Miért is ne ölném meg magam?
A családomnál kezdődött.
Egyébként sem volt normális családom. Az anyám 17-18 éves koromra megőrült és kidobta apámat, bár apám sem volt teljesen normális. Utána engem szemelt ki. Én még középiskolába jártam, ahol egyébként ígéretes eredményeim voltak. De egyedül az őrült anyám mellett nem sokáig bírtam szusszal. Egyre többet maradtam ki az iskolából, mint egy drogos, otthon feküdtem és aludtam, mert nem mertem kimenni közösségbe, még a lakáson belül is inkább bezárkóztam.
Ennek az időszaknak akkor lett vége amikor nagyon nehezen, de felvettek egy vidéki művészeti egyetemre (kollégium), eljátszottam, hogy gazdag vagyok, befolyásos a családom, ment. Simán felvettek, persze ebből semmi sem volt igaz. Idővel a tanároknak is leesett és a diákok között felállított kis ranglétra alján találtam magam. Hirtelen mindenkinek büdös lettem, menő arcból én lettem a gáz alak, a kiközösített.
Utána átmentem egy másik egyetemre és nagy nehezen találtam azért magamnak egy vidéki barátnőt. Nem is tudom hogyan, mert mostanában bárhogy próbálom nem megy. Lehet a világ változott meg azóta. A barátnő miatt kezdetileg sikeresnek éreztem magam, de anyám rögtön ki is dobott a lánnyal együtt. A lányhoz költöztem, ahol felújítottunk egy fűtetlen, szar, semmire sem használt helyiséget, amiből rengeteg vackot és szemetet pakoltunk ki. Én már akkor éreztem, hogy ezek a művészeti egyetemek nem okésak, és ahogy elkezdtek velem a másik helyen is ugyanúgy viselkedni mint az elsőn, sőt annál még sokkal mocskosabbul, úgy döntöttem, hogy az energiámat abba fektetem hogy (kvázi hajléktalanként) a lánynál a felújításra koncentrálok. Hamar meg is találtam a megváltást. A kis paradicsomot. Kertet, kis lakást, a lánnyal is jól megvoltunk. Persze a családnak már az elején sem tetszett ez az odaköltözősdi de amíg minden pénzemet beleöltem nem szóltak bele a dologba. Utána már próbáltak eltávolítani végül elérték (kapcsolatunk fénypontján) hogy szakítsunk. Még pontosan magam sem tudom hogyan.
Egyáltalán tényleg fényponton volt-e az a kapcsolat.
Én az egyetemről is ledarálódtam kénytelen voltam halasztani, magam alá kerültem és vettem egy repülőjegyet külföldre. Ott szinte hajléktalanként tengődtem, sátoroztam, hippikkel vándoroltam, majd keservesen meguntam ezt a gyötrelmes életmódot és hazajöttem, a nagypapám fogadott be. A nagypapámnál jó helyre leltem ahol majdnem rendbehoztam magam, az egyetemre is kezdtem új, független gondolkodásmóddal visszaszivárogni, de arra hivatkozva, hogy nekem dolgoznom kéne, ráadásul nagyon keményen, egy gyárban ahol munkásszállást is adnak, gyakorlatilag kidobott. Nyár volt, ezért én a balatonra mentem dolgozni.
Nem igazán fizették meg, semmit sem tudtam félretenni, semmit. Komolyan, pedig nem igazán költöttem semmire élelmiszeren és lakhatáson kívül és nem is büfében ettem minden nap. Szóval se kocsi, se telefon semmi és már 25 éves voltam.
Úgy gondoltam inkább kimegyek külföldre ezért a benelux államokba vettem egy nagyon olcsó jegyet. Ott hiába kerestem munkát papírok nélkül nem ment, aki pedig munkát ígért, csak csúnyán kihasznált, volt, hogy rabszolga voltam egy nagyon gazdag családnál, majd végül úgy dobtak ki az ígéretek helyett mint egy kutyát, volt, hogy csóró diákok várták azt, hogy majd gazdag turistaként én kaját veszek nekik meg bulizni viszem őket, aztán amikor rájöttek, hogy nem kidobtak. Egy fesztiválon találtam alkalmi munkát amiből félre tudtam tenni annyi pénzt, hogy még németországot, svédországot is megnézzem (természetesen munka után kutatva) végül haza kellett jönnöm.
