Miben nyilvánul meg hogy a pestiek bunkók?
csak szórakozásból olvasgattam az ilyen kérdéseket, és sokan voltak akik szerint a pestiek bunkók, de azt már senki sem indokolta meg miért bunkóbbak, mint akik nem pestiek? Szerintem ez ember függő, nem lakhely.
Tehát én indoklást szeretnék, hogy aki azt gondolja, hogy miért. És írjon példákat is.
Én pedig elfelejtem és adok mindenkinek esélyt, ez szerintem mindenkinek jár, mármint az esély. Főleg ha ennyi év eltelik. Miért nem mutathatom meg h megváltoztam? Mert igen is megváltoztam, de nem haggyák h megmutassam. De ez engem nem érdekel, csak úgy mondtam, h megértsd mit akarok mondani. És mivel érzem a gyűlöletet, ezért kölcsönös, ha belépek arra a helyre, a gyűlölet fog el, mert ők is olyan szemmel néznek rám. Nem kellenek ehhez szavak, érezni kell. De ez csak abban az egy iskolában van, az általánosban. Az itteni középiskolára nem úgy gondolok vissza, mint emlitettem visszamentem okj-ra és ott minden rendben volt a végén.
Vagy lehet velem van a baj h elvárnám az új esélyt, ha esetleg a sors úgy hozzá h összefutunk vhol?
A kérdésedre válaszolva:
Nem, nem ítélek el senkit, nem bélyegzem meg, nem viselkedek vele úgy, hogy jajj, ő pesti, egészen addig, amíg okot nem ad rá. Nem különböztetek meg azért embereket, hogy addig hol lakott, most hol lakik, fehér vagy fekete, idős vagy fiatal, stb. De mondom, az, hogy hogyan viselkedik, igenis lehet bélyeg. Ez természetesen lehet akár Budapestet nem látott személy is, aki bunkózik, szóval ő nem pesti, csak szimplán bunkó, mint a legtöbb pesti (akikkel én találkoztam).
Vannak pesti ismerőseim, az egyetemen főleg, meg rokonok is, így azért abból a pár tíz emberből természetesen tudok mondani kivételt, akire nem húzható rá a "séma". De sajnos sokukra igen...
Én felvállalom, büszkén, hogy sikerült a szüleimnek falun felnevelni, mert igenis iszonyú jó volt, hogy volt itthon tér, de szerintem ez hülyeség valamennyire, hogy emiatt, mert falusi vagyok/voltam, ezért mást neveltek belém. Annyira nem. Vagyis szerintem mindenkibe bele kéne nevelni azt, hogy mi az íratlan etikett, a tisztelet a másik ember iránt, és mi az, amit nem kéne megcsinálni.
Ismerek olyan falusit, aki kb. a legmesszebb lakik az országban Budapesttől, mégis úgy viselkedik, mint egy pesti, de a fordítottja is igaz. Ez a szülőkön múlik inkább, hogy mit adnak a gyereknek példának, mi az, amit megtanítanak neki. Nekem anno apám szíjat hasított volna a hátamból, amikor gimibe utazva (be a városba a faluról) nem adtam volna át a helyem idős vagy látszólag beteg (törött láb, mankó, stb.) vagy kisgyerekes szülő vagy várandós nő vagy nagyon pici gyerek (általános alsó) vagy nagy csomagos utasnak. Mert így neveltek, ezt láttam, ezt tanultam, és így gondolom helyesnek. A többiről, pl. dohányzási etikett meg ne is beszéljünk, mert az még katasztrofálisabb. Ott az a nagyon ritka, mint ahogy én is viselkedem, tehát hogy megtartja a távolságot a nem dohányzótól, a buszmegállótól, és főként, hogy nem fújja pofán az embertársát. Ez is nevelés, és valamennyire önérzeti kérdés. Pedig ezt én sem tanultam a szülőmtől, hanem magamtól jöttem rá, hogy én magam utálom a dohányfüstöt, ha rám fújják, nem véletlen, hogy én is megtartom mástól a távolságot, és a lakásban, fedett helyen nem gyújtok rá. Ez mondjuk ellentmondásosnak tűnhet, de hidd el, vannak így páran, akik szívunk az íz, nikotin, stb. miatt, de nem bírjuk a tömény dohányszagot.
