"A te saját, vallási őrületre alapozott állításod áll szemben, az elfogadott orvosi/pszichiátriai állásponttal.
Amit meg propagáltok nagyon veszélyes, társadalmilag káros nézet."
Épp ellenkezőleg:
Az orvosi, pszichológiai álláspont megy szembe Isten igéjével. Amit meg propagáltnak, nagyon veszélyes, társadalmilag káros nézet. Arról nem beszélve, hogy még az orvosok, pszichológusok közt sincs megegyezés ebben a kérdésben. Még mindig nem találtak "homoszexuális gént" és még mindig vannak pszichiáterek, akik tiltakoznak a homoszexuális beállítottság megváltoztathatatlanságának hamis doktrínája, dogmája ellen, mivel nagyon sok olyan beszámoló van tapasztalataik alapján, hogy pácienseik ebből megszabadultak.
Tehát még a te tudomány-vallásod is megosztott ebben a kérdésben.
De engem nem ez érdekel, hanem Isten igéje. Én pedig hittem Isten Igéjének, és szabad lettem. Ez ennyire egyszerű TÉNY.
Amit meg a hazugságról írsz, nyilvánvalóan értelmetlen:
Hiszek Jézusban, aki Isten Fia, aki az Igazság. Minden ember szívét ismeri. Tudom, hogy minden hiábavaló szóról számot kell adnom az ítélet napján.
Teljesen értelmetlen dolog lenne, hogy egy kitalált hazugsággal jöjjek ide. Mert, ha hiszek Jézusban, akkor nem hazudhatok ilyet, neki tulajdonítva ezt a szabadulást, hiszen akkor félnem kellene az Ő haragjától, amiért az Ő nevében hazudtam.
Meg hát mi érdekem is lenne ilyet hazudnom itt? Ugyan mi hasznom lenne belőle?
Ha viszont ilyet hazudnék, tudván, hogy ez nem igaz, akkor nyilvánvalóan nem hinnék Jézusban. Ha viszont nem hinnék Jézusban, ugyan nem kéne félnem a haragjától, de akkor megint csak értelmetlen dolog lenne, hiszen nem állna érdekemben ilyet hazudni. E világ szemében ugyanis ez elfogadott dolog. Jutalmat nem kanék azért, hogy ilyet hazudjak. Nyilvánvalóan abszolút evilági mércével mérve nem lennék motivált arra, hogy ilyet hazudjak, pláne nem Jézus nevében, ha csakugyan nem hinnék belőle.
Akkor ugyanis két motiváció is hiányozna: a krisztushit, illetve a hazugságból származó esetleges vélhető előny.
Úgyhogy hazugság-elméleted, gonosz vádad teljesen alaptalan, önmagában értelmetlen.
1. eset:
Krisztushit, őmiatta nem hazudhatok + motiváció hiánya, nincs érdekeltség a hazugságra.
2. eset:
Krisztushit hiánya, ekkor viszont nem lenne értelme ezt bűnnek mondani + motiváció hiánya, nincs érdekeltség a hazugságra.
Mindent elmond a társadalmunkról, hogy egy kétezer éves mesekönyvre alapozva emberek élik az életüket, csak azt fogadják el minden kérdésben.
Szomorú, hogy ebben az állítólagos modern világban hitre lehet hivatkozni.
#38-as válaszoló, aki jelenleg 43%-os, és valószínűleg azonos azzal, akinek a fia meleg, és azt hazudja magáról, hogy hithű keresztény, ezt írta:
"Mindent elmond a társadalmunkról, hogy egy kétezer éves mesekönyvre alapozva emberek élik az életüket, csak azt fogadják el minden kérdésben."
Kiemelném belőle ezt:
KÉTEZER ÉVES MESEKÖNYV. Ezt állítod a Bibliáról. Hát tudod, nem én ítéllek meg téged, hanem te önmagadat: most leplezted le hogy hited mennyire hazug alapokon áll. Nem átallod a Bibliát kétezer éves mesekönyvnek nevezni? Hogy merészeled ezt tenni?
