Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Elfogadni magam, vagy lefogyni...

Elfogadni magam, vagy lefogyni? (kép csatolva)

Figyelt kérdés

Sajnos sosem voltam modellalkat, egyszer sikerült lemennem 50kg-ig, de a hasam pl akkor sem volt teljesen lapos, és a combom se lett vékony.

Most 60kg környékén vagyok.

Már többen is beszóltak, hogy az én koromban még nem így kéne kinézni, olyan szép vékony lányok vannak, nekik miért megy, ha nekem nem.

Betegségem nincs, a hormonjaim rendben, elvileg semmi nem kéne akadályozzon, mégis ha az eltelt pár évben le is mentem 55kg-ra, mindig visszajött.

Alig eszek, ma pl reggel ettem péksütit (tudom, ez halálos bűn), napközben egy tányér levest, illetve késő délután egy szelet kenyeret meg három szem koktélparadicsomot. Ez utóbbit este sajnos meg kellett ismételnem, mert nyolckor már szabályosan szédelegtem.

Nem eszek chipset, csokit, csak csapvizet iszok. Krumplit nagyon ritkán, tésztát egyáltalán nem eszek, csak rizst.

De egyébként is gyerekadagonként étkezem, van, hogy egész nap csak levest meg egy szelet kenyeret eszek.

Kávézok, de igyekszem leszokni, ill elhatároztam, hogy holnaptól már péksütit sem, és semmi cukortartalmú.

Nem mintha eddig sokat ettem volna.


Annyira szeretnék vékonyabb lenni :(


Ja igen, kép:

[link]


170cm vagyok (tudom, itt nem látszik)

A nadrág, ami rajtam van 38-as, a felsőt nem tudom pontosan, XS vagy S, de az mindegy is, ezeket össze-vissza számozzák.


Eddig nem sportoltam, annyi, hogy mindenhová gyalog járok, de most szeretném elkezdeni.

A kép ma délután készült.


25l


2019. márc. 22. 21:23
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
95%

Semmi baj nincs az alakoddal, nálam ez nem tartozik bele a duci alkatba.

Szerintem még bőven vonzó vagy.

2019. márc. 22. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
64%
Merj bátran enni, jól nézel ki nyugi az első voltam. ;)
2019. márc. 22. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 A kérdező kommentje:
Köszi, aranyos vagy :)
2019. márc. 22. 21:29
 4/32 anonim ***** válasza:
100%

Tökéletesen okés, nincs szükség fogyásra. Ha ezzel a magassággal fogynál, a szervezetednek nem lenne tartaléka egy komolyabb betegséghez...


Ami az étrendet illeti, nem kevesebbet kell enni (rohadtul veszélyes, olvass utána) hanem többet mozogni. A test úgy energiapazarlóbb funkcióra kapcsol és jobban fogysz, mintha alig ennél és mozognál...

2019. márc. 22. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim ***** válasza:
100%
a képen nem tűnsz kövérnek. ha szeretnél vékonyabb lennél, hát hajrá
2019. márc. 22. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 A kérdező kommentje:

Nem tartom magam kövérnek, csak épp nem tetszik, ahogy kinézek, a vékony alak tetszik.

Más lánynak két combja sincs olyan vastag, mint nekem egy.

2019. márc. 22. 21:32
 7/32 anonim ***** válasza:
75%

Szerintem tök jó alakod van, hangsúlyozt a homokóra alakod, es megfelelsz nem csak magadnak, hanem az ellenkező nem 99%anak is:)


Ha fogyókúrában is vagy: mindig szeresd a tested.

Ez te vagy, te tetted olyanná, amilyen.

Az a zsirparna azért van ott, mert volt egy rossz időszak az életedben, amikor igenis kellett a + kalória. És kész. Most ott van, te kezedben az irányítás, ha akarod; nem lesz ott.


Te vagy a kulcs mindenhez, ezáltal becsült meg magad mindeghogy.

2019. márc. 22. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
100%

Nem értem mi itt a gond, eszel te rendesen?

Amúgy nagyon csinos vagy!;-)

Ne merj fogyózni, inkább belül tegyél rendet, a külsőd már meg van!

2019. márc. 22. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 A kérdező kommentje:

Lehet, pont az a gond, hogy nem rendesen eszek.

Mármint, hogy rendszertelenül, csak akkor, amikor éhes vagyok, ill van, hogy egész nap nem, vagy alig.

Csak olyan nehéz rávenni magam, mert minden kanál után ott a gondolat, hogy ez is szépen lerakodik oda, ahová nem kéne.


Lehet, az összhatás nem olyan kritikus, de a combom olyan kis sonkás (50kg-san is az volt, valahol van olyan képem talán), illetve a hasam sehogy se lesz lapos, maximum reggel, ameddig nem eszek. De akkor se annyira nagyon lapos, csak szemből.

2019. márc. 22. 21:36
 10/32 anonim ***** válasza:
100%
Ha pompás testben akarsz létezni, ajánlom az ugró kötelezést, napi fél óra és remek formába hozz, bár ehhez ügyelni kell mit tolsz be, de fél év után, nagy változást veszel észre!
2019. márc. 22. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!