Elfogadni magam, vagy lefogyni? (kép csatolva)
Sajnos sosem voltam modellalkat, egyszer sikerült lemennem 50kg-ig, de a hasam pl akkor sem volt teljesen lapos, és a combom se lett vékony.
Most 60kg környékén vagyok.
Már többen is beszóltak, hogy az én koromban még nem így kéne kinézni, olyan szép vékony lányok vannak, nekik miért megy, ha nekem nem.
Betegségem nincs, a hormonjaim rendben, elvileg semmi nem kéne akadályozzon, mégis ha az eltelt pár évben le is mentem 55kg-ra, mindig visszajött.
Alig eszek, ma pl reggel ettem péksütit (tudom, ez halálos bűn), napközben egy tányér levest, illetve késő délután egy szelet kenyeret meg három szem koktélparadicsomot. Ez utóbbit este sajnos meg kellett ismételnem, mert nyolckor már szabályosan szédelegtem.
Nem eszek chipset, csokit, csak csapvizet iszok. Krumplit nagyon ritkán, tésztát egyáltalán nem eszek, csak rizst.
De egyébként is gyerekadagonként étkezem, van, hogy egész nap csak levest meg egy szelet kenyeret eszek.
Kávézok, de igyekszem leszokni, ill elhatároztam, hogy holnaptól már péksütit sem, és semmi cukortartalmú.
Nem mintha eddig sokat ettem volna.
Annyira szeretnék vékonyabb lenni :(
Ja igen, kép:
170cm vagyok (tudom, itt nem látszik)
A nadrág, ami rajtam van 38-as, a felsőt nem tudom pontosan, XS vagy S, de az mindegy is, ezeket össze-vissza számozzák.
Eddig nem sportoltam, annyi, hogy mindenhová gyalog járok, de most szeretném elkezdeni.
A kép ma délután készült.
25l
Ezt a rizsről nem tudtam korábban.
Az ugróköteles tanácsot megfogadtam, illetve végre rászántam magam, hogy beiratkozom hobbiból balettre (évek óta terveztem), ha minden jól megy, májustól járni fogok.
Jó, az a 60 perc hetente egyszer nyilván nem ér fel egy rendes edzéssel, de majd még beiktatok valamit.
Szerintem jó alakod van, egy deka felesleg sincs rajtad.
21L
24, Nem tartom magam vékonynak, pont ez a problémám. De kifejtettem több kommenttel korábban mi a baj.
Nem akarok én bántani senkit, minden ilyesmi távol áll tőlem. Írtam, engem is sokat bántanak. Akkor miért akarnék én bántani másokat?
Én igazán kényes vagyok a vékony testalkatra, de azt kell mondanom, hogy neked nagyon jó alakod van.
F
Nem vagy kövèr,azonban ètkezèsedből pèksüti,kenyeret kivennèm.
Tömèny rossz szenhidrátok tàpèrtèl nèlkül.
Szerintem ìgy ètkezz:
1.reggeli
- 30g zabpehely egy adag fehèrje turmixxal
2. Tìzòrai
- 3 főtt tojàs
- egy paradicsom
3. Ètkezès
- 15 dkg csirkemell
- 30g rizs
- 1 paradicsom
4. Ètkezès
- 10 dkg csirkemell
- 30 g rizs
5. Ètkezès
- 2 főtt tojàs
- 2 szelet pufirizs
Edzès utàn egy turmix
6. Ètkezès
- 10 dkg csirkemell
- jègsalàta
- uborka
Megfelelő tàpèrtèket viszel be plusz èrtèkes tàpanyagot semmi fölös szènhidrátot plusz edzès.
Edzèstervet nem adok így mert nem ismerem a tested,mire reagàlsz.
Arra szemèlyi edző nagyon fontos.
Szerintem olyan vagy, mint egy jóllakott óvodás és
1. Ne másokra alapozz, hogy kövér vagy (nem vagy az, inkább mondanálak husisnak) vagy sem. Ha nem tetszel magadnak, alakíts rajta. Nincs olyan, hogy "te ilyen alkat vagy". A zsír, izom tud változni, a CSONT nem.
2. Ne azért fogyj le, hogy lapos legyen a hasad, hanem azért, hogy egészséges legyél. Persze lehet ez a célod, csak a kitartásod hamarabb elmegy. Gondolj bele, az vagy amit megeszel (ha egész nap cukrot viszel be, akkor könnyebben lerakódik a zsír és nem is fogod magad jól érezni, de ha olyan ételeket eszel, amikben normális a tápanyag (leginkább a lassan felszívódású kaják). És amire ki akarok lyukadni, hogy egy olyan ember, aki egész nap cukrot eszik hogy néz ki a bőre, teste, fizikuma, mint az aki normális kajákat eszik. Hidd el nagy különbség van a kettő között. Saját tapasztalat és én rohadtul ellene voltam az ilyen egészséges kajáknak, mert csak a marketing van körülötte és mint kiderült még olcsóbban is kijövök.
Egy kis bátorítás: én 160 centisen voltam 60 kg...még azt is mondhattam volna, hogy azért vagyok ennyi, mert nagy a mellem, nagy a seggem, még a hasammal se volt különösebb baj. De lefogytam, mert 1 év alatt 10 kilót híztam és nem akartam egyszer 100 kilósan ébredni. Nem mértem meg azóta magam, mert centivel mérek, de -5 centi lement hasról (soha nem volt még ilyen lapos, még hozzá se vagyok szokva) fenékről, karról -1 centi (nem sok, de fenékről csoda, hogy lement). Combom is vékonyabb lett.
Remélem tudtam segíteni!
Nézz utána google-n annak hogy, skinny fat. Neked nem fogyózni kéne, hanem sportolni, izmosítani.
Nekem is hasonló alakom van, széles csípő, vastag combok, mellette viszont kilátszik a bordám szóval kövér nem vagyok. Anno elmentem lovagolni egy jó ideig, olyan fenekem és combom lett hogy csak na. Sajnos abba kellet hagynom azóta, így nézhetek megint olyan mozgásforma után aminél nem unom el magam az első 10 perc elteltével.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!