Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogy tudnám elfogadni magam?

Hogy tudnám elfogadni magam?

Figyelt kérdés

Már nem vagyok tizenéves, de rettenetesen zavar, hogy a csapból is a gyönyörű nők folynak, és fél óra készülődés után is csak addig tart az önbizalmam, amíg ki nem lépek az utcára.

Azzal, hogy smink nélkül "nincsen" szempillám, és hogy 20 felett is problémás a bőröm (ahol meg nem, ott száraz, mert kombinált), már úgy ahogy kibékültem, kifestem magam, aztán jólvan.

Viszont a hajammal nem tudok mit kezdeni. Akármerre nézek az utcán, mindenütt gyönyörű hajú nők, mintha rajtam kívül mindenkinek a korosztályomban genetikailag lenne szögegyenes, sima, vastagszálú haja.

Két havonta járok vágatni, nem vasalom, nem festem, ápolom. Ilyenekre, hogy keratinos kezelés meg hasonlók nincs keretem, szóval ez nem megoldás.

Az alkatomat sem szeretem (széles csípő, nagy mellek, miközben nem vagyok túlsúlyos), nehezen kapok magamra ruhát, de az utóbbi időben ez már valahogy ritkábban bánt mint a bőröm vagy a hajam...


Szeretnék én is gazella alkatú, smink nélkül is hibátlan, fenékig érő dús hajú természetes szépség lenni, és rosszabb napjaimon teljesen össze tudok törni, hogy ez nem lehetséges :(


20+L


2019. jan. 7. 21:16
 1/9 anonim ***** válasza:
48%
nekem is elveszi az önbizalmamat,hogy majdnem mindegyiknek a korosztályomban szögegyenes,szép,sima "szalon"hatású haja van,nekem meg egy göndör,sokszor kócos hatású száraz hajam van,akármit rakok rá,direkt nem festem évek óta és hosszúra növesztettem,de egyszerűen nem tudok megbékélni vele(vasalni ritkán szoktam,úgyis tönkreteszi)én is 20-on éves vagyok,és nekem is pattanásos sokszor a bőröm(bár tizenéves koormhoz képest jóval kevesebb van)és sokszor kipirosodik az arcom és akkor olyan csúnyának látom,pedig szép arcom van(mások szerint is)de tök mindegy,mert még olyan problémám jött elő,ami miatt a maradék önbizalmam is eltűnt,amit sikerült kicsikarnom,és mikor pont elfogadtam magam,akkor történt velem :( Mondjuk nekem kis mellem van és vékony vagyok,azzal nincs bajom.
2019. jan. 7. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
48%
ja,bocs hogy nem segítek,csak jólesett leírni,mert hasonló a dolog,és engem is zavar .Magamon sem tudok segíteni.(hát ha még csak a testemmel lenne problémám xD )
2019. jan. 7. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
0%

"széles csípő, nagy mellek, miközben nem vagyok túlsúlyos"


Nagyjából leírtad az ideálomat...

2019. jan. 7. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
0%
Más is szerelmes lett a kérdezőbe rajtam kívül? :D
2019. jan. 7. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

"széles csípő, nagy mellek, miközben nem vagyok túlsúlyos"


Ja, sajnáld csak tovább magadat, amiért nem deszka vagy elhízott vagy, hanem tökéletes homokóra alakod van, ami mindig is az ideálnak számított mind elméletben, mind a való életben. Biztos szörnyű lehet.

2019. jan. 7. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

nem, én a kérdezőbe meg az első válaszolóba lettem szerelmes..úgyhogy most fel van adva a lecke mert csak az egyik lehet..


ki tudta pl, hogy a széles csípő a természetesség meg a göndör haj minden ferfi rémálma? minden nap tanul az ember, nem?


szóval a kulcs ott van, hogy rossz volt a mai napod..ahogy írtad is, főleg ilyenkor rogysz be magadtól..elárulom,minden ember utálja magát x időnként..ne parázz légyszi..


most írhatnám, hogy küldj egy képet azt megmondom de tudom mit gondolnál rólam..úgyhogy ennyiben örültem, hogy segíthettem


25F

2019. jan. 7. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Legalább nem vagy magadtól elszállva. Máris jobb vagy férfi szemmel mint a mai fiatal nők 95 százaléka.
2019. jan. 7. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Semmi akadálya annak, hogy te is gyönyörű légy, és a leírásod alapján biztos, hogy sokan találnak vonzónak, egyedül az a probléma, hogy túlságosan ráfókuszálsz egy-egy dologra a testeden, és ez az őrületbe tudja kergetni az embert. Bármiben lehet hibát találni, ha elég sokat elemezzük és próbáljuk magunkat meggyőzni, hogy nem tökéletes, és az elménk egyre jobban elkezdi torzítani a róla kialakított képet. Nem szoktad azon kapni magad, hogy már el is késel szinte valahonnan, csak azért, mert nézegeted a hajadat a tükörben, és mérgelődsz?

Ez ellen a leghatásosabb gyógymód az, ha az ellenkezőjéről próbálod magad meggyőzni úgy, hogy közben egyre kevesebbet foglalkozol vele. Lehet, hogy az elején úgy érzed, hogy becsapod ezzel magad, azonban az ember képes bármit elhitetni magával, ha eleget mondja magának, hiszen ugyanígy lettél elégedetlen a testeddel is, most csak meg kell fordítanod ezt az egész folyamatot.

Nem szoktak megdicsérni, bókolni neked, az nem ad önbizalmat?

2019. jan. 7. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

"széles csípő, nagy mellek, miközben nem vagyok túlsúlyos" -ezzel mi a baj?

"20 felett is problémás a bőröm" -nekem is, csak én férfiként nem kenhetem el sminkkel, mielőtt jönnél vele, hogy a férfiaknál nem számít, de igenis számít náluk is, teljesen máshogy néz ki egy egészséges pofa, mint egy heges, dehidratált, aknés stb. Amúgy vannak rá kezelések úgy tudom, ha van rá cash.

"hajammal nem tudok mit kezdeni" "nincsen" szempillám" -ez szerintem a kutyát nem érdekli

2019. jan. 7. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!