Mennyire elitélendő, ha 30 vagyok és nem szeretnék gyermeket?
31-es!
Amíg az általad dicsőített nők gyesen vannak több évig és az adófizetők pénzéből élnek, addig én dolgozom és adót fizetek, fogyasztok. Ők meg évekre kiesnek a munkaerőpiacról és csak viszik a pénzt. A másik meg, hohy ekkora mértékű környezetszennyezésnél én teszek jót azzal, hogy nem szülök. A szaporodás az nem egy felelősség a világ felé, hanem egy egyéni döntés. Szerinted az elfogadható, hogy áram/víz nélküli romos házakba vállalnak egyes népcsoportok 5-8 gyereket, akik éheznek? Elfogadható,hogy több tízezer gyerek van állami gondozásba, mert a szüleik verték/elhanyagolták őket? Akkor az ő szüleiket is dícsőítsük, mert megtették a kötelességüket, vagyis szültek??? Ha ennyire 'felelősen' gondolkozol, akkor el lehet menni egy állami intézménybe örökbe fogadni egy ilyen eldobott 10 éves gyereket, ahelyett, hogy még ezreket potyogtassunk. Először ezeket kéne átgondolni és nem felelőtlenül szülni orrba szájba, csak mert 'ez a kötelességed a közösség felé'. Akkor érezd kötelességednek a hasonló gondolkodású emberek eldobott gyerekeinek felnevelését. Ja hogy az már nem tetszik, mert nem a saját géned? Ezt hívják képmutatásnak. Aki igazán akar gyereket, az örökbefogadásra is hajlamos, aki meg csak szimplán géneket akar örökíteni a társadalmi elvárás miatt, az szépen leszül 3 gyereket CSOKra majd lesz ami lesz alapon. Ahelyett, hogy max egyet vállalna be, de azt tisztességesen felnevelné (nem 18 évesen kibassza, hanem segíti az életkezdésben) . Ha valami diktátor lennék, akkor addig nem engedném szaporodni az embereket, amíg egyetlen gyerek is állami gondozásban tengődik...Ja és pszichológiai meg IQ teszthez kötném a gyerekvállalást illetve anyagi körülményektől függővé tenném, hogy az ilyen 'jóemberek', mint te ne tudjanak szaporodni pusztán 'kötelességtudatból'.
Te is putris cigány vagy? Csakmert annyit példálózol ezzel... Mintha a normál átlag fehér etnikum nem is létezne... Biztos itt is mindenki 20 gyerekes putris cigány lesz ha gyereket akar... Még be is barnul a bőre amikor erre gondol...
Mi lenne ha nem forgatnád ki a gondolatokat és tennél melléjük nem létező árukapcsolást?!
A gyereket nemcsak megszülni kell hanem fel is kell nevelni. Ebből és a felelősségvállalásból minden következik. Vagyis nem vállalsz ha nem olyanok a körülményeid stb. Ezt neked miért kell külön kiemelni?? Ne legyél már ostoba! Ez evidens. Te nem a világnak szülöd a gyereket hanem az országnak. Ez is evidens.
Örökbefogadás... talán. De semmi képmutatás nincs abban ha valaki nem akar örökbefogadni. Már megint fogalomzavarod van. Az lenne képmutatás ha az örökbefogadás fontosságát ecsetelném miközben soha nem akarnám...
31-es:
Rohadtul nem tartozik senki semmivel az őt - megkérdezése nélkül - létrezhozó közösségnek. Sőt, akinek nem tetszik ez a magadfajta agymosó gondolkozás, az el is húz ebből az országból, aztán még az adóbefizetésire se teszitek rá többé a mancsotokat.
A szaporodás ténye pedig nem ösztön, hanem az ösztön - szexuális aktus - KÖVETKEZMÉNYE. Gyakran NEM KÍVÁNT következménye.. Régen keveset tudtak ez ellen tenni, hát potyogtak az utódok - volt persze angyalcsinálás, csecsemőgyilkosság, elhagyás, elhanyagolás, dajkaságba adás, stb...
Tudod, ha akkor is meg lehetett volna akadályozni a nem hívánt utódok születését, akkor lehet, hogy már rég kiszelektálódott volna ez az attitűd.
