Ti a testnevelés órák osztályzása mellett vagy ellen vagytok? Mi az indoka választásotoknak?

Természetesen mellette, mivel enélkül sok gyereknek semennyi motivációja nem lenne ahhoz, hogy minimális testmozgást végezzen, így viszont a közösség nyomására megpróbál jobban teljesíteni, hogy elkerülje a megszégyenülést.

Ez pedig ösztönző erejű lehet valamennyi lusta diáknak, hogy szembenézzen magával, és változtasson, ha nem akar az életében rendszeresen hátrányban lenni, mivel sokkal több szorongást eredményezne az, ha állandóan attól kell rettegnie, hogy megalázzák a súlya miatt.

A számon kért feladatokra azonban ráférne egy nagy átalakítás.

Helytelen, bár nem azért, mert az osztályzás ellen lennék úgy általában, de a testnevelés esetén a gyakorlatok általában eléggé le vannak szűkítve az atlétika területére.

Ha bármely mozgásformában lehetne, és azokból esetleg választani, hogy ki, mit akar csinálni, akkor mellette lennék, illetve, ha az adott diák fejlődését is figyelembe vennék, az osztályzás során.

A sportot egyébként én is az első válaszolóhoz hasonlóan megutáltam volna, az általános, és a középiskolás órák alapján, középiskola után kezdtem megszeretni, és akkor sem az atlétika ágat.

Vannak alap feladok, mint a bukfenc, kézenállás, kötélmászás, távolugrás, ezeknél elég lenne annyi, hogy tudja teljesíteni vagy nem. Osztályozni szerintem is teljesen értelmetlen, hogy két méter hosszú lábakkal magasabbra lehet ugrani mint félméteressel.

Ezeken kívül még fontosabb lenne, hogy minél több mozgásformát és sportolási lehetőséget megismertessenek a tornaórák keretein belül, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt.

Valahogy egyszer sem tudott motiválni, a megszégyenüléstől való félelem, ha más nem arra, hogy ne is vegyek részt azon az órán. A tornaórákon való részvétel általában elvette az előző és a következő szünetből is az időt, nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy egy irodalom meg egy ének-zene között homokozóba lehessen ugrálni.

Én egy elég lusta ember vagyok, ettől még igénylem az aktív mozgást. Szerencsére ez nem csak élsportolással valósítható meg.

Én végig kettes voltam tesiből. Voltak olyan gyakorlatok, amiktől szabályosan féltem - például szekrényugrás. Korábban már háromszor eltörtem a csuklómat, féltem attól, hogyha rosszul csinálom, szintén eltöröm.

Ráadásul tesiórán úgy éreztem, hogy én vagyok az osztályban a legbénább, gyakran ki is fogtak az osztálytársaim emiatt. Nem szerettem, hogy van egyfajta gyakorlat és azt kutya kötelessége mindenkinek csinálnia. Hiányzott az, hogy én magam választhassam meg, hogy mit akarok sportolni tesi órán. Úszni például nagyon szívesen úsztam volna.

24/F

"megpróbál jobban teljesíteni, hogy elkerülje a megszégyenülést."

Amíg iskolába jár. Közben meg egy életre meggyűlöli a testmozgást.

Ez a logika alapján akkor semelyik tantárgyat nem kellene osztályozni. A fizikai erőnlét még könnyebben is fejleszthető, mint a szellemi képesség. Nem kell olimpiai bajnoknak lenni egy 5-ös tesihez. Kémiából 5-ösnek lenni szerintem kb 3-4x annyi energiát és időt igényelne, mint tesiből (átlagosan, a legtöbb diák tekintetében). Plusz ugyanúgy vannak emberek, akik napi 24 óra tanulással sem lennének képesek megérteni 5-ösre a kémiát. Ez elmondható minden tantárgyra.

Ezen kívül ha a tesit nem osztályoznák, senki meg se mozdulna :D Ott lenne a jelenléti miatt, de amúgy tojna rá, hogy kell csinálni valamit. Értékelés nélkül nincs motiváció, az élet egyik területén se.

#7 válaszoló: Az a probléma, hogy sokaknak az felelne csak meg, ha egy védett buborékban élhetnének, ahol csak olyan dolgokat kell csinálniuk, amelyek számukra kényelmesek. A testnevelési gyakorlatok nagy részét egyáltalán nem nehéz teljesíteni, amelyek pedig nem mennek egyébként, azokból is át lehet menni hármassal kisebb erőfeszítéssel.

Ha pedig valaki ahelyett, hogy inkább változtatna az életvitelén, megutál mindent, az nagyon helytelenül cselekszik, mert benne van a hiba, nem a környezetében.

Mégis, mennyire készít fel az életre a kislabdadobás vagy a dobozugrás? Az a baj, hogy a tesi megmaradt egy 19. századi színvonalon. Őszintén szólva én fel is menteném alóla azt, aki mondjuk jár valamilyen szakkörre, ahol olyan sportot űz, amit szeret.

És a megutálás eléggé létezik, a tesivel mondjuk nekem nem volt gondom (a kötélmászástól eltekintve, mert arra soha nem bírtam felmenni), de csak életveszélyes fenyegetéssel tudnál rávenni, hogy a magyarórák biflázásai után még egyszer elolvassak egy verset.