Mi értelme a külön férfi/női öltözőknek/zuhanyzóknak?
de miért számít neked hogy a melletted álló pucér-e vagy sem? senki se kötelez rá sztem h szexelj vele, ezen kívül pedig csak egy emberi test a maga valóságában. mi ebbe a csoda? amúgy most h ez szóba került, én igazából a sikítozó nőket se értem, akik mutogatós szatírt látnak pl (legalábbis ez nálunk így van elkönyvelve, aztán menj ki más országba és meglepődsz, mennyire semleges a reakció, ha leállsz vkivel beszélgetni meztelenül), hiszen most őszintén, talán nem láttak még meztelen fiút / férfit?
vagy mi a baj? ezek szerint h az ilyen ember kimenne a nudista strandra vagy egy öltözőbe vagy netán szexel vkivel, akkor is folyamatosan sikít, annyira kikészül a meztelen test láttán? eskü nem értem, de oké, ők tudják. csak azért javaslok pl pár Freddy-videot megnézni, hogy mennyire semlegesen is lehet fogadni azt, ami tulképpen természetes, és nem kell bele látni rögtön mindent. nekem csak az a kérdésem, h ők miért nem sikítoznak? a gond ott kezdődik h a magyar iszonyúan prűd, és ezt már kiskortól sulykolják a gyerekbe h jaj micsoda erkölcstelenség, azt takar ni kell, stb stb, így aztán meg is lesznek a kellő paranoiái, előítéletei és természetesség helyett lesz belőle egy hisztis pi....
hát szal nemtom, mindenkinek joga van bárhogy viselkedni, de nekem bejövősebb a természetes hozzáállás,és speciel én max képen röhögném ha kicsi van a "mutogatós szatírnak", de nem értem, miért kellene zavarba jönnöm vagy sikongatnom miatta.
A strand más közeg. Nem akarlak meggyőzni, mert egyrészt nincs miről, másrészt pedig nem fogod fel, hogy a mutogatós bácsinak mik a szándékai. Nem az emberi test szépségét ünnepli, hanem szexuálisan izgatja, ha látod őt meztelenül.
Manapság a többség nem tudja ezt hogy kezelni. Másik kérdésnél olvastam, a pasinak attól áll a farka, ha lát egy nőt csavargatni a haját. Most akkor egy csomó pucér nő meg álló farkú pasi összezárva valahol...
Értem, hogy te nem gondolsz bele rossz szándékot. Én is el szoktam gondolkozni, hogy a mellem csak két púp, mégis rosszul érzem magam, ha megnéznek. A szándék miatt.
A nudisták, naturisták azért nem jó példák, mert ők nem valamilyen degeneráltságból csinálják ezt. Nem azzal a szándékkal mennek pucér emberek közé, hogy kukkoljanak, zaklassanak. De a többség még ruhában is egy paraszt.
Előző, hát éppen ez az! Stílszerűen rátapintottál a lényegre. Arra, hogy félre van nevelve a legtöbb magyarországi ember, a meztelenség tekintetében, hibás beidegződése lesz (hacsak nem "kijön belőle", mint pl én, huszonévesen).
És ha hibás a beidegződése, akkor fog reagálni furcsán arra, ami természetes: a meztelenségre.
Az puszta szokás kérdése, hogy a buszmegállóban nem szoktunk meztelenek lenni. Logika nincs benne.
Tele van ez a társadalom hibás berögződésekkel, szokásokkal. A hibás rögződés, szokás SOSE mérvadó! sokszor nélkülözi a logikát, józan észt. (Ha meg nem, akkor véletlen trafál bele abba, ami rendeben levő szokás.)
Sokadjára mondom el embereknek:
csak PÁR ÓRÁT töltenétek el egy nudista strandon életetekben végre egyszer, és esélyesen órási változna a megélésetek, szokásotok a pucérság tekintetében.
Teljesen feleslege felálló farkak, meg szottyadt mellek miatt aggódni. A hétköznapokban abba kötnek bele egyesek, meg azon röhögcsélnek, ami látszik, pl egy kancsal szemen, egy forradáson a karon, stb. Ha viszont a nemi szervek is látszanának csupaszon, semmivel se másabb, buta ember azon is vagy élcelődik, vagy nem. Gyerektől még érthető, de a buta nagykorú a kancsalságon is gúnyolódik. Akkor már nem mindegy, hogy a nemi szerven is...?
Megrökönyödni meg nem fogsz többé, miután "edzetted" magad egy nudista strandon való pár órányi időtöltéssel.
(Persze normális nudista strandra gondolok, nem bordélyra, strandnak álcázva.)
Jut szembe: gyermekek... El nem tudod képzelni, egy kisgyerek számára milyen magától értetődő bármilyen korúnak bármilyen nemi szerve, akár ha álló péniszről van szó.
(Nem magamutogatásról beszélek, nem szatírokról.)
Pláne, hogy fiú csecsemőknek is feláll a pénisze, naponta többször. Mert a férfi nemi szerv ilyen, babakortól. Ennyi.
