Ti a testnevelés órák osztályzása mellett vagy ellen vagytok? Mi az indoka választásotoknak?

Mindig a Bödőcs jut eszembe, hogy állásinterjú végén: "minden rendben, de a kislabdát még el kéne hajítani".

Szerintem sem volt fair az osztályzás, a 183 centis barátnőm nyilván nagyobbat ugrott helyből távol, mint én 156 centivel. Magam voltam akkora, mint az ő lábai.

Mit bizonyítok azzal, hogy csinálok x felülést? Semmi értelme. Értelme lett volna, hogy ha hagynak egész órán futni. De nem időre. Időre mindig szenvedés volt. Ha meg szabad foglalkozás volt, elmentünk magunktól futni. Vagy focizni. Vagy ugrókötelezni.

Az a baj, hogy ez az "időre mennyi", ez a sportolóknak kell. Nekik számít a teljesítmény. A többieknek az számítana, hogy élvezzék, hogy mozognak.

De a kötelező olvasmányokkal ugyanez volt, amelyik évben el KELLETT olvasni, és szétcincálni mondatról mondatra, az kínszenvedés volt. Csak úgy elolvasni meg öröm.

Fontos az általános erőnlét is. Hogy fel tudj vinni két szatyornyi kaját ha elromlott a lift. :) Hogy el tudd vinni a beteg gyereket az orvoshoz ha nincs mivel és nem tud lábra állni. Meg lehet tanulni tesiórán úgy emelni valamit, hogy ne rokkanj bele. Úgy futni hosszabb távon, hogy ne dőlj ki a közepén. Aztán ott van még az állóképesség, ezt is a tornaórák alatt lenne jó fejleszteni, mert ezekre tényleg szüksége lehet egy embernek az életben, ha nem is a munkájában, de a mindennapokban, vagy váratlan, kritikus helyzetekben. Meg hogy legyen egy testképe, testtudata valakinek. Erre vannak látszólag értelmetlen feladatok, szóval annyira nem felesleges dolgok ezek, csak más megközelítésből kellene tanítani.

Anyám tyúkját se erőltetném, a töri évszámokat sem... nem tudom minek hívják azt mikor valaki képtelen évszámokat eseményekhez kötni, de nekem tuti olyanom van. Nem gáz ha emiatt egyest adnak egy dolgozatra, de ettől még töriből nem feltétlen kellene megvágni. Mert annak sem arról kellene szólnia, hogy mikor mi történt. Nem zavar az sem, ha emiatt azt mondják nem érem el az alapműveltséget sem, de attól senkit nem tartok műveltebbnek, mert két lábon járó lexikon szintjére fejlődött. Azért mondom, inkább a módszertanban van a hiba.

"Azt gondolja jól, esetleg kiemelkedően jól teljesít egy területen és mikor ilyen irányba próbálna tovább tanulni, fel sem veszik az adott szakra, vagy már az első félévben kiderül, hogy képtelen felzárkózni a többiekhez."

Csak jegyet kell neki adni, nem hamis dolgokkal áltatni. Egy gyerek sem hülye, ő is látja és érzi, hogy gáz, hogy amíg ő nagy nehezen lefut 5 kört, az osztálytársai már a tizediknél tartanak. Azért kellene saját magához képest osztályozni, mert ha azt mondod neki, hogy látod, hogy igyekezett és sokat fejlődött, ezért adsz neki mondjuk egy hármast, akkor sikerélménye lesz, érzi, hogy van eredménye annak, ha gyakorol és esetleg a szabadidejében is többet sportol majd, mert élvezni fogja a dolgot. Ha azt mondod neki, hogy ez így gáz és hiába fejlődött, még így is le van maradva a többiekhez képest, ezért egyest adsz neki, akkor azt fogja érezni, hogy sz@rt sem ér, ha igyekszik, nem értékelik az erőfeszítését, ha már úgyis megbuktatják, akkor minek is erőlködjön, legközelebb inkább be sem megy órára, mert tök mindegy, hogy ott van-e egyáltalán ha már ígyis-úgyis egyest kap. Nem azt mondom, hogy feltétlenül ötöst kellene neki adni, de a tanároknak igenis feladata lenne, hogy külön-külön minden gyereknek elérhető célokat tűzzenek ki és motiválják őket ahelyett, hogy a folyamatos megszégyenítéssel, irreális elvárásokkal elvennék a kedvüket az egésztől. Attól, hogy mondjuk egy dagi gyerek hármas vagy négyes tesiből még ő is érzi, hogy nem ez a neki való terület, nem életszerű, hogy annyira minimális önkritikája ne legyen valakinek, hogy a testnevelési egyetemre jelentkezzen úgy, hogy csak a töredékét tudja teljesíteni annak, amit az osztálytársai. Az osztályzás szerintem nem arról szól, hogy sorba állítsuk a gyerekeket a legokosabbtól, legjobbtól a leghülyébbig és legbénábbig, főleg, mivel a legtöbb tárgynak semmi jelentősége a továbbtanulásnál, ahogy már az előttem válaszoló tanár is írta, így szerintem ezeket a tárgyakat simán lehetne a diákok motiválására, az érdeklődésük felkeltésére, az egyéni képességeik fejlesztésére is használni.

