Miért ítélik el a melegeket?

Ha beírod a google-ba ugyanígy ezt a kérdésedet, elég sok választ találsz. De ha a gykn a kérdésed alatt található kapcsolódó kérdésekre mész ott is. Nem bántásnak szánom, de ez már "1000 és egyszer" fel lett téve, valószínűleg már a létező minden látásmód le lett írva válaszban.

Hiába írja ki valaki újra és újra attól még nem fog megváltozni, azoknak a véleménye akik a gyk-ra járnak mocskolódni. Tehát teljesen felesleges.

Én borzasztó helyzetben vagyok, hithű keresztény is vagyok. A melegekkel kapcsolatos összes fajta véleményt ismerem. Az ellenük szólókat a konszolidálttól a szélsőségig, a vallásos fanatikus véleményekig, de ugyanígy ismerem az elfogadó véleményeket, az egészen szélsőséges melegpropagandáig. Sose tudtam, melyik az igazság, mindig azt éreztem, hogy ez egy összetett dolog, a melegek élete, motivációja, gondolkodásmódja, életstílusa és a melegség kialakulása, megélése nem egyforma. De nem tudtam soha az igazságot, és bevallom - bár nem vagyok homofób, művészeti, médiaéletben dolgozom, ismerek melegeket, - de azért a melegség gondolatától mindig rossz érzés fogott el a gyomromban. És több, mint egy évvel ezelőtt az akkor 18 éves fiam elmondta nekem, hogy meleg. Az ember, a gyereke halálhíre, vagy a halálos betegségének híre után ezt a karja életében a legkevésbé hallani. Összeomlik egy világ, meghal egy gyerek, és ott áll egy másik, aki ugyanúgy néz ki, de nem az, akinek hitted. Borzalmas érzés. Nem vallási okokból, nem társadalmi okokból, hanem valami mélyen ülő, nagyon ősi dologba szúr egy rozsdás kést az ember lelkében. És akkor - ismerve a fiam életét, hiszen mi neveltük - elkezdtem gondolkodni, hogy miért nem szeretik őket, miért ítélik el pld az én fiamat? Tett valami rosszat? Soha életében nem volt kapcsolata és nem is volt ez központi kérdés nála. Végtelenül jótanuló, csendes, tudományos érdeklődésű, tudományegyetemre készülő fiú, aki nem jár éjszakázni, sohanem él kicsapongó életet, egy egyszerű, hétköznapi, gimnazista fiú életét élte, és éi mai is. És elmondta, hogy ő semmit nem tett. Ő nagyon szeretett volna lányokba szerelmesnek lenni, de nem ment. Soha nem érzett semmit, pedig próbálta. És észrevette, hogy fiúk iránt igen. És az évek alatt szenvedések árán kénytelen volt ezt magában tudatosítani, elfogadni. És akkor elkezdtem gondolkodni, hogy hol van ebben az ő felelőssége? Vagy bárkié? Mi teljesen normális családi életet éltünk, én nem voltam agresszív apa, vagy bármi ilyen tényező, egyszerűen ez lett. Egy ártatlan fiatal ezt fedezte fel magában. Egy kreatúra ő, Isten ezt az életet adta neki. Belefeszültem abba, hogy az okokat keressem egy éven át, de nem találtam. Nem tudtam a felelősségét kimutatni. (Miután elmondta, nem hoztuk szóba, ugyanúgy szerettük, sőt tán még jobba. Mi haraptuk a párnát éjjelenkét hónapokig, de ő ezt nem érezte, annyi szeretetet kapott, amennyit csak kaphatott, és kap ma is). De nem találtam őt felelősnek ebben. Nem találtam azt, amit elképzelnek sokan, hogy a melegeket perverz vágyak és aberrált szexuális képzelőerő belehajszolja egy botrányosan erkölcstelen, Istentelen életvitelbe, és ők engedve a csábításnak, a Bibliára fütyülve a homoszexualitásért eladják a lelküket az erkölcsüket az ördögnek. Mert a legtöbben így képzelik, és nyilván van ilyen is, nem is kevés. De többségében mégsem így alakul ki a homoszexualtás. Semmi ilyen nem volt az én fiam életében. És innentől kezdve, hogy nem találtam felelősséget, nem tudom elítélni. Azokat a melegeket nem tudom elítélni, akikre ezt mérte az élet. Csendesen, ártatlanul. Ő Isten teremtménye, és ezt nem önszántóból tette magába. És emiatt magányosan kelljen élnie? Ne találjon magának párt? A biblikusokat kérdezem, elkpzelhető az, hogy Isten megteszi egy emberrel, hogy ártatlanul beletesz egy olyat, amiről nem tehet, és aztán ír egy parancsot, mellyel ezt az emert egy életen át tartó magányra, vagy önmaga megtagadására, ösztöne ellen, de hamis és hazug házasságba belemenésre, vagy a szexualitás teljes elnyomására, esetleg frusztrációra, szorongásra, önbizalomvesztésre, szeretetlen életre ítélei? Hát ilyennek ismeritek Istent?

És akkor vissza a kérdésre. Az emberek azért ítélik el a melegeket, mert

1 - A heteroszexuális emberek jórészének akaratuk ellenére, tudat alatti görcsöt, rossz érzéstm szorongást, félelmet és dühöt okoz a melegség jelenségének tudata, gondolata, láványa, kultúrában való jelenléte, és ezért az okozókat, a melegeket teszik felelőssé.

