Ha az iskolában bántalmaztak, és később lett rá lehetőséged, hogy a bántalmazódnak fiatal felnőttkorban vagy később te is visszaadd éltél a lehetőséggel? Akár fizikai akár lelki bántalmazásról volt szó.(Többi lent)

Óvodában volt egy srác aki minden nap terrorizált

Később az iskolában egyszer láttam megutotte a vállam de akkor még nem jutott eszembe bosszút állni

Ha most meglatnám az utcán felismerném valószínűleg

Keresnék valami botot vagy vasdarabot

Úgy össze verném

hogy az anyja se ismerné meg

Ez örök trauma bennem

Nem.

Volt ami iszonyatosan megviselt és évekig jártam sulipszichológushoz emiatt (is).

Aztán ért egy nagyobb trauma és annak feldolgozásával kellett foglalkozzak. Akkor pedig már annyira jelentéktelennek tűnt az egész piszkálódás dolog, pedig nyilván akkor és ott én is olyan szinten utáltam magam, a környezetem és mindenkit, hogy öngyilkos akartam lenni.

Azonban az újabb és mérhetetlenül nagyobb traumám után tényleg semmisnek tűnt.

Azzal viszont tudtam mit kezdeni, fel tudtam dolgozni úgy 2 év alatt, rendszeres önismerettel, öngyötréssel, és pszichológussal.

Utána valahogy újra rám tört a bosszúvágy és a harag a bullying miatt, és újra nem tűnt semmisnek. Viszont immáron egyedül, de sikerült feldolgozni. És megkönnyebbültem.

Én nem érdemeltem meg azt, ami mindent velem tettek. De úgy érzem a támadóm sem érdemli meg, hogy ilyen dolgokon kelljen keresztülmenjen, mert SENKI se érdemli ezt.

Sajnos en piszkaltam valakit anno a suliban. Nem mindig, csak neha megszivattam, amit ma mar nagyon szegyellek. Mar nagyban felnottek vagyunk.

Nemreg felkerestem es bocsanatot kertem tole.

Gimibe volt egy hangadó lány aki pletykált rólam,rávette a fiukat h verjenek meg,rendszeres szekáltak.

Az élet úgy hozta hogy egy helyen dolgozunk. Én egyből felismertem őt,ő engem elösször nem. Aztán le esett neki hogy ki vagyok. Most folyton felemlegeti a gimit,hogy milyen voltam emlékszel mikor a Pistinek azt mondtam vágjon hátba az meg meg csinálta stb... és röhög rajta... meg mindenkinek meséli mekkora lúzer voltam ő meg a népszerű.

Lesz januártól egy előléptetés,mindketten esélyesek voltunk rá,de az igazgató már megmondta nekem hogy én fogom kapni,ő is halotta ezt a lány miket beszél és annak idején őt is bántalmazták a gimibe,nem szimpatikus emberileg neki,ezért fogom én kapni. Azt is mondta h a fönöke leszek majd neki,hatalmam lesz,elmesélte hogy mikor neki lehetősége volt bosszúra élt vele és kacsintott. Én úgy értelmeztem h akár ki is rúghatom majd

Én volt hogy tehettem volna ilyet (nem közvetlenül, fizikailag "visszaadni"), az illető lelkileg meg fizikailag is bántott időnként. Később jelentkezett arra a munkahelyre ahol én már jópár éve dolgoztam. Ezt említette is, megkeresett, hogy "legalább pár jó szót szólhatnál az érdekemben hogy felvegyenek". Nem szóltam egyáltalán se ellene se mellette, nem beszéltem róla. Egy kollégának nem volt szimpatikus úgyhogy nem vették fel. Én is ezt kívántam (magamban).

Túl sok olyat tapasztaltam életem során, hogy valakit lejáratnak pletykával, vagy munkahelyen megoldják, hogy őt ne vegyék fel stb, olyanok, akik előzőleg azt hazudták az illetőnek: "mi a legjobb barátaid vagyunk, jóban-rosszban". Amikor dolgozni kezdtem, megfogadtam: én sohasem teszek ilyet másokkal, bárki is legyen az.

Egyébként nem arról van szó, hogy az illető ne változhatott volna az életben, tehát nem azért tartottam a felvételétől mert "majd biztos ugyanúgy viselkedik", hanem esetleg poén-szinten felhozza a régi dolgokat. Sajnos zárt közösségben élek-éltem, van "szerencsém" találkozni iskolai bántalmazókkal, akik felnőttként poénkodva előadják: "az se volt semmi amikor ezt-azt csináltuk X-szel (ez én vagyok), hahaha".

Kérdező: lehet hogy a "megismersz -e" típusú kérdés után úgy lett volna érdemes folytatni, hogy "Én vagyok Xy és a mai napig fáj, amit tettél velem, szinte minden nap eszembe jut, lehet számodra egy jó szórakozás volt ez, de nekem talán egy életen át tartó fájdalom."

Akinek a legbrutálisabb lelki bántalmazást "köszönhetem", vele se tudnám megtenni, hogy ártsak neki.