Munkám miatt sokat megyek társasházakba, sokan miért nem köszönnek vissza?

Úgy vannak vele, hogy általában csak annak köszönünk így, akit ismerünk, meg akivel dolgunk van.

Én is furcsán néznék, ha csak úgy valaki rám köszönne, hogy semmi dolgom vele.

Amit te csinálsz az van nagyon rendben!

Rossz állapot jele az, ha nem köszönnek vissza.

Visszahúzódtak az emberi kapcsolatoktól.

Én csináltam egy kísérletet, mert nagyon berágtam azokra, akik nem köszöntek vissza.

Nem köszönt, köszöntem, aztán sem köszönt és én megint köszöntem.

És sokadjára visszaköszönt és azóta is köszön. ELŐRE köszön.

Azt vettem észre a szemén, hogy akkor vett engem észre először, amikor visszaköszönt. Addig nem is látott, nem is léteztem a számára.

Tudom, hogy a te eseted más, mert te

mindig változó helyen dolgozol, de szerett

elek volna megnyugtatni.

Te jó állapotban vagy.

Alapesetben én se köszönök rá minden idegenre, sokszor a lépcsőházban sem. De ha valaki rám köszön akkor nekem alap, hogy vissza köszönök. Nem értettem sosem ezt a felfogást, hogy valaki rá köszön valakire, majd az akire ráköszöntek csak néz, hogy "hát ez meg ki a bú bánatos franc? Mit akar ez tőlem?".

Mit akarna? Csak köszönt. Nincs abban semmi.

A 6-s vagyok ismét.

Még annyit tennék hozzá az előbbiekhez, hogy a vissza nem köszönés kétféle dolog is lehet.

Az egyik a már emlitett rossz állapot, a másik pedig, hogy a rossz állapotú szülők nem magyarázták el a gyerekeiknek azt, hogy mire való a köszönés.

Saját tapasztalat:

Az ismerősöm első osztályos fiára ráköszönök.

A gyerek nem köszön vissza.

Az anyja hülyén vigyorog, de nem szól semmit.

Hát lehet, hogy igy készül el egy alapvető ismeretek hiányával elindított korosztály.

Sok gyereknél látom ezt.

Inkább tünnek kallódó menekülteknek, mint a jövő reménységének.