Van még rajtam kívül ilyen beállítottságú anyuka/feleség?
Kisgyerekes anyuka, feleség, gazdasági diplomával rendelkező felnőtt nőként nem nézni ki belőlem, de a annyira szomjazom a hülyeségre és nem sok partnerem van benne. Felnőttünk és már minden ismerősöm csak komoly témákról (a főzésről és takarításról szóló beszélgetésektől legszivesebben szét fejelném a falat) tud beszélni. Nyilván kell azokról is és én sem támadok le mindenkit a hülyeségemmel, de amikor egész nap a házban robotolok, főzök és küzdök a dackorszakban lévő gyerekkel utána kikapcsolódásként jól esne kb sírva fetrengeni a földön a nevetéstől. Sajnos a humorérzékem kicsit alpári, amivel tisztában vagyok, így nem is lépek oda gyerekes anyukáknak, hogy süssünk már fügyi sütit, de legszivesebben azt tenném.😁 A prűdektől még meg is kérdezném tőlük hogyan formázzák a golyókat, a hímvessző alján gyúrják meg vagy külön golyókat gyártanak.😆 (Ajj, erről beszélek.) Sajna szívből jókat röhögök a fingós poénokon és a szexista, gusztustalan dolgokon is. Emellett egyébként nőies vagyok külsőleg (még kb farmerem sincs, csak szoknya halmokat látni a szekrényben, a hajam hosszú, festet, szépen kifestem mindig magam), csak a humorom vetekszik egy férfiéval és emiatt egyedül érzem magam. A férjem kicsit nyugisabb hozzám képest (ő más téren lobbalékonyabb) és mióta együtt vagyunk csak nyomtam jó mélyre magamba ezt az oldalamat, de most tényleg érzem, hogy ki akar tőrni normális keretek között.😁
Nem az ítélkezések érdekelnek, csak az, hogy szerintetek rajtam kívül sok ilyen beállítottságú felnőtt nő van?
De mi a pcsám lenne vicces azon felnőttként, hogy építek egy fszvárat? :D
Komolyan mondom, én is tök lazának tartom magam, diplomás vagyok,fiatal, fingok is a párom előtt, de ebben mi a humoros?
Még jó, hogy írtam, hogy a kérdésre válaszoljatok légyszi. Köszönöm annak, aki meg is tette.
Igen, lehet nevetek a saját poénjaimon és ez lehet szánalmas, de miért lenne baj?
Egyebként infantilis és infantilis között is van különbség. A gyerekemet szépen nevelem: a magyar nyelvet folyékonyan beszéli, emellett már angolul is sok mindent mond, van, hogy mondatokat is. 95%-ban szobatiszta hónapok óta. Minden nap van főtt étel az asztalom, nem műanyag sz*rokkal és édességekkel tömöm. Aktív házaséletet élünk, beszélgetünk komoly dolgokról is. Amikor dolgozom lelkiismeretesen végzem a munkámat, nem csapom össze, szépen kommunikálok másokkal. 19 éves korom óta szülők nélkül lakom, házvezetés és munka mellett 3 sulit végeztem, emellett jogsit szereztem és lenyelvvizsgáztam. Nem 30 évesen anyáméknál élősködöm és tarttatom el magam, a gyerekem meg nem cukrozott műzlit eszik egész nap. Nekem simán belefér, hogy ilyen a természetem, ha ezzel másokat kiakasztok pont nem érdekel.
Azt várod, hogy azt mondjuk, hogy nőként milyen különleges vagy a fingós humoroddal?
Nyilván vannak még ilyen emberek, 8 milliárdan vagyunk ezen a bolygón, hidd el, találni olyat, akinek idióta cringe tinihumora van.
"Van még rajtam kívül ilyen beállítottságú anyuka/feleség?"
Nem, te vagy a vilagon az egyetlen.
Értelmes kérdés level 3000.
Felesleges kérdés. Magyarországon az emberek 80% begyoposodott, álszent szrhazi, akik a szabalyokat ott hagjak át, ahol tudják. Nem véletlenül tart ott az ország, ahol. :) Oktatás, egészségügy romokban, devians elvek vannak mindenhol... Ha mindenki ennyire tisztalelku, magas humorú lenne, akkor az ország nem egy szros pocegodor lenne.
Aki értelmes, az már a határon túl van. :-) felesleges itt keresgelned, kevés a normális ember. Csak gondolj bele, egy olyan országban, ahol az emberrel mindent megtehetnek, pont ezek adnának neked erkölcsi tanácsokat, hogy mi a vicces és mi nem? Röhej.
" erkölcsi tanácsokat, hogy mi a vicces és mi nem? "
De ennek semmi köze az erkölcshöz bszki :D
Bírom, amikor valaki nem nevet valaki viccén, akkor rögtön nem érti/prűd/begyöpösödött.
Neeeem, csak szerintem nem vicces az, hogy "f.sz". :D ennyi.
Elsős gyerekeket tanítok, nekik még a humor csúcsa, ha valaki kiejti előttem azt a szót, hogy "szűz".
Szerinted tényleg megbotránkozom ezen?
Vagy egyszerűen csak gyerekesnek tartom, meg egy kicsit idiótának is?
Rád hagyom a megfejtést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!