Miért ilyen parasztok az emberek?

Gyerekkoromban EGYSZER kellett rám meg a tesómra szólni, hogy ne trappoljunk a lakásban és meg tudtuk csinálni. Nem lettünk sérültek.

Felettem is három ilyen állat szaladgál folyton. De még úgy is hallom, hogy fejhallgatóval zenét hallgatok.

"Senki ne szóljon bele, hogy mit csinálok otthon."

Stimt. Te se szólj bele, hogy más mit csinál otthon. A te gyerekeid dübörögnek, a szomszéd veri a plafont. Mindenki azt tesz, amit akar. (Azt tudod, hogy a friss levegőn mozgás mennyivel jobban szolgálja a gyerekek fejlődését?)

A kérdés Miért ilyen parasztok az emberek?

Itt élek a panelben már évek óta. Pár hónapja fölém költözött egy kedves pár 3 kisgyerekkel, közülük az egyik még kisbaba. A gondom az, hogy akaratomon kívül is hallom a dübörgést és a gyereksírást. Váltott műszakban dolgozom, és nem megy könnyen az átállás, ezt még tetézi az a tény is, amikor 10 percenként felkelek valami zajra, mert felső szomszéd gyerekeinek most olyanja van. Szeretnék pihenni, nyugodtan lenni, de nehéz, ha az ember arra kel még hétvégén is - amikor az ember kipihenné a heti fáradalmait -, hogy a gyerek trappol, sír, falat veri (3x combo bonus). Néha már fel is kopogtam, hogy hagyják abba - jó ez nem volt valami kellemes dolog, de már az agyamra mennek -, de semmi hatása nem volt. Volt, hogy fel is mentem, hogy lássák, tényleg nagyon zavaró a hangoskodás, de ugyanúgy folytatják. Miért nem hagyják nyugodtan az embert a saját lakásában? Ahelyett, hogy nyugodtan élhetném az életemet, élvezhetném a saját lakásomat, ilyen dolgokon kell stresszelni.

Mit tanácsoltok?

Sajnálom a kérdezőt, mert mi is hasonló cipőben jártunk egy újpesti panellakásban. Egy alattunk lakó idióta verte a mennyezetet, bármilyen zajforrásra reagálva. Amikor odaköltöztünk, még csak ketten voltunk, de már kezdettől fogva mindenért felkopogott, pedig nem voltunk hangosak. Ha más lakásban zajongott valaki, akkor is hozzánk kopogott fel, előfordult, hogy aludtunk, amikor jött lentről a dörömbölés. Volt pár heves vitám vele a lépcsőházban, először udvarias voltam, később én is azt mondtam neki, hogy el lehet költözni. Szomszédok is egyszer kijöttek, megvédtek minket, mondván őket sosem zavarjuk.

Aztán megszületett a kisfiunk, a sírás valszeg nem hallatszott lefelé, de később amikor mászni, majd járni kezdett, a földön való játék, majd a szaladgálás óhatatlanul hanghatással járt. Szerintem ezzel együtt sem voltunk annyira hangosak, hogy indokolt lett volna az állandó feldörömbölés.

A történetnek sajnos úgy tudtunk csak véget vetni, hogy elköltöztünk, nyilván nem csak a szomszéd miatt, hanem mert lehetőségünk volt nagyobb lakásba költözni. Az új helyen szerencsére nincs ilyen problémánk.

A gyerekneveléshez még annyit fűznék hozzá, hogy a játék, futkosás és az ezek által keltett zajongás szerintem nem nevelés kérdése, sokkal inkább a gyerek természetétől, temperamentumától függ. Vannak csendesebb és vannak élénkebb gyerekek, egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Egy eleven gyereket lehet fegyelmezni, de betörni azért nem kell, inkább a feltételeket kell hozzáigazítani, hogy minél kevésbé zavarjon másokat. (Pl. vastagabb szőnyeget tenni alá.)

Az első válaszoló leírta amit gondolok, viszont kiegészíteném azzal, hogy én panel 8. emeletén nőttem fel és éltem le 23 évet.