Azon meg kár aggódni, hogy mások "gondolatot olvasnak" a kamaszfiúk és férfiak álló pénisze alapján... Egyfelől alaptalan, mert sokszor ok nélkül, spontán merevedik. Másfelől meg nem tudhatja biztosra senki, hogy mikor merevedik okkal, és miért (van, amikor ha oka van, az az oka, hogy frissen ébredt a férfi). Csak tippelgethet bárki ezen, de annak meg mi értelme?? Nem kell kukkolni, nem kell meredt szemekkel bámulni egymás nemi szervét, csak természetesnek lenni.
A "parát" a prűd felnőttek nevelik a kisgyerekekbe, mire nagyobb gyerekeknek lesznek, sajnos esélyesen ők is prűdekké válnak...
A prüdéria csúcsa, amikor fedetlen keblek miatt történik felháborodás... Mintha 1-2 éves koráig senki se látna cicit... :D Aztán hogy utána miért "tilos" egyes kultúrákban cicit látni, máig nem értem... De egyáltalán: mi különös van abban, h látja az ember mások csupasz nemi szervét?
Nekem , és sok más naturistának az a tapasztalatunk, hogy pucéran lenni egymás között nem növeli a szexuális vágyat, sőt, általában csökkenti. A lenge, sokat sejtető öltözék az, ami szokta növelni, meg a fantáziálás. Ha eltöltenél pár órát egy nudista strandon, megtapasztalnád. Legalábbis férfiak szoktak parázni, hogy "jesszus, annyi pucér nőtől állandóan dugni akarok és végig merev lesz a farkam!!". De ha kipróbálná, milyen nudista strandon lenni, ez a véleménye erősen megváltozna.
A felajzottság NEM a meztelenségtől függ. Épp fordítva: ha egyéb okokból fel ajzott az ember, EZT KÖVETŐEN vágyik pucér testre, hiszen szexelni vágyik.
Nem pedig fordítva!
A pucérság NEM ajzószer. Bárki megtapasztalhatja, ha jár nudista strandra.
Aki meg azon kevesek közé tartozik, akinek leginkább attól vannak nemi vágyai, mi több: perverz vágyai, ha nudista strandon jár, akkor vele KIVÉTELESEN pszichésen nincs valami rendben, vagy esetleg pusztán nemi hormon túltengése van, bár ez esetben meg tök mindegy, hogy téli kabátban, vagy pucéran lát-e másokat...
...azt még hozzáteszem, megnyugtatásul, hogy serdülő korban még természetes, hogy a pucérság "ajzó szerként hat". Sőt, felnőtt korban is, az első 1-2 óra alatt, amikor életében valaki először van nudista / naturista helyen, nők-férfiak között vegyesen.
De 16 / 18 éves kortól ez a hatás megszűnne, ha bárki, gyerek korától rendszeresen pucéran volna mások között, mindkét neműek között ("koedukáltan").
Ja, és még annyit, hogy nudista strandon, tehát tömegben férfiaknak többnyire ritkábban áll fel, pszichés okokból.
(CSAK ZÁRÓJELBEN: engem inkább ez zavar egy icipicit (bár ez s e különösebben), mivelhogy vérpéniszem van. :D Tehát én szívesebben tartózkodom álló farokkal. :) Bár az is izgalmas, ha máskülönben a hétköznapokban összejövök egy nővel, olyankor inkább pont hogy drukkolok néha poénból, hogy konyuljon le, és úgy lásson először, hogy megvicceljem, aztán pislog hatalmasakat, amikor hatalmasra duzzad rögvest. :D
DE ez más más tészta, csak zárójelben mondom.)
Előző: miért kellene mások előtt tampont felhelyezni? Zuhanyozni lehet egymás előtt, akár koedukáltan. A tamponnal meg elvonul a nő, ennyi.
Senki nem írta a koedukált zuhanyzást támogatók/elfogadók közül, hogy a kifejezetten intim tevékenységeket -pl szexuális élet, tamponfelhelyezés- mások előtt kellene végezni.
De a pucér test teljesen természetes, pucéran születünk.
(Pl a nemi élet direkt látványa élőben zavarhat másokat -meg persze ha nem látják bár a szeretkezőket, de túl zajosan teszik-, kivéve, akik megállapodnak ebben, de az vagy tényleges gruppen, vagy kvázi gruppen.)
Itt szó nem volt se gruppenről, se arról, hogy tamponfelhelyezést, meg szexelő párokat látni kellene...
Az orvosi beavatkozások esetén is függönyt vonnak, ha váratlanul rosszul lesz valaki, és be kell avatkozni - én evvel egyet értek.
Ha pl rosszul vagyok, nem kell, hogy mások a látóteremben legyenek, ha már elkezdődött az orvosi beavatkozás. (De amíg nincs doki, addig nyilván jó, ha valaki felfigyel erre, hogy tudjon segítséget hívni.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!