És még te tartasz igényt a "hithű keresztény" jelzőre? Állítom, hogy azok, akik itt mocskolódnak, pogányként, hitetlenként, és a bűnt propagálják, jobbak nálad, mert hitetlenként teszik ezt. Te viszont azt állítod, hiszel, miközben hazugságnak, mesekönyvnek tartod a Bibliát?!? Rosszabb vagy a pogánynál is.
Biztos oka van annak, hogy ez a csapás ért. Gondolkozz el azon, hogy vélekedsz Isten Szent Igéjéről, a Szentírásról.
Velem vitázhatsz, lövöldözhetsz, találgatva, hogy hitgyülis, vagy pünkösdista vagyok-e. amihez semmi közöd.
De vitázz csak az igével, szállj szembe Istennel, ha akarod, majd ő megítél, nem én:
1 Mózes 13:13
"Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök valának az Úr előtt."
1 Mózes19:1-13
"1 Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában ül vala, és amint meglátá őket Lót, felkele eléjök, és arccal a földre borúla. 2 És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utcán hálunk meg. 3 De nagyon unszolá őket, és betérének hozzá, és bemenének az ő házába; ő pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének. 4 Lefekvésök előtt a város férfiai, Sodoma férfiai körülvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytől egyig. 5 És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, akik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük őket. 6 És kiméne Lót ő hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá maga után az ajtót. 7 És monda: Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot. 8 Ímé van énnékem két leányom, akik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök amint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka alá jöttenek. 9 Azok pedig mondának: Eredj el innen. Ismét mondának: Ez egy maga nálunk a jövevény s ő szabja a törvényt? Majd gonoszbul cselekszünk veled, hogy nem azokkal. És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon valának, hogy betörik az ajtót. 10 De kinyújták azok a férfiak kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót. 11 Az embereket pedig, kik a ház ajtaja előtt valának, vaksággal verék meg kicsinytől nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében. 12 És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? vődet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, ami a tied a városban, vidd ki e helyből. 13 Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr előtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt."
1 Mózes 19:24
"És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből."
3 Mózes 20:13
"És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok."
Bírák 19:22-23
"22 És mikor vígan laknának, ímé a város férfiai, a Béliál fiainak emberei, körülvették a házat, és az ajtót döngetve, mondának az öreg embernek, a ház urának, mondván: Hozd ki azt a férfiút, aki házadhoz jött, hogy ismerjük meg őtet. 23 És kiment hozzájuk az a férfiú, a háznak ura és monda nékik: Ne, atyámfiai, ne cselekedjetek ilyen gonoszt, minekutána az a férfiú az én házamhoz jött, ne tegyétek vele azt az alávaló dolgot."
Róma 1:18-32
"18 Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják. 19 Mert ami az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik: 20 Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek. 21 Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett. 22 Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek; 23 És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával. 24 Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék; 25 Mint akik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, aki mind örökké áldott. Ámen. 26 Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre: 27 Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban. 28 És amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképpen oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek; 29 Akik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel; 30 Súsárlók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek, 31 Balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok. 32 Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy akik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképpen cselekvőkkel egyet is értenek."
1 Kor 6:9
"Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők,"
Jel 21:8
"8 A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál."
itt a paráznáknak πόρνοις kifejezés homoszexuális férfit és férfiprostituáltat jelent.
Jel 22:15
"De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák (πόρνοι, Szótári információk: 1) homoszexuális férfi; 2) férfiprostituált) és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind aki szereti és szólja a hazugságot.
Íme, tudod, mi az Isten Igéje.
A jó hírt is hallottad:
1Kor 6:11
"Ilyenek (felsorolásban szerepelt a homoszexuálisok is) voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által."
Isten küldött személyemben olyan embert eléd, akit ebből Szent Szelleme által megszabadított. Te ezt megkérdőjelezted, azt gondoltad, hazudok. Íme, Isten megmutatta az ítéletét, megmutatta azt is, hogy van szabadulás, de ahhoz hinni kell Benne s az Ő Igéjében. Te elutasítottad.