Egyértelmű volt a szüleink mindig ránk szóltak, ha dübörgött a lábunk alatt a padló, hogy ne zuhogjunk mert másokat zavarhat. Valamint a hangoskodásra ugyanez volt érvényes. Érdekes módon mi ezt felfogtuk és megtanultunk erre odafigyelni.

Nem értem miért ne lehetne más módon játszani vagy legalábbis nem hagyni, hogy zavaró ideig/mértékig csinálja ezt a gyerek.

Egyébként én figyelembe venném ha már 2 szomszédot is zavar az nem semmi hangzavar lehet... Alattunk is laktak kisbabával és csak teljes csendben lehetett áthallani.

Az írásodból az jön le hogy nektek bármit lehet, másoknak meg csak azt ami nektek is megfelel. Az ilyen hozzáállást nem kéne továbbadni mert csúnya világ felé tartunk, ahol mindenkinek csak önmaga számít és a saját érdekeiért átgázol bárkin.

Megértelek kerdezö, en is neveltem kisgyereket panelben ( most mar 10 eves) es tudom hogy egy gyereket lekötözni nem lehet es valóban , ha igy vesszük egy kisgyerek nem való panelbe.

Engem nem idegesit a gyereksiras , visitás, de sokszor megis durvan ra kellett szóljak a gyerekre h hallgasson , a szomszedok miatti félelmem

okán. Es legtöbbször nem segitett söt soha , mert nehezen fogja fel egy 5 eves az ok okozati összefuggeseket.

Sajnos ilyen szomszedok mindig mindenhol lesznek, a csend bajnokai, akik nem értik h PANELBEN laknak es magasabb toleranciájuk kéne legyen, el kell tudjanak viselni neha kutyaugatast, zenét , emberek hangjat, vécehúzogatást, gyereksirást. Ez NÉHA beletartozik a KÖZÖS életbe.

De van olyan aki ezt nem tudja elfogadni es total , siri csendet akar.

Az ilyen költözzön házba vagy a pusztába, ott csend van.

Szerintem az ilyen megragad minden alkalmat a kötekedésre, gáncsoskodásra, jelentgetésre, egyszeruen mert lehetösege van es élni akar vele . Célja a FIGYELEMFELKELTÉS, h vedd eszre ö létezik, neki véleménye van , es töle is függ valami .

Általában nyomorult , kitaszitott emberek , boldogtalanok.

Mit tehetsz? Semmit , azaz egyvalamit, adj nekik FIGYELMET, próbálj kedvesen reagálni a pofatlansagukra , adj nekik egy üveg bort es lenyugszanak a francba

Amúgy annyit még hozzá tennék, hogy én is éltem panelban 1 évet. Érdekes módon SOHA nem hallottam senkit. Mindenki képes volt normálisan viselkedni.

Most régi tégla sorházban lakom, a mellettünk lévő lakásban folyamatosan cserélődnek az albérlők. Érdekes módon vannak akiknek hangját alig lehetett hallani. Volt kisgyerekes család is, sírt esténként a gyerek, de azért nem elviselhetetlenül. Viszont volt már lakó akihez át kellett többször menni hogy kicsit vegyen már vissza. Egy idő után én is csak dörömböltem.

Én úgy vagyok ezzel, hogy dolgozom, reggel 7-kor elmegyek, este 6-8 mire hazaérek, felteszem a FEJHALLGATÓM, nézek egy filmet és alszom. Hétvégente is vagy döglök csendben, vagy elmegyek egész napos programokra, túrázni, bringázni, vidékre. A maradék kevés időmben amikor meg otthon vagyok, akkor csak elvárható lenne hogy legalább pihenni tudjak.

Nem azt mondom hogy az első tüsszentésre neki kell rontani a szomszédnak ordítva, de teljesen meg tudom érteni azt is, hogy valaki kikészül attól hogy hetekig, hónapokig nincs egy nyugodt percre a szomszédja miatt.