Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Miért ilyen parasztok az emberek?

Miért ilyen parasztok az emberek?

Figyelt kérdés

Pár hónapja költöztünk panel hatodik emeleti lakásba, nagy reményekkel, mivel ez az első saját lakásunk, amit törlesztünk, de legalább már vége az albérletezésnek. A sajátunkba öljük a pénzt. A felső szomszéd már a harmadik napunkon ledörömbölt, azóta többször is előfordult. Hozzátartozik, hogy három gyerekünk van, egy pici, aki sír, a másik kettő nagyobb, de mozgásigényük van, ezért szoktak a szobában rohangálni, ugrálni.

Most azért telt be a pohár, mert az alsó szomszéd is felkopogott pár napja, tegnap pedig fel is jött. Legalább benne volt annyi, hogy személyesen mondja el a baját, de akkor is abszurd, hogy a gyereksírásra és a dübörgésre is panaszkodik. Megkérdeztem, ugyan mit csináljak kisgyerekekkel, hagyni kell őket élni, növekedni. Mondtam, ha van valami tippje szívesen kipróbáljuk, de mi nem érezzük úgy, hogy bármit is tennünk kellene, hiszen ez normális. Nem tetszett neki, és azóta is üti a padlónkat lentről valószínűleg seprűnyéllel.

Ne nézzetek hülyének, de én már azon gondolkodom hogy én fogom feljelenteni őket, mindkét szomszédot csendháborításér vagy zaklatásért. Még mielőtt ők teszik meg ok nélkül. Mi ezzel a dologgal nem tudunk mit kezdeni, ez az élet rendje, ezért nem is gondolom, hogy kellene. De szívesen veszek bármilyen ötletet akár tőlük is, erre meg sértődés a vége. Kapja be az ilyen.

Ahelyett, hogy nyugodtan élhetnénk az életünket, élvezhetnénk a sajt lakásunkat, ilyen dolgokon kell stresszelni. Azt mondom, költözzön el, aki nem bírja. Mi itt jól megvagyunk, kényelmes munka szempontjából és iskola-ovi szempontjából is, kicsi a rezsi ahhoz képest, hogy négyszobás a lakás. Nyilvánvalóan sokat vannak a gyerekek az udvaron, meg parkba, játszótérre is lejárunk, iskolában is mozognak. De ilyen időben persze ez is lecsökkent, más kényelme miatt nem fogom kitenni őket meg magunkat a megfázás veszélyeinek.

Az meg hogy a kisbaba miatt panaszkodnak mindennek a teteje, mégis mit várnak, hogy tegyük a kezünket a szájára vagy mi a fenét??

Mit tanácsoltok?



2017. dec. 16. 05:19
1 2 3 4 5 6 7 8
 61/72 anonim ***** válasza:
71%

Látod batteg, itt irkálni meg sajnáltatni van időd, a gyerekre meg smafu...tanácsot megfogadni meg egyenesen büdös.


Sz@ros koromban nem volt kifogás az időjárás, mert minden csak hasznos, amihez szoktatják az embert s felnőttként szembe kell néznie majd.

Eső, szél, hó, hideg s?

Ültesd a win10 elé őket megkötözve-szájtapasszal s nézzék a világot rajta keresztül, "remek" nyomorékok lesznek, mint őseik...


Sajnáljon téged a bábolnai pék s adjon pofont is, ha nem bírsz a házirendhez igazodni "almáiddal";)

2017. dec. 19. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/72 anonim ***** válasza:
82%

3 fiam van, egy 2 szobás lakásban lakunk. Reggeltől délután 4-ig iskolában-óvodában vannak. Ha még van fölös energiájuk, a férjem vagy én levisszük őket a parkba. Remek találmány a kabát meg a harisnya, nem fáznak meg, nem akadály a tél. Ha esetleg nem tudunk lemenni, amelyikünk ráér foglalkozik velük, és nem fognak a lakásban tombolni.

