A családos emberek általában jobban eltudják fogadni az öregedést?

Cica, te nyafizol itt, hogy szar az életed.

Jobban elfogadják-e a családosok az öregedést? Nem. A "családtalanok" sem. Ehhez semmi köze a családnak.

Annyi lehet benne, hogy nekem egyedülállóként rengeteg időm van gondolkozni. Itthon fekhetek a plafont bámulva és filózhatok, hogy mi lehet a halál után, tudatosan megpróbálom elképzelni a tudattalanságot, ami lehetetlen. Míg akinek ott a gyerek, az nem ér rá ilyenekre, mert azon gondolkozik, hogy rajzórára kell temperakészlet (v nem tudom, manapság mik kellenek), mindig van valami, ami felületesen lefoglalja. Ez létezik, és logikus.

De magával az öregedéssel nem elfogadóbb egyik oldal sem. Plusz én többször elolvastam a kérdező kifejtését, és nem nagyon derül ki, mit is takar ez az elfogadás, ha nem azt, amiről beszélek.

A halál után nincs semmi.

Miért nem élvezed a jelent ahelyett, hogy üres dolgokról filozofálnál?

Amúgy egyetlen dologért irigyellek, cica.

Az pedig az, hogy nem érdekelnek téged a derékfájdalmak, tarkófájdalmak, lassabban múló másnaposság, ráncok a szemed és a szád körül, ha sportolsz, abban lassabb fejlődés és több sérülés, és az, hogy túl vagy életed felén úgy, hogy semmit sem értél el.

38

Hát ha leszólod azt, aki társas lény, aki nem egyedül utazgat és unja szarrá magát és nem élvezi, amit lát, mert egyedül van és le is pontozod, akkor sérült vagy.

Eleve fura mondjuk egyedül utazni.