"Meg lehet tanulni tesiórán úgy emelni valamit, hogy ne rokkanj bele. Úgy futni hosszabb távon, hogy ne dőlj ki a közepén."

Igen, ha a tanár ezt rendesen megtanítja, de hány tesitanár foglalkozik ezzel, hogy pl. futástechnikát, légzéstechnikát tanítson, vagy hogy ne lehajolva emelj fel egy nehéz tárgyat, mert megsérülhetsz az emeléstől, hanem leguggolva, és egyenes háttal...? Nekem egyik tanárom sem tanította ezeket, felnőttként tanultam meg, jóval később. Ritka a tényleg lelkiismeretes és alapos tesitanár.

Nekem volt gyerekkoromban egy szívproblémám ráadásul, ami idővel elmúlt, de akkor sok problémát okozott, nehezen ment a torna, volt, ami jól ment, de volt, ami pont emiatt nagyon rosszul, a társaim csúfoltak, én meg nem értettem, hogy nekem miért nem megy úgy, ahogy az ügyesebbeknek, és pocsékul éreztem magam. Nem buktam soha, de ezzel a rendszerrel én nem élveztem a tornaórákat, sőt. Örültem, hogy főiskolán már nem volt kötelező, később viszont, mikor már a saját testemhez és képességeimhez kerestem mozgást, és szakértő segítséget kaptam, illetve a szívproblémám is megszűnt, jobb lett a helyzet. Csak ha gyerekkoromban már másképp álltak volna hozzá, azért nem lenne ennyi lemaradásom felnőttként, csak nem volt akkora hangsúly például a gyógytornán (a doki a szívproblémámat elintézte annyival, hogy "majd elmúlik" - kösz). Mozogni mindig szerettem, de azért sok kellemetlen tornaóra és tornaosztályzás élményem volt gyerekként, amit nem sírok vissza és nem kívánok a leendő gyerekemnek sem.

#25 Ha elolvasod újra amit írtam, akkor láthatod, hogy készségtárgyaknál én nem osztályoznám a gyakorlatot. Mondjuk alap a 3 kör, amit mindenkinek meg kell tudnia tenni. Aki lefutja megfelelt ennek a feladatnak, aki nem az nem. Aki 23 kört fut, az sem kap jobb jegyet.

A gyerek nem hülye, de ha olyan osztályba jár, ahol mindenki csak 5 kört tud futni, ő meg hatot, és emiatt megszórják ötösökkel, elhiszi magáról, hogy jó valamiben, miközben egy másik iskola másik osztályában mindenki tíz felett fut. Vagyis nem egymáshoz, meg önmagához kell mérni valakit, mert úgy nem lesz tisztában a saját képességeivel és lehetőségeivel.

Oktatni lehet differenciáltan, osztályozni viszont nem.

Nem lehet differenciáltan osztályozni, de pont emiatt nem osztályoznék ilyen tantárgyat, csak szövegesen értékelném, és a sport szeretetére fektetném a hangsúlyt. Aki versenyezni akar, vagy sport tagozaton tovább tanulni, annak meg ott vannak a különórák, a szakkörök, rengeteg a lehetőség.

Illetve tényleg tanítsanak a testnevelő tanárok, ne csak úgy álljanak hozzá, hogy csináljátok, ahogy tudjátok, mint ahogy a birkákat kihajtják legelni, aztán lesz valahogy.

Szóval én tényleg nagyon hiányoltam az én gyerekkoromban, hogy nem tanították meg, mit hogyan kell jól csinálni, hoztam példának a futást, nem tanítanak futástechnikát, légzéstechnikát, pedig nagyon fontos, sokan azért ügyetlenek, mert nem úgy mozognak, csak csinálják valahogy, ahogy jön, és tudnák jól, de nem tudják, hogyan kell jól. Hogyan emelj fel egy súlyt, hogy ne húzd meg a derekad közben. Ezt sem mondják el, nem mutatják meg, pedig lényeges.

Lehet, hogy vannak elvétve tesitanárok, akik a diákokkal együtt csinálják az órát, de a többség nem ilyen.

A másik, amit már más is írt, amiért a szöveges értékelést jobbnak tartom az osztályzásnál, hogy a testi adottságok mások. Egy magasabb gyerek, akinek hosszabb a lába, nagyobbat tud lépni, ugrani, mint egy alacsonyabb. Lehet, hogy mindkettő a maximumot kihozza magából, az alacsonyabb akkor sem lesz képes megugrani ugyanazt a saját maximumán, amit a magasabb, csak a magassági előnye miatt, és lehet, hogy valaki csak emiatt kap gyengébb értékelést, mert nem nőtt nagyobbra, amiről pedig nem tehet. Persze, nem lehet mindenki magasugró/távolugró olimpikon, zsokénak meg az alacsonyabbak vannak előnyben. Mégis, az ilyen osztályzással nagyon vissza lehet vetni azokat, akik egyébként élveznék, de az osztályzás azt mutatja nekik, hogy ügyetlenek, csúfolják is őket (mert a gyerekek kegyetlenek tudnak lenni, őket nem érdekli, hogy Pistike azért nem tud nagyot ugrani, mert alacsony, csak azt látják, hogy leverte a lécet), pedig mindent megtesznek.