2 -Mert az egész dolgot a mai napig rejtély övezi a heteroszexuális társadalom számára, és - míg a homoszexualitás léte a meleg emberekben a melegeknek egy kétséget kizáró tény - addig a többieknek egy ködös dolog, nem biztosak abban, hogy ez szándékos e, vagy sem. Ők nem érzik, nem értik, és abba a szörnyű helyzetbe hozza őket az élet, hogy nekik el kellene hinniük szavak alapján egy általuk nem érzett dolgot az elfogadáshoz, és egyszerűen nem hiszik el. Mert nagyon nehéz elhinni. És mivel nem élik meg hiszen heteroszexuálisok, nem hiszik el, azt gondolják, hogy nem is igaz. Tehát azért ítélik el, mert azt hiszik, hogy hazudnak erről.

3- A homoszexualitásnak vannak külső jelei, jelenségei, viselkedés, külalak, provokatív felvonulás, iritáló megnyilvánulások, amik akaratlagos szabályozás alatt állnak, ellentétben a melegséggel. Tehát az öltözködés nem vele született, a provokáció sem, a felvonuláson való szélsőséges viselkedések sem, ezek emberi döntések, akaratból csinálják, és éppen ezért, lehet nem csinálni. Tehát a meleg ember választása az, hogy a társadalom számára így mutatja magát, és ezt a hetero társadalom tudja. tehát a melegség egyes dolgairól a melegek tehetnek, és ha akarnák, nem kellene csinálniuk. De a társadalom emiatt összekeveri és összemossa a két dolgot, és azt hiszi, hogyha a megnyilvánulás az embertől függ, akkor a maga a melegség is olyan, hogyha akarom, nem vagyok az. És azért ítélik el a melegeket, mert azt hiszik, hogy a melegségük ugyanabból az elhatrozásból származik, mint, ahogy sokan elhatározzák, hogy résztvesznek a felvonuláson szélsőséges módon. Ezért azt hiszik, hogy akarattal melegek és ezzel provokálják a többséget.

Az valakiben felmerült már, hogy a heteroszexualitás mennyire tolakodó módon ott van mindenhol?

Plakátok, újságcímlapok, egy ostoba tv újságon is egy heteronormatív szép, esztétikus nőnek vagy férfinek kell lenni. Olyannak aki megfelel a hetero társadalom elvárásaink.

De bármelyik filmben nekem, miért kell látnom csókolózó hetero párokat, szerelmeskedést, nyálas pózolásokat?

Ezekkel nem tolják az arcomba a heterok, hogy ők heterok? Ez nem egész éves hetero-büszkeség felvonulás?

A férfiak részéről az "igazi férfias dolgok" prezentálása minden k*** pillanatban. A nők k**ként való öltözködése?

Tudjátok, hogy az igazi meleg/leszbikusok ezt ugyanúgy irritálónak, hivalkodónak tartják ezeket, mint a heterok a pride-ot?

Az olyan sztereotip hülyeségek mint, hogy 1 hónapos kislánynak kilőjük a fülét, mert az úgy szép, a kisfiúkra rászólunk, hogy csak a kislányok sírnak?

Kedves #13-as és 16-os válaszoló!

Engem Jézus Krisztus megszabadított ebből. Van kiút.

Jól gondolod. Krisztus keresett engem, én őt. Megismertem az Igét, biztosan tudom, hogy ez bűn. Választanom kellett, Krisztus VAGY a bűn.

A kettő együtt összeegyeztethetetlen. Vannak keresztényinek hazudott tévtanítások, akik ezt össze akarják kotyvasztani, pl, ötkenyér, gaychristian, stb, de ez kamu.

TUDOM, hogy bűn és TÉNY hogy Jézus megszabadított. Azért is írtam, mert úgy kezdted hozzászólásodat, hogy hithű keresztényként írsz. Akkor ezek szerint te is tudod.

És akkor hithű keresztényként nem tanácskozol testtel és vérrel ebben a kérdésben, és akkor is bűnnek mondod a bűnt, ha a saját fiad él benne.

Abban az esetben, ha nem a saját érzéseidet követve próbálsz keresztényként élni, hanem az alapján mondod a bűnt bűnnek, hogy a Biblia alapján az Isten a bűnt bűnnek mondja.

És akkor hithű keresztényként továbbra is kiállsz az Ige igazsága mellett, legfeljebb hozzáteszed, ennek ellenére szereted a fiadat, mint ahogy Krisztus is szeret minket a bűneink ellenére. A bűneink ellenére való szeretet nem jelenti a bűneink szeretetét.

Légy hű Krisztushoz, az igéhez. Légy hű az igei tanításhot a bűn kérdéséen úy, hogy ne tagadd meg a legfőbb parancsot, mely a szeretet parancsa.

De ne keverd össze a bűnös ember iránti szeretetet (még a saját fiad iránt sem) a bűn szeretetével, vagy legalábbis elfogadásával, "toleranciájával".

A kettő nem ugyanaz.

Ezt volt homoszexuálisként mondom neked, keresztény testvéredként.