Mennyit ér az IQ-m?

Kár hogy mintha írtad volna, hogy bajban vagy a nyelvekkel. Franciáknál a legszélsőségesebben, készség- és képességközpontú az oktatás. Van olyan akit ismerek, aki nem is látta az iskolát belülről csak beszámolókon, és csak azt tanulta ami érdekelte, és igaz 3-5 év - de ez is csak a túlképzés miatt - ott is 70+% felső oktatásba vágyik - ma már ~20 éve sikeres a szakmájában.

Pszichológusokat is második évben már terápiát gyakorlatban tanítanak tartani, persze a fontos biztonsági tudást ők is megtanulják, de hagyják egyéni tudástár felépítésre építeni a saját tanulmányaid, ahol és amennyire csak lehet.

A lényeg általában Közép-Európában lexikális a tudás és kötött tanmenet szerinti tanulás dívik, és keleten ahol vagyunk ráadásul arisztokratikus oktatói fölénnyel imád párosulni, legminimálisabban a tanrend összeállításánál az iskola felé,. a nagy kegyesen például két választási - valójában általában mégis csak azonos infót tartalmazó forrás megadása max. szabadsággal.

Se túl, se alul értékelni nem szerencsés, az IQ az "értelmet" méri; azt, hogyan tudsz feladatokat megoldani? Ez egyetlen "képesség" a sok közül, egy igen fontos. Adottság, mely nemigen fejleszthető. Az EQ inkább fejleszthető. Azonban nem árt elgondolkodni azon, hogy akinek magasabb az IQ-ja (értelmes), az könnyebben fejlesztheti az EQ-ját (érzelmi képesség) is, hiszen megvan erre a lehetősége, ha akarja. (Egymás érzelmeit "megérteni", beleélni magunkat a másik, tőlünk teljesen idegen helyzetébe, ez néha elég komoly szellemi kihívás tud lenni. Ez viszont gyakorolható, gyakorlással fejleszthető.)

Sok olyan példáról hallok, amikor ez (EQ-önfejlődés) nem történik meg. Úgy vélem azért, mert a 20-30 IQ pont már akkora értelmi különbség, hogy eléggé másképp látja a világot a két ember. Ennél kisebb "távolság" még áthidalható, az ennél nagyobb már szakadék. :( Innen nézve a "hétköznapi" életben, világban, inkább csapás lehet a 130 feletti IQ, mint áldás. A legjobb hozzáállás szerintem az "én is Oké, te is Oké". Akár kevesebbre, akár többre tartod magad másoknál, feszültséget gerjesztesz. Ha pedig azt mondod: "én sem vagyok elég jó, de mások még rosszabbak", az kész csőd! Valójában mindenki "elég" jó. :)

Tanácsot adni nem tudok, azt tudom, hogy bármilyen nehéz, az út csak egyirányú, amikor már tudsz valamit, később már nem tudod azt nem-tudni. Ezért nem hiszem, hogy bármikor is feladhatod a saját magad fejlesztését. (Persze döntés kérdése, de nagyon elkeseredettnek kell lenni ahhoz, hogy azt mondd: "Buta akarok lenni, inkább eliszom az eszemet mind!") ;)

Mint egykor pszichoterápiában dolgozó ember (is) előny volt, (én értem az alanyt, és ha akarom meg is értetem vele kellő távolságot tartva a problémát bárkivel), az életben viszont csak kiemelkedő intelligenciájú lányokkal tudtam (bármilyen) emberi kapcsolatot kialakítani. Utolsó lány akivel jól tudtam beszélgetni, egy vezetőelemző volt, ELTE matematika végzettséggel. Már az átlagos társalgási templomhoz is még egy lánynak is ~120 IQ kell.

Diplomások csoportjából is, sokszor a saját területükön lévőkből többen nem tudnak követni. Mások esetleg megtapsolnak ugyan akkor. (Felhígult az oktatás, tudom ez is benne van.)