Miért jobb egyeseknek azt hinni és hangoztatni, hogy márpedig nincs lélek?

Mármint... belegondolva, annak elképzelése, hogy lélek nem létezik, számomra egy roppant szörnyű, lélektelen világot jelentene. Valóban jobb lenne azt hinni, hogy az érzéseink, öröm, bánat, vagy maga a szeretet, amit érezni tudunk embertársaink iránt csupán néhány agyi impulzus meg némi kémia eredménye? Miért olyan jó ez?

A mai világ arról szól, hogy "most kell élni, mert ez az egy életed van", a nagy materialista világ egy elvakult, fogyasztói társadalmat hozott létre, gyilkoljuk a földet, kivágjuk az esőerdőket, hogy az ott legeltetett marhákból hamburgert készítsenek, miközben az ételeknek a felét (!!!) dobják ki úgy, hogy fogyasztásra alkalmas lenne, csak épp "nem elég szép", a vizeket pedig mérgezzük, hogy mindenféle vegyszereket tudjunk összepakolni. Érzelmeink már szinte nem is lehetnek, mert az ciki, vagy épp kirúgnak érte, mondván nem teljesítünk elég jól, ha szomorúak vagyunk, és arra buzdítanak mindenkit, hogy halmozzon fel hatalmas vagyonokat meg minél több dolgot vásároljon, még most, amíg megteheti, mert ha ennek vége, csak por és hamu marad belőle, mert nincs lélek, ami továbbmenne (pláne aminek a vagyon semmit sem ér, mert nem viszi magával Odaátra), egyáltalán, nincs is tovább, se jó, se rossz, se újrakezdés. Az emberek pedig robotként élik mindennapjaikat, dolgoznak, túlóráznak, hogy vehessenek a gyereknek drága ajándékot, de a legdrágábbat, ami egy fillérbe nem kerülne, a szeretetüket nem képesek odaadni.

Egyáltalán. Aki szerint nincs lélek, az a szeretetet sem tartja semmire? Mi a szeretet, honnan jön? Azzal a tudattal, hogy ez "csak kémiai reakció", el tudja mulasztani a szeretethiányát? Van neki egyáltalán?

És egyébként is... ki él boldogabb és szebb életet? Az, aki hisz a lélek létezésében, és abban, hogy van még valami a Halál után, vagy az, aki szerint a lélek nincs, és nem is bizonyítható a létezése? És szerintük a föld is lapos volt egészen addig a pillanatig, míg körbe nem hajózták végre teljesen, bebizonyítva ezzel, hogy kerek? Hisz az ókorban még hitték, hogy lapos, és komoly botrányt szült az állítás, miszerint valójában kerek volna, ám bizonyítani egész sokáig nem tudták. Mi van akkor, ha tényleg nem tud mindent a tudomány, és ugyanúgy nem képesek megmérni a lelket, mint ahogy a gamma sugárzást sem ismerték még az alfa felfedezésekor, időszámításunk előtt pedig pláne nem tudták mérni? Honnan tudják a hú de tudományosan gondolkodók, hogy már mindent tudunk, és nincs hová fejlődni tovább, nincs mire rájönni, nincs mit kutatni, s miért nem létezik az, amit nem tudnak mérni? lehet, hogy csak nem találjuk, ahogy a földön kívüli, értelmes civilizáció létezése sem zárható ki csak azért, mert még nem találtuk meg őket (pláne, hogy ők még bújócskázhatnak is, én is elbújnék inkább egy olyan faj elől, amely irtja a saját otthonát, és erre még büszke is...)

Sok kérdés... nem mindegyik költői. Tényleg jobb ezt hinni? Jobb a "rideg valóság", ami ugyanúgy lehet tévedés is, mint a "boldog hit"? Be tudja nekem bizonyítani valaki, hogy tényleg nem létezik a lélek, azon az egy értelmetlen érven kívül, hogy "nem mérhető, ezért nincs"?