Halt-e meg rokonotok, barátotok, ismerősötök öngyilkosság következtében? Ha igen, hogyan birkóztatok meg a veszteséggel?

Apum egyik közeli barátja egy reggel állon lőtte magát a családi házában, azonnal meghalt. 41 éves volt.

A felesége egy lányukkal korábban elhagyta mert nagyon ivott és bántalmazta őket...

Környezetével viszont nagyon készséges volt, mindenkinek segitett mindenben amit tudott.

Ennek már majdnem 2 éve volt.

Igazából túltette magát ezen már mindenki, akihez közel állt, mert úgy voltak vele hogy előbb-utóbb ki fog tenni valamit magával és hiába segitették őt lelkileg ill. leszoktatni az alkoholról, nem akart megváltozni...

Ma már azt sem tudják hogy a világon létezett, nem nagyon emlegeti már senki.

Megy az élet tovább és a mai nehéz világban a gyász lassan feledésbe merül.

Nagyapám végzett magával. Rákos volt, nem akarta a családját terhelni. Csodálom a lelkierejét hogy meg tudta tenni.

Lassan egy éve a legjobb barátom végzett magával, szerelmi bánat miatt. Azóta is őrlöm magam miatta. Láttam hogy valami nincs vele rendben, de nem akart beszélni róla és segítséget sem akart kérni.

A testvérem egyik barátja akivel én is jóban voltam felakasztotta magát szerelmi bánat miatt. Valamiért nem tudta kiverni a gondolataiból a volt barátnőjét és hetek óta járta a várost bedrogozva és bepálinkázva. Senkitől nem kapott segítséget, a családja is csak tehetetlenül nézte a szenvedését.

Az utolsó estéjén berúgtunk ketten és próbáltam kirángatni őt a mély depressziójából de valami nagyon félrement és másnap tudtam meg hogy hajnalban végzett magával.

Örökké kísérteni fog a gondolat mit kellett volna, vagy mit nem kellett volna mondanom neki hogy ne így végződjön.