, hogy azt se tudta megoldani...
Én is főképp a délelőtti órákban járok, de ha valaki nem tudja megoldani, ötig simán visszamegyek, vagy beszélek vele időpontot szombatra. Mindkettőnk érdeke, hogy az óra ellenőrizve legyen.
A motivációmat munkaidőn kívül általában pihenés közben végezhető elfoglaltságokba ölöm. Általában olvasásba. Nem vagyok túl tartós, a sok gyaloglás, és le-fel kúszás az aknákban eléggé fárasztó. Az emberek fárasztóbbak mondjuk. De még így is tudom élvezni az olvasást. A mostani munkám eléggé lélekölő, de nem emiatt vagyok motiválatlan, és apatikus. Inkább amiatt ez a munkám, mert motiválatlan, és apatikus vagyok.
Sajnos ez egy kisváros. Egy könyvesbolt van, az is csak egy kis zug, családi vállalkozás, párszáz címmel. Régen is Budára jártam, a Batthyány téri Libribe dolgozni, hiába több mint egy órába került bejutni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!