Természetesen a nagyapám még a cuccaimat sem akarta visszaadni, ezért egy ismerőse segített.
Ez az ismerős egy nagyon kedves idős hölgy aki vele állt kapcsolatban. Ő mondta, hogy segít elhozni a cuccaimat és lakhatok is nála. Itt lakom nála, dolgozom. Már van egy csomó félretett pénzem, de alig bírom a munkát és nem tudok annyit félretenni, hogy ki tudjak venni egy rendes albérletet. Minden pénzem elmenne rá. Nála csak kerti wc van, nincs fürdőszoba, áldatlan, nem igénytelenségből, de szinte putriszerű állapotok uralkodnak, most is innen írok.
Az a baj, hogy én lélekben még benne vagyok a friss egyetemi körökben, a tehetséges emberek között, egy olyan világban amit tehetség útján tudnék elérni, de egyre és egyre inkább kihúzták a lábam alól a talajt, átvertek, mindenhonnan kidobtak, és hiába ragaszkodom már ehhez a világhoz, kezd kilökni.
Ha találok is szimpatikus társat onnan, például fiatal fotós lányt, vagy bárkit, vagy egy vidéki egyetemistát, hamar kibukik, hogy tulajdonképpen megtépett hajléktalan fiatal vagyok és nagyon hamar megszakítják velem a kapcsolatot.
Én annyira nem tudok beletörődni abba, hogy mindent amiért harcoltam, elveszítettem, hogy már azon gondolkodom, hogy egyedül az lenne kiút a nyomoromból, ha megölném magam. Van aki ennél kisebb dolgokért is megteszi, ti láthatjátok, hogy én már megjártam a poklok poklát és köszönöm szépen abból már nem kérek, hogy a ranglétra alján egy hangtalan áldozat, vagy egy arctalan robotmunkás legyek. Sajnos az egyéniségem annyira nyitott azok miatt amiket tulajdonképpen elértem (egyetem, külföld) hogy nem tudok a robotszerű életbe beletörődni és az alsó osztálybeli emberek pedig nem fogadnak el maguk közé, akik már rég régi de bejáratott kocsival járnak, diszkóznak és minden héten van csajuk, ha nem is folyamatosan.
Van egy álmom, ami egyre halványabb, egy design céget akartam kialakítani, most meg is van rá a tőkém, de egyszerűen úgy érzem magam mintha egy utcai koldus kérkedne azzal, hogy ő ugyan majd vezérigazgató lesz. Egyszerűen már nincs rangom, nincs mögöttem semmi. A piramis aljára szorultam. Még fürödni se tudok normálisan elmenni. Találtam 30 ezerért egy szimpatikus szobát egyetemistákkal szegeden, de nagyon arrébb van és szerintem a mostaninál (ahol azért van egy saját kis zárható birodalmam, még ha nem is konfortos (a hölgy házán kívüli kis gazdasági épület)) sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnék.
Amikor meg randizok például egy ilyen fiatal művész lánnyal hát képzelhetitek.
Hogy amikor felveszem a még a régi életemből megmaradt leharcolt, de még márkás cuccaimat, bőrkabátomat, félig mosdatlanul, enyhén (a portól) kiütéses arccal kibújuk a kis "putrimból" felszállok a vonatra, amire természetesen nem veszek jegyet és elmegyek a randira, mekkora differenciál nagy álmokról beszélni és tenni az agyam. Még ha a lány el is hiszi, hogy a helyzetem nem olyan rossz mint amilyennek talán érződik. Akkor sem tudok semmiféle reális alapot nyújtani, mert egy ilyen ember, aki ilyen korban ilyen szinten össze van törve tényleg nem ér semmit.
Senkit sem érdeklek.
Nagyon sok ismerősöm tiltott egyébként le a közösségi oldalakról mióta ez az egész történet megtörtént és nagyon sokan szakították meg velem az egyébként folyékony kapcsolatot. A valaha élt életem már a múlté, és nem maradt semmi csak az árnyéka.
válasza:"Amikor meg randizok például egy ilyen fiatal művész lánnyal hát képzelhetitek.
