Kollégám rendszeresen pénzt vesz ki a kasszámból. Mit tegyek?
A helyzet elég bonyolult. 2 személyes munkahely, ő a felettesem. A kezdetektől jól kijövünk, viszont az utóbbi 2 hónapban sorozatos hiányaim voltak. Gyanakodni kezdtem, így mielőtt elléptem a kasszámtól, a nagyobb címleteket megszámoltam, és bizony már az első alkalommal hiányzott 5000 ft. A viselkedése is megváltozott irányomban, szerintem érzi, hogy tudom.
Nem tudom, mit tegyek.
A vezetőséghez hiába fordulok, legális úton nem tudok semmit bizonyítani. Ráadásul betarthatatlanul szigorúak a szabályok, így én is megütném a bokámat.
Két verzió között vacillálok.
1. Teljesen szabálytalanul felveszem a ténykedését, és szembesítem vele.
Nem tudom, mit váltana ki belőle, nyilván megromlana a viszony, és még az sem lehetetlen, hogy megpróbálna befeketíteni, én pedig nem használhatnám fel a felvételt, mivel törvénytelenül készült.
2. Nem teszek semmit, csak igyekszem minél jobban kizárni a lopás lehetőségét. Nem deltūnően, éppen csak érezze, hogy résen vagyok.
Az a baj, hogy nincs kedvem továbbállni. Felénk nincs nagyon munkalehetőség, és én nagyon szeretem ezt a munkát.
Igazából jó lenne vele átbeszélni az egészet, és visszatérni a régi rendhez. De mi van, ha ez nem sikerül, én pedig függő helyzetben vagyok tőle.
Akkor kecskére kell bízni a káposztát. :D
Tehát a lopós kollégának átadni a kasszát, hogy "lécci vigyázz rá" Szerintem ha személyesen csak neki engedsz belenyúlást, akkor nem merne lopni, mert egyértelmű.
(konkrétabbat nem tudok tanácsolni, mert fogalmam sincs, hogy működtök, hányan vagytok, hol vagy kasszás)
Reagáltam rá. Napi 50-szer kell felugrálni, szabályosan lezárni meg kb. 2 perc. Nem csak pénz van, egyéb érték is bőven akad az asztalomon. Ott is volt hiányom.
Tehát kezárni éppen le lehet, csak nagymértékben megnehezíti a munkàdat. Egy szarka miatt.
Én még akkor is azt mondom, hogy a kegjobban aztal jársz, ha felveszed. Nem erhet hátrányos helyzet ezért a mznkahelyeden....
Többi az csak mese... nem fogja meghatni a kus cetlid se, mert ha kell a penz, ő pont lexarja.....
3. Oldalon kapod az ötleteket, de mindre van kufogás.... miert?
Szavaznátok a kedvemért?
1. Felvenni, és szembesíteni vele.
2. Jobban figyelni, és hallgatni.
Azért van mindenre mondjuk úgy kifogás, mert jó ideje ezen túráztatom az agyam, és minden verzió hátulütőit is átgondoltam ezerszer. Meg hát csak én ismerem a helyi viszonyokat.
De még mindig reménykedem egy használható ötletben.
Fizesd a hiányokat csendben!
- Ha neked fontosabb a látszatra sem létező bizalom, akkor fizess csak!
Nem értem a rosszindulatodat, 29-es.
Nem akarok fizetni, a guta üt meg a helyzet miatt. De azt sem akarom, hogy én járjak rosszul, mert meggondolatlanul cselekszem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!