Ha az iskolában bántalmaztak, és később lett rá lehetőséged, hogy a bántalmazódnak fiatal felnőttkorban vagy később te is visszaadd éltél a lehetőséggel? Akár fizikai akár lelki bántalmazásról volt szó.(Többi lent)
Eszembe jutott egy történet,amit még édesapám mesélt nekem gyermekkoromban,amikor engem is piszkáltak. Volt egy nagyobb srác,aki akkor 8.-os volt apukám pedig 4.-es kis vékony gyenge gyerek. Ez a fiú többször is megverte szórakozásból és volt, hogy wc-zés közben is felrúgta meg úgy neki vágta a wc ajtót, hogy elájult. A tanárok nem tettek semmit és az apjának is annyi volt a mondanivalója,hogy védje meg magát. Nem tudta. Örök tüske maradt benne. Olyan 17 évesen sétált valahol és meglátta ezt a fiút a padon ülve éppen sörözött. Megkérdezte tőle, hogy megismeri-e. A srác nemet mondott. Apukám lelkiismeretfurdalás nélkül összeverte, aztán mentőt hívott hozzá. Azt mondta, hogy azóta sem bánta meg. Végül a srác megtudta, hogy ki volt apám,de nem merte feljelenteni. Azt azért tudni kell apámról, hogy végtelenül türelmes és kedves, jó ember. Sosem bántott senkit ezen kívül. Nem volt balhés gyerek sem,de ez akkora törés volt neki, hogy már akkor eldöntötte,hogy megbosszulja ezt valahogy.
Ilyen történetekre lennék kíváncsi. Nem feltétlenül fizikai erőszakról. Ti bántottátok azt, aki bántott? Bizonyos esetekben kihasználtátok a bántalmazótokkal szemben az előnyötöket,magasabb pozícióitokat idősebb korotokban? Helyesnek tartjátok vagy elítélitek ezt?
36
Azért előtte jól szenvedtesd meg.
Buditakarítás egy hónapig pl
9 voltam
Meglepetésből hátbarúgás
Fejem nekiütése a falnak
Buszsofőr többször odazárt az ajtóba (tízevesen egy Ikarus ajtajába préselődni nem kellemes és a sofőr csak röhög, utasok járókelők elfordultak)
Stb stb
Pontozzatok le lelketlen állatok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!