De igen tartozik. Akárhová mész ott tartozol a közösségnek ha a részükként kezdesz viselkedni. Az én gondolkozásomban semmi agymosás nincs. Az én felfogású embereknek köszönheted hogy az életed nem úgy kell élned mint pl a vidéki Kínában. Szabad vagy elhúzhatsz akárhová. De ott is lesznek szabályok és kötelességek.
Nem tudom mit akarsz a nem kívánt utódokkal. Itt a gyerekvállalás a téma nem pedig a nem kívánt terhesség és a csecsemőgyilkosságok, de úgy látom nálad csak ilyen kizárólagos árukapcsolással léteznek a dolgok...
A fajfenntartás pedig ösztön. Utánanézhetsz.
A nagy franciákat tartozok én bárkinek is bármivel, azt! Azért álljon már meg a menet. Az, hogy én most itt vagyok e Földön, egy tőlem 100%-ban FÜGGETLEN döntés következménye, a szüleimé. Nekem a világon semmi beleszólásom nem volt ebbe. Most komolyan, nehogy már fel legyen bárkinek hánytorgatva, hogy megszületett és most élvezheti/használhatja az ezzel "járó" infrastruktúrát stb-t. A gyerekvállalás abszolút MAGÁNÜGY. Méghozzá kizárólag 2 emberé, az adott nőé és férfi. Senki másnak nincs beleszólása. Egy gyerek ugyanis óriási felelősség, rengeteg és még annál is több pénz, évekig tartó kakis peluscsere, nem alvás, stressz, aggódás stb. Az ember egész életére kiható döntésről beszélünk, mégis mifele baromság az, hogy ennyivel tartozik a közösségnek az ember?? Nekem is egy életem van és azt úgy élem, ahogy NEKEM megfelel és nem úgy, ahogy másnak. Mi sem fogunk gyereket vállalni a férjemmel soha, mert nem bírjuk őket, idegesítenek és nem lenne hozzá türelmünk. Mi értelme, ha egy olyan ember vállal gyereket, aki nem akar?? Jó az, hogy egy újabb lelki sérültt gyerek lesz? És aki a semmire szülne? Nem baj, hogy éhezik, lényeg a kib*aszott közösség? Hagyjuk már, de tényleg.
Dolgozom, hozzáteszek a társadalommal a munkám hasznosságával és kőkeményen fizetem az adót, amiből egyébként évekig otthon ül sok anyuci! Szóval ezenkívül semmivel nem tartozom senkinek. Pont.
36:
Azthiszem többszörösen bebizonyítottad hogy az alap beállítottságoddal van baj. Még mindig nem gondolkodsz úgy ahogy kéne. Nem a te országod és nem a te néped szaporodik túl! Kína, India, Pakisztán stb. Ők adják a 7 milliárd felét.
Neked ugyan mi a jó franc dolgod van a kínai, indiai, pakisztáni népszaporulattal?!?!? Talán ott gondolnád felnevelni a gyerekedet ha lenne?? Vagy talán te kínai, pakisztáni, vagy indiai vagy? Nem magyar vagy véletlen?
A hazai népesség fogy, és fogyni fog. Neked nem lesz gyereked de majd jönnek a bevándorlók mert te a 7 mrd-on rágódsz, őket meg nem érdekli. Amikor európa önvédelmi mechanizmusának csődjéről van szó akkor a fotódat fel lehetne használni példaként...
Kínában volt "egyke politika" Talán visszavonták nem tudom.
A dugó és a panelrengeteg a civilizációs jólét velejárója. Amiből pl a panelrengeteg épp egy pozitívum! Rengeteg lakás épült rövid idő alatt nagyon jó ár/érték aránnyal. A panelprogram sikerprogram akárhogy is vesszük.
Zöld területek helyett? A panelek környéke mindenhol park, játszótér és közösségi infrastruktúra. Így lett megtervezve. Több benne a zöld mint bármelyik történelmi belvárosban...
Vagy legyen mindenhol park, az emberek meg menjenek lakni vissza a tanyára, vagy falura???