Ahogy viszont mondani szokták, és szerintem ebben a témában a legfontosabb lenne, amit meg kéne MINDENKINEK tanulni: Ne tégy mással olyat, amit magadnak sem kívánnál, illetve gondolj előbb bele, hogy az a másik ember, akinek mások a szokásai, hogy reagálna, ha te így- úgy viselkednél (pl. dohányzás).
/15-ös voltam/
a dohányzáshoz annyit h ma már kijelölt dohányzó helyek vannak, máshol nem is lehet csak ott, tehát ez ma már nem teljesen igaz. Pl a megyeszékhelyen ahol én járok ott a buszpályaudvaron van kijelölt dohányzó hely, máshol nem is cigiznek csak ott és akit zavar az nem megy oda, ennyi.
Meg szerinted a bunkó viselkedés=pesti viselkedés. Ez nem igaz és te magad is megmondtad h itt is meg ott is vannak ilyen meg olyan emberek. Aki nem pesti és bunkó arra azt mondod h úgy viselkedsz mint egy pesti? ez sztem hülyén hangzik.
Engem nem bélyegeztek még meg a születési helyem, lakhelyem miatt, az ilyen csak az iskolások körében mennek, a tinik körében akik még nagyon felszínesek. De velem nem volt ilyen akkor sem, csak a viselkedésem miatt, az meg megint más. Legalábbis ilyen megjegyzést nem tettek, csak a viselkedésemre. Sose mondták h olyan vagyok mint egy pesti, de azt igen h bunkó vagyok
Igen, furán hangozhatott, ott lemaradt egy idézőjel, sorry. De azért ennyire nem kéne kukacoskodni ám.
Egyébként egy nem buszpályaudvari buszmegállóban (vagy villamos vagy troli, vagy tök mindegy, a metrót ne keverjük ide, mert ott már alapból a lemenetel előtt el kell nyomnod), ahol csak áthalad a járműforgalom, ott nincs kijelölt dohányzóhely, főként nem a fővárosban, de a vidéki településeken sem. Utcán rágyújthatsz, csak a megálló 5 méteres körzetében nem. Annyi, hogy a jelző tábla alatt van egy szemetes, ahova eldobhatod a csikkeket is (meg persze a szemetet), ez pedig ismételten kultúra.
De a pályaudvarokon (ritka az ilyen, mint a fehér holló) a kijelölt helyen is ügyelek én pl. arra, hogy ne füstöljek fel senkit, főleg akiket már említettem.
/Hm. visszakerestem és én sehol nem láttam, hogy pályaudvari dohányzásról írok, így nem is értem ezt a részét a mondandódnak :/ /
Amúgy te írod, hogy te is a viselkedésed miatt lettél megbélyegezve. Akkor mi a probléma? Ezen miért csodálkozol? Ne haragudj, de ha ez tényleg így van, hogy amiatt távolodnak el tőled, amit csinálsz és/vagy ahogyan, akkor nem értem a kirohanásod, hogy téged mindenki/sokan utáltak a suliban (tök mindegy, melyikben). Az, hogy mit teszel, szájról szájra jár, és ahhoz is eljut, akit esetleg személyesen nem ismersz, törődj bele és fogadd el.
Egyébként ha nekem jó ismerősöm elmeséli, hogy mit tett xy, akkor igen, lehet, hogy alapból én is megtartom a távolságot. Persze, nem ítélem el rögtön, de azért jó vele vigyázni. És szerintem ez tök más óvatosság, mintha valakivel azért lennék óvatos, mert akárhonnan jött. Remélem érzed, hogy ez a példád nem teljesen idevaló, és nem igazán ugyanarra a lapra tartozik.
Ezzel viszont én befejeztem az ide írogatást, mert egyre jobban kitartok amellett a véleményem mellett (a megnyilvánulásaid miatt), hogy neked tök mindegy, ki mit ír. Gondolod, amit, de leírod, hogy elfogadod a más véleményt, de közben meg a következőben tök mást írsz, és belekötsz mindenbe.
További jó vitázást magaddal, meg másokkal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!