Lássuk csak, mennyien is vagyunk, mi mamahotelesek!?

És nekem senki ne szabja meg, hogy milyen életmód szerint akarok élni!

Hidegen hagynak a társadalmi elvárások.

"Az ember választ és a rabszolga engedelmeskedik"

És én ember vagyok és úgy élek, ahogy nekem jól esik.

Én is hasonló vagyok egy éve, mióta befejeztem az egyetemet itthon élek, "klasszikus" munkahelyem nincs, most dolgozok egy olyan dolgon,ami ha bejön jól meg fogok élni belőle és azt csinálhatom, amit szeretek, ezért sokan hülyének gondolnának ha hangoztatnám. A kajából kapok itthon, ha kell segítek, eljárok bevásárolni, van hogy anyámmal, van, hogy egyedül, ügyeket intézni is eljárok vele, amiben kell, segítek. Van félretett pénzem régebbről, ha ruha kell azt megveszem magamnak. Bulizni nem járok, ilyenekkel, hogy cigi-pia nem élek kedvtelésből, igazából társaságom sincs a környéken, akikkel eljárkálhatnék...úgyhogy nem érzem úgy, hogy túlságosan fosztogatnám a kasszát.

Komoly barátnőt tartani nem nagyon lenne energiám, próbáltam párszor, nem lett jó végük. Mondjuk akkor még suliba jártam. Lazább kapcsolatokat találok, nekem az épp elég, nem kérek a stresszból.

Hogy mi állhat emögött? nekem is van egyfajta szociális fóbiám, kiskoromban túl kedves és szelíd voltam így mindig engem vertek a többiek (ilyen helyen nőttem fel), aztán szép lassan zárkóztam fel és kemény lettem lelkileg. Ennek hatására mindig komolyabb dolgok foglalkoztattak, mint a kortársaimat, más volt az érdeklődésem mindig, és különösen egy dolog van, amivel foglalkozni szeretnék most is (ezt nem írnám le, hogy mi). Igazából példaképem sem volt soha, anyám egyedül nevelt. Nem szeretem az embereket, nekem az nagyon kellemetlen, ha köztük kell lennem, egyszerűen nem vagyok olyan gondolkodású, mint az "átlag magyar kispolgár". Máshogy látom a világot, mások a céljaim. De vannak, csak mindenki röhögne rajtuk, de már haladok velük. Suli/egyetem alatt álandóan "álarcot" viseltem, játszottam, hogy én is oylan célokat követek, mint mások, de nagyon kellemetlen volt, mindenki furcsának látott ez miatt, és úgy éreztem, hogy csak árnyéka vagyok önmagamnak. Remélem összejön, amin dolgozom, és akkor rendbejön az életem. Addig meg marad ez az élet, amit már egy éve élek. Igyekszem nem találkozni senkivel, aki ismert anno (ami nehéz egy kisvárosban), nem igénylem az ilyen kérdéseket, hogy "mivel foglalkozol" stb...Hát röviden ennyi, írhattam volna még sokmindent, de már így is hosszú lett, és nehéz megérteni ezeket a dolgokat oylan embereknek, akik ebben nincsenek benne.