Sokan miért mondják, hogy az egyetemi élet milyen jó és az életünk legszebb évei? Szerintem tök szívás csóró egyetemistának lenni, én alig várom, hogy vége legyen és dolgozhassak.

Megvan annak is a szépsége, ha van, aki eltartson. De alapvetően egyetértek veled, a nappali tagozatot én is hamar megutáltam, főleg, hogy a képzés minősége sehol az országban nincs olyan szinten, hogy érdemes legyen ennyi időt szánni rá (más kérdés, hogy sok szak nem indul más munkarendben). Viszont az egyetem adta lehetőségek, pályázatok, versenyek nagyon klasszak voltak számomra mindig is. Én legalábbis voltam demonstrátor, kiállító, jártam tdkzni, tanszéki kutatásokban vettem részt...

Az egyetemi éveim nagy részét viszont munkával párhuzamosan töltöttem (10 évből 7-et), az utolsó két képzésem alatt már nem nappalira jártam. Egyszerűen szánalmasan éreztem magam nappalin, munkatapasztalat nélkül pedig megb*szhatom az összes tudásom egyébként is, szóval egyértelmű volt. Akkoriban tapostam a második nappali szakom és otthagytam inkább a f...ba, mert ajánlottak nekem munkát. Más tagozaton folytattam. Emlékszem, mennyire csípte a szemét a nappalis ex-évfolyamtársaimnak, hogy tagozatot váltottam. Én voltam a rossz tanuló meg a bukott a szemükben. Undorítóan viselkedtek és hihetetlenül lenéztek.

Nagyon furcsa volt 26 évesen ott állni úgy munka után fél évig, hogy nem kell mást csinálnom. Teljesen kiürült az életem, nem tudtam magammal mit kezdeni és egyszerre akartam mindennel foglalkozni. Ezért mentem végül vissza mesterszakra még, hogy bekerüljek olyan tudományos körökbe, amikben munkálkodhatok munka mellett. Aztán beláttam, hogy ideje abbahagyni a papírgyűjtést, főleg hogyha ezt máshol élném ki, nemhogy nem vinné a pénzem, de még hozná is. A munkám is érdekes, de amit a kutatás adott és az egyetemi próbatételek, az egy egészen más életérzés volt, ami megmondom őszintén, nekem hiányozna. Mostanra kicsit másak lettek a céljaim és megtaláltam másban ezt az érzést, amit kerestem az egyetemen kívül is, de ha nem tettem volna, nagyon monotonnak érezném az életem és vágynék arra, ami ott ért engem ingerként.

De sokan nem olyanok, mint én. Lásd azokat, akik engem is b*sztattak. Volt, amelyik akkor szerezte meg az első diplomáját, mikor én végeztem az utolsó szakomon... Arra volt jó, hogy abban az intézményben maradt, hogy végigzüllötte az egészet és csak a minimumot teljesítette, amivel még nem rúgják ki. Nagyon sok ember akarja elnapolni a felnőtté válást az egyetemi tanulmányaival... És akit otthon pénzelnek és nincs lelkiismeretfurdalása amiatt, hogy felnőtt fejjel a szüleit dolgoztatja a saját hóbortjai pénzeléséért, az ezt meg is lépi.

Nézz körül itt is, hányan összeomlanak, hogy nem járhatnak be egyetemre a korlátozások miatt. Ne gondold, hogy ez egy kor felett nem pótcselekvés.

Csatlakozom az 5-öshöz. Ez volt az egyik oka, hogy ne dolgozzak soha többé magyar cégnél. Két véglet volt: a megalomán istenszindrómás meg a kiherélt báb. Én külföldi cégnél találtam meg a számításaimat remote munkában, de dolgoztam multinál és az is élhetőbb volt.

Lényeg, hogy valóban nem a papíron múlik, hogy bánnak veled. Édesanyám nem diplomás, de a főnöke már-már a legjobb barátja, eljárnak néha együtt szórakozni, volt, hogy adott is neki kölcsön, mikor meg volt szorulva.

Én is kicsit úgy voltam mint te kérdező. A diplomaszerzes után hatalmas stressz esett le rólam: nagyon jó érzés volt végre hogy nem kellett aggódnom olyan dolgok miatt hogy mit ehetek pl... Vagy hogy tudok e venni új cipőt. (Persze gazdag nem lettem, de évekkel később sem tudok nem hálás lenni hogy nincsen ilyen mély bizonytalanság)

Arról nem is beszélve hogy dolgoztam is egyetem mellett ami nagyon fárasztó volt. Most meg csak a munka van.

De hazudnék azért ha azt mondanám csak erről szólt. Voltak hasonló evfolyamtarsak akikkel megoldottuk a "bulizást" kevés pénzből is. Ilyen szempontból a felnőtt élet kicsit magányosabb: mindenki el van foglalva a megtobb pénz hajhaszasaval, már nőnek az igények nehezebb időt találni a barátokra.

nekem az volt, heti 3 napba sűrítettem az órákat, csajoztam, buliztam, totál gondtalan évek voltak

nem dolgoztam 1 percet se, nyilván ez a szüleim nélkül nem így lett volna

Nekem középiskola után megváltás volt. Ott minden egyes nap tanulnom kellett. Állandó feleltetések, röppdolgozatok stb… ezt utáltam. Az egyetem valahogy szabadabb volt. Jobban betudtam osztani az időmet. Tanulni nyilván mindenhol kell, de nem volt ez a napi szintű dolog. Hogyha véletlen felelsz és nem készülsz. Meg nekem nem csóróságot jelentett az egyetem hanem pont “ gazdagságot”. Mivel bejárós voltam csak bérlet költségem volt. Onnantól kezdve az ösztöndíjam fennmaradó része az enyém volt és elég jó pénzt kaptam. Biztos egy nagyon messziről jövő albérletben lakónak ez más.

A munka meg a legjobb lett utána. Az hogy nem kell tanulni hanem szabadok az estéim. Illetve helyben találtam munkát , a lakóhelyemtől 10 perc sétára. Itt ugye felszabadult az iskolába bejárás napi 2-3 órája is. Illetve lett rendes fizetésem. Szóval én a középiskolát utáltam nagyon.