Szerinted azzal hagyod a gyereket ,,élni, növekedni", hogy hagyod őket rohangálni a lakásban?? Eléggé el vagy tévedve. Foglalkozni kéne velük, nem ősember módra őrjöngeni.


Kíváncsi vagyok neked mi a hangos, hogy már 2 szomszéd jelzi, hogy lárma van, de még te vagy felháborodva.


Elég szánalmas és csökött agyú nőszemély vagy, ha a kommenteken szórakozol, ahelyett, hogy külső szemmel végiggondolnád.

2017. dec. 19. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/72 anonim ***** válasza:
77%
Te kérdező! Ilyen kommenteket atyaisten amiket reagálsz... Részvétem a szomszédoknak!
2017. dec. 19. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/72 anonim ***** válasza:
73%
Úgy néz ki a kérdező napok óta képtelen túltenni magát a témán és még mindig a síró gyerekkel takarózik :D
2017. dec. 19. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/72 anonim ***** válasza:
82%
A helyükben már RÉG rád hívtam volna a zsarukat, minden alkalommal, vagy felváltva tolnánk a metált a szomszédokal éjszaka ;)
2017. dec. 21. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/72 anonim ***** válasza:
82%

Kettővel felettem lakó gyerek tombolását is hallom.

Mi a bázakerettyei félkarú, fafogú kva istenért kell hagyni hogy romboljon a gyerek a lakásban?

Meg lehet tanítani (én is megtanultam) hogy "kislányom-kisfiam, a lakásban NEM rohangálsz, labdázol, ugrókötelezel, ordítozol, mert zavar másokat." Akár tetszik, akár nem, az ilyen ősanyucikákra is vonatkoznak a szabályok. Az ilyenek azok akik azonnal átjönnek ha a vén kutyám elmerészeli vakkantani magát, mert jött a postás, vagy mert 4-5 fokkal hangosabb a zene, és megy a parádé, hogy "naphosszat ugat a kutya" meg "üvölt a zene" és a szent gyermek nem tud tőle rendesen meghülyülni.


Attól mert világra hoztatok 1-2-3-akárhány gyereket, kedves ősanyák, még nem váltottatok jegyet az "Akármit szabad" vonatra. Se ti, se a gyerek.

2017. dec. 21. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/72 anonim ***** válasza:
77%
Utolsó igazat mondasz!!
2017. dec. 21. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/72 A kérdező kommentje:

Azt hiszem, kezdem megérteni a probléma forrását. Az, hogy cs.szitek elolvasni a hozzászólásokat, ezért lehet, hogy egyesek fogalmatlankodnak.

"Mi a bázakerettyei félkarú, fafogú kva istenért kell hagyni hogy romboljon a gyerek a lakásban?" - ez még akár szellemes is lehetne, ha nem tévesztettél volna vele célt. Kinek rombolnak a gyerekei?

"az ilyen ősanyucikákra is vonatkoznak a szabályok" - ezt nem értem. Ki az ősanyuci? Rám gondolsz? Vagy másra? De akkor miért ide írsz? Ha pedig rám, akkor valóban cs.sztél elovlasni a hsz-eket, ott van az elején, hogy a nejemről példát vehetne a legtöbb nő. Beleértve a te ősanyucidat is, legyen az a sajátod vagy bárki más, akire gondoltál. Ennek értelmezéséhez szótár kell? Legyen: ez azt jelenti, hogy férfi vagy, de píszt, mert még a végén a sok tévedhetetlen elsírja magát, hogy mégsem az.