Azért kéne szülnöd hogy ne a putris cigók meg a közelkeleti bevándorlók alkossák 20-50 év múlva a lakosság túlnyomó részét.
37:
Magyar állampolgár vagy. Ha tetszik ha nem vannak kötelességeid. El lehet költözni, vissza lehet adni az állampolgárságot ha úgy gondolod. Ide születtél az igaz, de ha mindenki így érvelne akkor ismétlem itt nem lenne semmi sem!
Dolgozol... A munkád nem azért ér valamit mert te keményen dolgozol. A távolkeleten tízszer ilyen keményen dolgoznak sokkal többet és a munkájukért töredék bért kapnak. Azért ér ennyit a munkád mert a korábbi generációk által felépített országban a megteremtett értékek miatt ennyit tud érni.
A gyerekvállalás lehet hogy magánügy valamilyen szinten de ugyanannyira közügy is és ezért létezik a családi adókedvezmény. A szocializmusban volt egy mondás miszerint "Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség" Ma már nincs ez így kőbe vésve de az elv ma is igaz. A társadalomnak szüksége van megfelelő népszaporulatra és pont azért ülhetnek otthon az anyák fizetést kapva mert vállalják a gyereknevelés nehézségeit.
Azt még mindig nem tudom mit gondolsz arról ha anyádék is úgy gondolták volna hogy nem akarnak gyereket, vagy ha azt mondták volna neked hogy majdnem elvetettek téged... Biztos akkor is minden bánat nélkül igazat adnál nekik...
Ja és a honvédelmen kívül eszembe jutott mégegy kötelességed, pl a segítségnyújtás. Ezekre is mondhatnád hogy semmi közöm hozzá, nem én akartam ide születni...
#37 vagyok.
Először is csak félig vagyok magyar állampolgár, de ez most lényegtelen. Senkinek nem tartozik a kötelességei közé, hogy feláldozza a testet 9 hónapnyi terhességnek majd egy irtózatosan fájdalmas szülésnek, hogy azután fenekestül felboruljon az addigi élete, hogy évekig ne aludjon, éjszakázzon, egy valag pénzt elköltsön, idegeskedjrn, 0-24-ben robotoljon egy olyan gyerek mellett, akire egyetlen porcikája sem vágyott! Nem egy plüss mackóról beszélünk könyörgöm, egy gyerek óriási felelősség és senkit, mondom mégegyszer, hátha neked is átjut az infó, SENKIT nem lehet kötelezni. A saját testem és életem felett én rendelkezem, nem a "közösség" meg vadidegen megmondó emberek. És a gyerekvállalás vagy épp nem vállalás nem valamilyen szinten, hanem 110%-ig MAGÁNÜGY. Ha te ennyire a lelkeden viseled a magyarság sorsát, nosza, szüljél 10 kölyköt, máris 10 gyereket nem akaró "része" le van tudva. Kellene minimális ész, hogy tovább láss a nagy magyarság meg közösség dumán, és felfogd, attól, hogy Kínaban és Indiában van túlnépesedés, még nem jelenti azt, hogy ez másokra nincs/nem lesz kihatással!! Képes vagy felfogni, hogy a Föld korlátai végesek? Hogy már ígyis többen vagyunk a földön, mint amennyit elbír?! Nézz már meg pár dokumentumfilmet, ahol mélyebb betekintést kaphatsz arról, mit is jelent az, hogy ennyien vagyunk a földön és csak növekszünk és növekszünk.
Fel nem foghatom, hogy képzelik egyesek, hogy mások életében és méhében turkálnak. Nem neked kellene vállalnod az én terhességgemmel és szüléssel járó lehetséges kockázatot és szövődményt, hanem NEKEM. Én kockáztatnam a saját testi és lelki épségemet és mindezt miért? Hogy legyen egy folyton folyvást bőgő gyerekem, akit S hátán közepére sem kívánok és akiről életem végéig, de minimum 20 évig gondoskodnom kell és felelősséggel tartozok érte, aki miatt fel kell adnom az addigi életemet.