Hogy amikor felveszem a még a régi életemből megmaradt leharcolt, de még márkás cuccaimat, bőrkabátomat, félig mosdatlanul, enyhén (a portól) kiütéses arccal kibújuk a kis "putrimból" felszállok a vonatra, amire természetesen nem veszek jegyet és elmegyek a randira, mekkora differenciál nagy álmokról beszélni és tenni az agyam. "
HÁt igen, ez vagy te! Én mondtam! Teljes kórképet adtam rólad, a tükör elmondta milyen vagy, nem hazudik!
Nem úgy, mint te, aki állandóan csak mindenkinek teszed az agyadat!
Igazából egész eddigi életed során csak linkeskedtél, és mindenhol nagyzoltál, átvágtál mindenkit a dumáddal. Aki pedig hazudik, annak súlyos ára van és lesz, mert az ilyet sehol se tűrik, kipenderítik. Igazából nincs már becsületed se, mégis tovább folytatod.
Most kis fiatal csajnál. Azt talán még meg tudod vezetni a mosdatlanságoddal, igénytelenségeddel (mert igazából, ha nem is aranyfürdőszoba, de biztos van víz és mosdási lehetőséged), de te mégis már most az elején "annyira" tiszteled a lányt, hogy megjelensz koszosan, mosdatlan, és persze végeláthatatlanul, hazudsz-hazudsz neki!
Jó móka!
Kit akarsz ezzel szórakoztatni? Magadat, vagy azt a másikat, aki még hisz neked, mert tiszta lappal indítottál? Megint csak undormány.
"Tedd csak neki az agyadat." Jól mondod.
Majd ott is kitelik a becsületed, és aztán megint siránkozhatsz, hogy neked "ez sem" sikerült, pedig levegyültél a pórnép közé, közben meg más hasonló korúnak vannak barátnői, vagy állandó barátnője, csak neked nincs.
Csudálkozol? Most komolyan?
válasza:"Még ha a lány el is hiszi, hogy a helyzetem nem olyan rossz mint amilyennek talán érződik. Akkor sem tudok semmiféle reális alapot nyújtani, mert egy ilyen ember, aki ilyen korban ilyen szinten össze van törve tényleg nem ér semmit. "
Magadat tetted ide.
Lehetőségeid folyamatosan voltak, most is vannak, de nem élsz velük. Neked az nem kell, nem derogál.
Csak azt látod, hogy másnak mije van, és mire vitted, de, hogy abban lemondás van, és munka, meg kitartás, azt már nem látod. Igazán szánalmas vagy.
Nagyon rossz ez a gondolkodásmód!!
válasza:"Senkit sem érdeklek.
Nagyon sok ismerősöm tiltott egyébként le a közösségi oldalakról mióta ez az egész történet megtörtént és nagyon sokan szakították meg velem az egyébként folyékony kapcsolatot. A valaha élt életem már a múlté, és nem maradt semmi csak az árnyéka."
Igen, ezt tetted magaddal. Folyamtosan hazudoztál, nagyzoltál, de közben lenéztél másokat. Sok hazugsággal körítve.
Te ezen most mit csodálkozol?
Mindenhol elég szépen bemutatkozol. Most az új kis barátnődnél majd. Eleve hazugság és nagyzolás az egész.
Ő is le fog tiltani, és kiábrándult lesz.
Tudod az ember inkább mondjon magáról sokkal kevesebbet, mint többet. CSak szerényen!
Te eddig mit értél el?
Ja, semmit, mert nem is akartad.
Tudod az üres és feljújt lufik sajátossága az, hogy egyszer kipukkadnak, és az üres és felfújt lufik tulajdonsága az, hogy "vetítenek" magukról, és hazudoznak fűnek-fának.
Ki egzisztenciáról, ki erről, ki arról.
A lényeg az, hogy nincs mögötte SEMMI, csak egy felfújt, színes buborék, ami elillan és kipukkad, tova vész.
Csak levegő az egész.
És a gazdája tartja életben ezt a levegőt, ezt a semmit.
Nem tetszik a tükör? Elég részletesen foglalkoztam veled, lehet szidni. Most gondolom ez következik, megköszönni persze nem kell, változtatni persze magadon nem kell, szívesen.
Igazából nem is vártam.
Azért "szép" történet, csak nem túl szívet melengető ez.
Lehetőség adott, mint mindig, csak észre kell venni, és tenni érte. Persze azt már nem!
