Társasházban miért kell hangszeren játszani?
Kérdező, itt egy (max. 2) pökhendi, társadalmi elvárásoknak megfelelni képtelen egyed perel veled, a vak is látja. Ez nem jelenti azt, hogy leképezi azoknak a véleményét, akik a többség, ne aggódj.
Hogy értelmes válasz is érkezzen, ne csak a beléd rúgok kategória, mert mint sérelmezett fél, még miért nem rohadsz meg és költözöl tanyára, hogy szabadon azt csináljuk, amit akarunk, másokat hígan lesz*va, tehát még te húzd meg magad embertípusnak van pofája beszólni, írom a hogy válaszokat.
Első körben mindenképpen beszélned kell és jelezned a fennálló problémát a zajt keltő személynek, szülőnek, lakástulajnak, közös képviselőnek.
1. Társasházi rendelet:
Nézd meg, mit tartalmaz pontosan. A rendeletet minden lakónak kötelessége betartania. Amennyiben szükséges, módosítható, kibővíthető, ennek külön procedúrája van, de egyáltalán nem lehetetlen, közös képviselő is tud ebben segíteni. most ezt nem írnám le.
2. Csendháborítás:
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény kimondja, hogy az ingatlan tulajdonosának, bérlőjének, haszonélvezőjének (mindenkori használójának) kötelessége, hogy tartózkodjon minden olyan magatartástól, ami szükségtelenül zavarja a környezetében lakókat, szomszédokat. A környező ingatlanosoknak nem kötelességük eltűrni a szükségtelen zajt, mindegy, hogy az milyen napszakban van, mindegy, hogy kültérről, vagy bentről származik. Azt, hogy az adott területre, társasházra milyen csendháborítás jogszabály vonatkozik, az adott település önkormányzati rendelete foglalja magában, ezen felül a nagyobb társasházak saját házirenddel bírnak, amely magában foglalja az emberek békés együttélésének szabályait.
Ez esetben jogodban áll: 1. jelezni a problémát a lakástulajnak, a közös képviselőnek és rendőrt hívni.
Ha nem oldódik meg a probléma, nem tudtok megegyezni, birtokvédelmi eljárást indíthatsz a helyi jegyzőnél csendháborítás ellen.
A gyakorlat az, hogy a közös képviselő bevonásával általában ennek meg kell oldódnia, akár kompromisszumos megoldás révén.
A társasházban történő zenélés, vagy bárminemű zajkeltés addig elfogadott jogszabályok és a normális emberi társadalomban élő norma szerint mindaddig, amíg azzal nem zavarja mások nyugalmát, akár csak 1 emberét is. Ezen nincs mint vitatni.
A végére pedig egy normális példát is mondjak:
Nekem van szülőknél egy pianóm, kertesházból költöztem lakásba. Egyértelmű
volt számunkra, hogy itt nem lehet a társasházba hangosan zenélni, ezért beruháztam egy elektromos zongorára, ezért a lakásban mindig fülessel játszom.
Rossz példa: szomszédunk zeneszerző, gyerekkora óta rendes pianínón játszott, zengett tőle az egész gang, mind a 30 valamennyi lakásban élőket zavarva ezzel, míg leköltözött a szomszéd lakásba. Elektromos zongorája lett, de a fülest nem volt hajlandó használni, mert nyomja a fülét... Tehát tovább hangosan tolta mindegy milyen napszakban, éjjel vagy este akár 8 órán át, össze-vissza megszakítva, teljesen tervezhetetlenül a mi életünket. Végül közös képviselő bevonásával lakástulaj (ő egy albérlő csak), jogi nyomásgyakorlással észérvek nem hatottak rá, se a jóérzés nem, talán most felfogta az évek alatt, ez nem mehet így tovább. Ezek az emberek önzőek és csak SAJÁT magukra gondolnak, senki másra. Ezekkel és az itt kommentelőkkel nehéz mit kezdeni, a társadalmunk, az emberek egyre szörnyűbbek, pedig ki kell mondani: nem te vagy a hülye és szemét, nem neked kell esni, hanem annak, aki nem gondolkozik, csak cselekszik, mikor épp úgy gondolja. Ezek az emberek egy idő után viszont egyedül fognak maradni, mert senki nem lesz kíváncsi egy csak magával foglalkozó valakire.
Először normális keretek között indíts normális hangvétellel. Ha nem megy, utána muszáj fokozatosan bekeményíteni. Sok sikert!
#52
Köszönöm! Nagyon hasznos választ adtál. Mindenképp intézkedni fogok. Sosem tudnám megérteni az ilyen mérhetetlen önzőséget, eszembe nem jutna egy társasházban hangoskodni.
#51 nyilván nem költöznék a bulinegyedbe, de egyébként egyik barátomnak van ott lakása, aludtam már ott és az állandó zaj az utcáról sokkal kevésbé irritáló, mint egy hamisan szóló hegedű. Mondom, ez felér egy kínzási módszerrel.
#53 a te stílusodon kéne javítani, az, hogy valaki elpanaszolja a teljesen JOGOS problémáját, te meg azzal reagálsz, hogy belerúgsz és belekötsz, csakis téged minősít. Nézz tükörbe.
Este 9 - komolyan ez a bajod, hogy egyórán át gyakorol?
Gyere már ide. Felettünk és mellettünk gyerekes család lakik, van olyan nap, amikor reggel 9 > este 11! a dübögést és sikítozást hallgatjuk.
Szerintem nagyon hamar visszasírnád te azt a hegedűt :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!