Aktuális Tesco láncreakció e-kupon kód?
Kedves Kutya27!
Nem a tesco "dobott be", saját akaratomból írtam, a cégem tudta nélkül - bár nem balhéznának érte. Nem célom a reklám sem, mert ha jól emlékezem, egyszer sem írtam, hogy tessék rendelni!
Ami a kuponokat illeti kedves 432, igaza van, hogy mindannyian pénzből élünk, és mindenkinek jól jönne, ha lehet spórolni picit, mert az átlag magyarnak kevés a pénze. Ez tény. Viszont, ahogy már említettem okkal vannak visszavonva, korlátozva a kuponok. A visszaélések - vagy nevezzük telhetetlenségnek - miatt. Ha mondjuk kiadnak egy kupont, ami országosan mondjuk 500 kedvezményes rendelésre van beállítva, érthető, hogy az ezredik rendelésnél azt mondják, hogy elég volt. Mivel, ha elküldik 500 véletlenszerű embernek, hogy lehet, hogy többszöröse használja fel?
A gond ilyenkor az, hogy aki esetleg kapta, és nem szerezte, az sem tudja már használni, mert más beelőzte. Jó példa erre - de nem egyedi, mivel jó párszor előfordult már -, mikor egy nap három kocsi járt a kedves vásárlónál - mind a 299 forintos idősávban -, aki aznap háromszor volt első vásárló, és spórolt 15 ezer forintot. Ezzel ő két másik embertől vette el a lehetőséget papírforma szerint. Ja, mintegy mellékesen, egyik futár sem kapott egy forint borravalót sem. Ha már mindenki pénzből él, akkor ők nem? Spórol 15 ezret, felcipelnek neki a konyhába pár száz kilót, és nincs pár forintja a nyomorult kiszállítónak borravalóként?
A legtöbb ember a pizzafutárnak ad 100. 200, 500 forintot, vagy ki tudja mennyit, mert az felvisz neki egy 20 dekás dobozt. A tescos kiszállító jóval nagyobb súlyokért a legtöbb helyen nem kap semmit - tisztelet a kivételnek -, sőt még ott sem, ahol a pizzás kap.
Stormtrooper
én akartam adni a futárnak s azt mondta nem fogadtatja el............
Igen, a "hivatalos" verzió szerint nem fogadhatja el. De a pizzafutár se :)
A kolléga vagy nagyon kezdő volt, vagy éppen ellenőrizték, vagy esetleg egy vezető volt, aki kisegített a kiszállításban. De hidd el, mindegyikük örül és hálás, ha kap valamit. Persze ha nem, attól még ugyanúgy kedvesen és normálisan fog kiszolgálni - egyikük sem a jattért csinálja, az csak egy kellemes plusz dolog.
Kedves 437!
34 ezer forintot fizetett a három szállításért összesen, mert olyan kupont használt, ami első vásárlóként 16 ezres vásárlásnál 5 ezer kedvezményt ad... Persze gondosan ki volt számolva, az eredeti összeg éppen csak átlépte a 16-ot mindhárom esetben. Ja, és nem csupán akkor vásárolt abban a hónapban :)
Egyébként nem kötelező sem így, sem a cégtől vásárolni. Mindenki ott költ, oda megy, ahova szeretne, szabad országban élünk. Továbbá nem arról volt szó, hogy ő mi jogon csinálta a triplázást, mert tegye meg, hiszen pénzből élünk. Arról volt szó, hogy a túlzásba vitt felhasználás vette vissza a kuponosztogatást...
Ami a borravalót illeti, nem kampányolok érte. Mindenki maga döntse el, akar-e adni vagy sem. A készpénzes fizetéshez ennek semmi köze. Aki adni akar, az úgy is kikészíti az x összeget, ha mondjuk előre, átutalással fizet. Továbbá nem is az anyagi helyzet a döntő. Csóró is, extra gazdag is szokott jattot adni a kiszállítóknak, ahogy az is igaz, hogy más csóró és más extra gazdag nem. Embere válogatja. Tudok példának olyan vásárlót, aki nagyon szegény, mindenből a legolcsóbbat rendeli, lehetőleg az olcsóbb időablakban. Olyan bérházban lakik, ahova az ember félve megy be, hogy esetleg ráomlik az egész. De a futárt mindig ott várja a kikészített apró. A másik oldal egy példája: óriási, új családi ház, gazdag, jól menő vállalkozás. A háziasszony előre csomagolt, saját sütésű sütivel és előkészített jattal várja a futárt.
De mint mondtam, nem ezen múlik a kedvességük vagy a segítőkészségük a kollégáknak. Ami az áruházi átvételt illeti, ott sajnos ez a tendencia, majdnem az összes áruházban panasz van akkor, ha nem a sofőrök viszik ki az árut - ők meg ugye csak a legritkább esetben vannak bent az áruházban az átvételekkor.
Valaki említette a meg nem érkezett kiszállítási díj kedvezménykupont. Nos, sok panasz van e téren. Elég sok elkallódik valahol a tesco és a vásárló közt, ezzel párhuzamosan elég sok olyan vásárló van, akiknek innen-onnan van ilyen kupon, akár már első vásárláskor is. Tehát azt, hogy a kiküldött kupont miért nem a címzettje használja fel, következtesse ki mindenki maga...
A készpénzes fizetés egyébként nem kerül bevezetésre a későbbiekben sem. A pénzezés időt rabolna el a futároktól, továbbá a biztonságuk szempontjából is jobb, ha nem mászkálnak sok-sok pénzzel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!