Mert akkor már nem tudnál sajnálkozni és nem érnél rá légbuborékokat gyártani, amit aztán a következő áldozatod nyakába akaszhatsz!
Jó kis történet volt, köszi.
Tanulságos. Hogyan lehet elbacni valamit, és nem észrevenni helyzeteket. És persze nem tenni érte.
Ezért már megéri "öngyinek" lenni, tényleg!
De igazából te tudod.
Én csak elmondtam mit kéne tenned, SZERINTEM.
Persze nem kötelező ide figyelni és megfogadni.
Mert már biztos 101 éves vagy, és "nincs mit tenni".
Tudod változni, és változtatni soha nem késő.
És igazából csak rajtad múlik. Senki máson. Rajtad. Vagy megváltozol, vagy "megszöksz".
Más út nincs.
válasza:Jaj, de jó, ezt "loptam"! Igazából nagyon ide vág, csak erről az oldalról van. Pont megfelelő lesz ide.
"Néha beülök pszichológia előadásokra, mert a munkámhoz jól jön...
Pár éve futottam bele ebbe az 5 szóba az ezen való elmélkedés pedig gyökeresen terelte sokkal jobb irányba az életemet...
1. Gondolat
2. Tett
3. Szokás
4. Jellem
5. Sors
A világon semmire nem vagy hatással, egyedül a gondolataidra... a gondolataidból következnek a tetteid, amit sokszor teszel, az a szokásoddá válik, a szokásaid alapján ítélik meg az emberek a jellemedet, a jellemed pedig meghatározza a sorsodat... "
Megkaptad azt a választ, amit én is "ugatok" csupa jószándékból neked, 20 oldalon keresztül.
Tudod amire te azt mondod, hogy miattam (!) és a hozzám hasonló emberek miatt jutottál ide, és telesz@rtam a nyavajgós történeted 20 hozzászóláson keresztül. Így fogalmaztál nem?
Igazából bárki másra jobb ráfogni a "balsorsodat" (ami nem az), csak épp még ki sem nyújtottad a karod érte, hogy tegyél valamit a gőgicsélésen mások lehordásán kívül. A világ és én tehetek róla. Tudod. Nem is te. Olvasgasdd csak a kis idézetet. Nem én írtam.
válasza: válasza:Igazából nem tudok olyat mondani, amit előttem ne írtak volna már le.
Te azt hitted, hogy csak úgy befutsz. Hát nem. Semmit nem dolgoztál, menekültél mindenhonnan.
Semmi sem volt elég, és az írásodból csak úgy sugárzik az önsajnálat, és hogy milyen lenéző vagy másokkal.
Szánalmas.
Nem tudlak sajnálni.
Tedd azt amit jónak látsz, ha már egy ingyenélő, lógós idióta vagy.
válasza: válasza:Igazad van 28/28 :D Ez még élni akar. Elég arrogáns ahhoz képest.
Egyébként engem akart jelenteni, engem, aki az ő szavait idézve "20 hozzászólást idesz..rtam neki". Meg kb. miattam lesz öngyi és miattam jutott ide.
Az utolsó 3-4 hozzászólást kivéve - az összeset - egy személyben én írtam :D
Volt rá ennyi "időm", nekem, aki "ki akar tolni vele".
Egyébként örülök, hogy leírtál nagyon komoly dolgokat, ehhez képest ez tényleg elég pitécske amin ő most keresztül megy.
Azt a szomszédotokban lévő családot sajnálom is. És tudod elég sok ilyen család van ma, magyarországon. Ott még gyerekek is vannak. Akik nem mindig érthetik meg ezeket a komolyabb dolgokat, hogy miért nincs, vagy miért szegények.
De ő, a kérdező, önszántából és saját magától került oda, ahol most van. Hozzáteszem, hogy szerintem még igen csak örüljön, hogy így alakult a sorsa, és nem az utcán van. Elég hideg lehet kint a télben. Pedig még annyira nincsenek is mínuszok.
Neked pedig 28/28 köszönöm, hogy leírtad azt, hogy veled mi történt, őszintén örülök, hogy tettél magadért és azt is, hogy elmondtad neki is, hogy mi is az a valós probléma..
Nem a "gyártott", világfájdalmas.
Azt hiszem sok mindenki mesélhetne itt, ha belekezdenének.
Köszi az őszinteségedet 28-as. A kérdező nevében is.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!