Pont arról van szó, hogy van már bútortologatónk, akadt dolgom ugató kutyással is, de én tolerálom az ehhez hasonló zajokat, és nem balhézok. Mert tudom, hogy hol vagyok. Megfordítom a kérdést, ha egy gyereknek kuss van, akkor egy ugató kutyának a te értelmezésedben miért nincs? Tehát akkor zenét lehet üvöltetni? Mondom még egyszer, én pont az a fajta vagyok, aki azt is elfogadja, amit a nagy többség nem. Tényleg nem értelek, de könnyen lehet, hogy az én felfogásommal is bajok vannak, mert elképzelhető, hogy az idezúdított iszonyatos mennyiségű hülyeségből rám is ragadt valami.

Az utolsó birka meg odabégeti, hogy igaza van. Kezdem elveszíteni a reményt.


"tanácsot megfogadni meg egyenesen büdös" - neked csak annyit, hogy nem, tanácsot megfogadni egyáltalán nem büdös, de nézd már meg egy pillanatra, hogy milyen "tanácsokat" kaptam. "Paraszt vagy", "Neveld meg a kölkeidet". Meg vigyem le a gyerekeket, miközben írva vagyon, hogy le vannak víve. Folytassam, vagy méltóztadsz visszaolvasni? De itt van az egyik gyöngyszem tőled is: "Ültesd a win10 elé őket megkötözve-szájtapasszal s nézzék a világot rajta keresztül, "remek" nyomorékok lesznek, mint őseik... " - miből gondolod, hogy a gyerekek a gép előtt ülnek? Miből gondolod, hogy mi az előtt ülünk? Oké, szóval már nyomorékok is vagyunk, értem. És csodálkozol ,hogy az ilyen tanácsokat csuklóból lököm vissza a küldőjének, tartogassa csak... az ősanyucijának, hogy az egyik itteni agyastól idézzek.


"Te kérdező! Ilyen kommenteket atyaisten amiket reagálsz... Részvétem a szomszédoknak!" - csodálkozol? A hülyeség ellen fel kell lépni. Látod, le is csökkent az agyhalott kommentek száma, bár még mindig érkezik néhány. A szomszédot ne sajnáld, azóta megemlítettem a közös képviselőnek a felső szomszéd kopácsolását, és megerősítette, hogy amióta a házban lakik (ez a harmadik lakás amit bérel), mindenki panaszkodik rá. Írni fog neki egy felszólítást, mert nem állhatja, hogy személyesen beszéljen vele. Persze ezt sem muszáj elhinni, nyilván csak én módosítom a sztorit a kedvem szerint. :)

Na jóccakát és boldog Karácsonyt mindenkinek értelmiségi szinttől és troll-fokozattól függetlenül, én itt vonulok vissza. Majd januárban még lehet visszajövök röhögni, ha egy kis agysejt-pusztító marhasághoz lenne kedvem.

2017. dec. 22. 00:48
 69/72 anonim ***** válasza:
80%
És újra csak mindenki birka bezzeg a kérdező :D
2017. dec. 22. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/72 anonim ***** válasza:
72%

Mert szerinted csak a feszt ugató kutya, az üvöltő zene és a tomboló gyerek meg a síri csend két véglete van?

Olyan nincs hogy jelez a kutya idegent, moderáltan szól a zene és csak akkor hallom a gyereket ha épp jön le a lépcsőházban?


Arról nem beszélve hogy hogy jön ide az hogy nő vagyok-e vagy férfi? Számít? Olyan lényeges adat amitől nem tudsz aludni?


Egyébként de, elolvastam a hozzászólásaidat. Helyesebb lenne reakcióidnak nevezni. Nekem az az egyetlen dolog jött le, hogy te szemben haladsz az autópályán, de te azerinted pedig mindenki más jön szembe. Mindenki egy hülye gyökér, aki nem ért egyet a felvetett problémával, és csak azt hajtogatod, hogy nektek mi az igazatok.


Tulajdonképpen egy segítségkérő oldalra mindek írtál ki kérdést, ha mások gondolatait csak fikázni tudod, személyeskedsz? Megerősítést, bólogatást vártál? Hát...rácsesztél.

2017. dec. 22. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!