Finnország tényleg nem létezik?
A minap hallottam először ezt az elméletet és felkaptam rá a fejem.
Megpróbálom összefoglalni a történetet:
Sokan azt állítják, hogy Finnország nem is létezik, csak egy japán-svéd-szovjet paktum terméke.
A 20. század közepétől kezdve a hideg háború alatt állítólag Svédország és a Szovjetunió megegyeztek, hogy a két ország közti tengeren valamint a Botteni-öbölben szabadon halászhatnak. Mivel a Botteni-öbölhöz a Finnországként ismert területről lehet a legkönnyebben hozzáférni felosztották azt egymás között.
A Szovjetek a Japánoknak is engedték, hogy ott halásszanak amennyiben a fogás egy részét leadják a Szovjeteknek.
Éppen ezért a kifogott halakat kizárólag a transzszibériai fővonalon szállították Japánig Nokiás eszközök dobozaiban, ezzel álcázva a fogást, hogy a külvilág számára ne keltsen feltűnést.
Itt jegyezném meg, hogy Japán valóban a világ legnagyobb Nokia importőre volt annak idején, VISZONT a Nokia telefonok hőskorában is csak elenyésző mennyiségben használták Japánban ezt a márkát.
Ehhez képest a Nokia még a tavalyi évben is messze a legnagyobb finn vállalat volt, mindezt úgy, hogy alig pár millió telefont értékesített az év során. Azért ez több mint gyanús.
A halászós teóriát támasztja alá az ország angol neve is: Finland. Fin ugye angolul a halak uszonyát jelenti.
A finn közösség valóban létezik (5,5 millió fő), viszont a "finn" települések Svédországhoz, Észtországhoz és Oroszországhoz tartoznak. Egyébként Finnországban a svéd nyelv is hivatalos továbbá lokálisan más egyéb nyelveket is beszélnek. (orosz, észt, számi)
És vajon miért tartják fent ezt a látszatot mind a mai napig? Mert Finnország egy hatalmas teszt részét is képezi, azt figyelik, főleg az oroszok meg az amerikaiak, hogyan működik egy tökéletes modern liberális szociáldemokrácia.
Mit gondoltok?
"Hol érdekelnek ezek az ökörségek? Jelentem is a válaszodat mert offtopic."
Ha ez a finnországos ökörség téged érdekel ó,akkor ezek is.
Egyébként meg a te kérdésedet is kéne jelenteni,de nem teszem,mert jó rajtad röhögni.
"nagyon vehemensen véded ezt a barom elméletet"
Hol védtem az elméletet? Mutass rá!
"Ha ez a finnországos ökörség téged érdekel ó,akkor ezek is."
Márpedig azok nem, mert azok ökörségek.
"Egyébként meg a te kérdésedet is kéne jelenteni"
Jelentsd nyugodtan, semmi nem fog történni ;)
"Márpedig azok nem, mert azok ökörségek."
Miért,ez nem ökörség?
DE,ez felér egy "5G veszélyes" konteózással.
Te komolyan ennyire unatkozol,kérdező?
Menj el dolgozni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!