Elvakult vagy, csak annyit látsz, hogy kötelező szülni, de odáig nem jutsz el, hogy mégis mi a búbánatos francert lenne jó olyan embereknek gyereket vállalni, akik nem akarnak?? Hogy még több lelki sérült ember legyen? Hogy éreztetve legyen vele, hogy csak kötelességből van a világon és véletlen sem azért, mert akarták őt? Tényleg, hogy ez mekkora buli.. ja, nem.🤦🏻
Hogy jönnek ide az én szüleim? Sose értettem ezt az elb*aszott gondolkodást, hogy "Hát ha a te szüleid így meg úgy". Ők ők, én meg én vagyok, ez megvan?! Tőlük független, önálló akarattal és vágyakkal rendelkező, különálló ember vagyok és véletlenül sem kell ugyanúgy élnem az életemet, ahogy a szüleim. Van egy óriási különbség köztük és köztem: ők AKARTAK gyereket én meg nem. Így teljesen logikusan ők vállaltak, én pedig nem fogok. Ennyi, ez ilyen egyszerű.
Totálisan felesleges és értelmetlen arról csevegni, hogy mi lett volna ha... Ha a te szüleid is így gondolkodtak volna. Semmi. Mégis mi lett volna? Nem születtem volna meg, innentől nincs miről beszélni. Nem is tudnék semmit gondolni, nem lenne "rossz", mivelhogy nem léteznék.
Mindenki foglalkozzon szépen a saját maga dolgaval és magánéletével és csak ne akarjon kéretlenül máséba pofazni. Ahogy neked jogod van szülni, nekem pontosan ugyanannyi van nem szülni. Ha már közös érdek meg környezettudatosság, akkor megjegyezném, éppen azok kímélik legjobban a természetet, akik NEM SZÜLNEK. Nincs újabb ember, aki használja a Földünk végletekig kisajtolt erőforrásait, nincsenek tonnaszamra szaros pelenkák, cumisüvegek, cumik, törlőkendők stb stb. Sokkal kevesebb szemét. Szívesen.
Ez nem magyarság meg közösség duma. Ez pont hogy olyan felfogás ami régen az emberekben megvolt. Sajnálatos hogy nincs benned ennyi társadalmi felelősségérzet sem hogy ezeken legalább elgondolkodj. A Föld korlátai miért lennének érdekesek ha idehaza kevesebben vagyunk? Idehaza még bőven lenne hely. Amúgy meg egyes szakvélemények szerint a föld több embert is el tudna tartani, csak úgy megjegyzem mellékesen. Te ebben az országban laksz és nemcsak a Földön. Az ilyen globalista felfogás sehová nem vezet ugyanis ez inkább betegség mint erény, mivel a földbolygó java nem osztja ezt, és nem a te vagy az országod érdekeit fogja nézni, legyen szó akár népességpolitikáról vagy akármi másról.
Nem igazán megy a szövegértés ahogy nézem. Szerintem sehol nem írtam olyant hogy "de igen vállalj gyereket" Ilyen sötét emberek jobb ha nem is nevelnek gyereket. Én azt mondtam h felelősséggel tartozol a közösségért és a népszaporulat fenntartása is egy ilyen felelősség akkor is ha nem szaporodsz.
Szóval a te felfogásod egyedi és semmi távlati nem következik belőle de azért nem akarod megviszgálni hogy téged hogy érintett volna ha úgy döntenek az életedről ahogy te döntesz a meg nem születendő gyerekedéről... Az nyilván két külön dolog, mert ők akartak te meg nem... Még mindig nem mondtad hogy mit éreznél ha a te szüleidnek lett volna ilyen felfogása. Nyilván semmit mert már régen elbomlott volna ami a lefolyóba került volna belőled...
A környezettudatosság nem mehet az emberi faj rovására. Ezek a gondolatok olyan megoldásokat vázolnak fel ami kilép az emberiesség nézőpontjából.
Mellesleg ha megfelelő lenne a népszaporulat itthon akkor fele ennyi jelentősége se lenne annak ha valaki nem akar gyerket. A foglalkozzon mindenki a saját dolgával pedig sosem működött mivel társadalomban élünk és vannak közügyek.
Mindemellett ostoba hazugság vagy szélsőséges naivitás az a felvetés hogy egy-egy gyerek meg nem születése bármilyen Föld népesedési vagy környezeti problémát megoldana...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!