Miért kéne még imádkoznom? Minek kéne még történnie, hogy hihess? te már elhatároztad, hogy ezt nem vagy hajlandó bűnnek tartani, egyetértesz azokkal, akik ilyet cselekszenek, és nem hiszel azoknak, akik bűnnek mondják, sem annak, aki bizonyságot tesz arról, hogy megszabadult belőle.
Emlékezz rá, mit mondott Jézus:
Máté 12:22-32
"22 Akkor egy vak és néma ördöngőst hoztak ő eléje; és meggyógyítá azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszél, mind lát vala. 23 És elálmélkodék az egész sokaság, és monda: Vajjon nem ez-é Dávidnak ama Fia? 24 A farizeusok pedig ezt hallván, mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, hanemha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével. 25 Jézus pedig, tudva az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, amely meghasonlik magával. 26 Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; mimódon állhat meg tehát az ő országa? 27 És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők magok lesznek a ti bíráitok. 28 Ha pedig én Istennek Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa. 29 Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanemha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát? 30 Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol. 31 Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. 32 Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik."
Amit Isten tett életemben, azt Szent Szelleme által tette. Neked nincs jogod ezt hazugságnak nevezni!
Vedd már észre magad, ember:
"hithű keresztény vagyok vs. a biblia kétezer éves mesekönyv" Ennyire vak vagy? Ennyire nem tudod, mit beszélsz?
Egy ember megszabadul a homoszexualitásból, bizonyságot tesz neked róla Isten Igéje alapján, és ezzel kapsz egy jelet, egy reményt Istentől, erre te felfuvalkodsz, 5 talentumosnak merészeled gőgödben nevezni magad, hazugságnak nevezed azt, amit Isten tett, és leállsz vitázni?
Vitába szállsz a tényekkel is, a gyógyulással, a szabadulással is? Ennyire vak vagy?
Ezt tették a farizeusok is:
János 9:24-34
"24 Másodszor is szólíták azért az embert, aki vak vala, és mondának néki: Adj dicsőséget az Istennek; mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös. 25 Felele azért az és monda: Ha bűnös-é, nem tudom: egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok. 26 Újra mondák pedig néki: Mit csinált veled? Mimódon nyitotta meg a szemeidet? 27 Felele nékik: Már mondám néktek és nem hallátok: miért akarjátok újra hallani? avagy ti is az ő tanítványai akartok lenni? 28 Szidalmazák azért őt és mondának: Te vagy annak a tanítványa; mi pedig a Mózes tanítványai vagyunk. 29 Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig azt sem tudjuk, honnan való. 30 Felele az ember és monda nékik: Bizony csodálatos az, hogy ti nem tudjátok honnan való, és az én szemeimet megnyitotta. 31 Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket; hanem ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg. 32 Öröktől fogva nem hallaték, hogy vakon szülöttnek szemeit valaki megnyitotta volna. 33 Ha ez nem Istentől volna, semmit sem cselekedhetnék. 34 Felelének és mondának néki: Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket? És kiveték őt."
Ha tehát belátod, hogy gonoszságot beszéltél, felfuvalkodott gőgödben Isten ellen szóltál, mesének nevezted Igéjét, ok nélkül gyűlöltél meg, gonosznak nevezve engemet, és a hitetlenség állapotában vagy, (vagy ami még rosszabb: a hitehagyottságban) és ezt belátva kéred, hogy imádkozzak érted: örömmel megteszem.
Ha azonban megmaradsz gonoszságodban és keresztény köntösbe bújtatva gyalázod Isten Igéjét, keresztény társadat, gonoszabbá lévén a hitetlennél is, meg nem térsz, gonoszságodat meg nem bánod, mi közöm hozzád?
A biblia rosszabb, mint a mein kamp, több kárt, szenvedést hozott az emberiségre.
Pontosítok kétezer éves, vér és könny áztatta mesekönyv.
Aki itt őrjöng a biblia alapján tuti meleg, mindig az ilyen véresszájú izék a legnagyobb melegek.
kérdező, a "leszbi csajok" is benne vannak a felsorolásban, amit idéztem, íme:
"26 Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre: ... "
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!