Mennyire elitélendő, ha 30 vagyok és nem szeretnék gyermeket?

6# Belegondolva, lehet nàlunk is ez lett volna. Anyuka(nyugdijas)gondolom a fiàt a keresete miatt akarja otthon tartani, nem engedi levàlni sem,igy nevelte(a fia ugy ugràl ahogy ö fütyül, anyuka szerint a tarsa/csalàdja csak lehuznà a fiàt) es tenyleg lehet ez lett volna hogy szoptatosan küldenének el dolgozni...

1.voltam

17:

Lehet hogy neked egy ház egy kocsi, egy nyaraló vagy egy karrier számít de nekem ez semmi. Te meg csak reméld hogy neked nem lesz semmi, mert ha akkor bánod majd meg akkor már késő lesz!

18:

A szüleim nagyszüleim nem voltak egyedül. Az hal meg egyedül akinek senkije nem marad.

Netflix vagy gyerek... Elég silány értékrend amiben az egyik a másik alternatívája!....

23: A kórházban mindenki egyedül van... nem háznál szokás ma már halni.

Ha meg neked "semmi" a felsoroltak, akkor csinálj gyereket és kész. Másnak meg ne akard már bemagyarázni, hogy a hóembernek jó a kélyha mellett... hány meg hány ember szenvedett örökre szóló sérülést, mert a magadfajta megmondóemberek miatt vállalták őket a szüleik, belegondoltál te már abba, hogy micsoda kártékonysággal bír a szöveged?! Az isten szerelmére, hát inkább bánja meg EGY ember, hogy nem lett utóda, mint egy feleslegesen, nyűg-érzéssel létrehozott ártatlan szerencsétlen a létezését!

Ha még mindig nem érted, akkor csak sajnálni tudom az emberiséget, hogy ekkora "empátiakészséggel" családot alapítottál.

"Az hal meg egyedül akinek senkije nem marad."

Ez a mondat minden racionalitást nélkülöz.

Bárhogyan és bármikor meg lehet halni. Durván hangzik, de a mai világban sajnos ez nagyon egyszerűen bekövetkezhet. Elég megnézni az adatokat a közúti balesetekről. Lehet neked egy vagy több gyereked, szerető társad, élhetnek a szüleid, rokonaid, s lehet hatalmas nagy családod ezáltal. De, ha fának csapódsz, és senki nem jár arra, te meg súlyosan megsérülsz, akkor bizony egyedül halsz meg. Vagy csak simán megbotlasz a lépcsőn otthon, legurgulázol, mint Magdi anyus a Barátok köztben tíz évvel ezelőtt, s közben meghalsz, mert senki nincs otthon, hogy segítségen nyújtson.

Másfelől pedig én írtózom azoktól az emberektől, akiknek az életük értelmét a gyerek jelenti.

Személyes példa erre anyám, akinek szintén életének értelmét én jelentem. Amivel nem is lenne baj, és persze tudom szeret is. De az már nekem sok, ahogyan megpróbál rám telepedni, s ahogyan próbált magához láncolni az nálam szenvedés volt. Évekig gondolkoztam mit tegyek, míg tavaly 31 évesen azt mondtam ezt az életet nem bírom, és továbblépek. Volt saját szobám, oda mehettem ahová akartam, de nem éreztem magam szabadnak. Nem éreztem, hogy lett volna privát életem. Emlékszem, amikor bejelentettem, hogy felköltözöm a fővárosba, akkor első mondata az volt: "Amikor végre sikerül házat venni, akkor elköltözöl".

Ha nem hívom 2-3 napig, vagy nem írok neki, akkor az első reakciója, hogy "Mi újság te elveszett?" És nem tudom neki megmagyarázni, hogy van magánéletem, van munkahelyem, járok szórakozni, kirándulni, tehát ne az legyen az alap, hogy én mindennap fél órákat beszélgessek vele, vagy minden mozdulatomat megosszam. Amióta felköltöztem nem éltem egyedül, mert anyagilag nem tudtam volna megengedni magamnak, és most sem tudnám, de sokkal szabadabbnak érzem magam még úgy is, hogy az előző lakótársamnál a szobán osztoztunk. A legszörnyűbb persze az, hogy anyám nem veszi észre (vagy nem akarja), hogy konkrétan rám telepszik. Beszélni nem lehet vele, mert nem hajlandó meghallgatni. Ha pedig sikerül és rákérdezek ő fiatalon mit csinált? Leste a szülők kívánságát, és mindig ott volt a lábuk mellett? Mert, ha így lett volna valószínűleg nem léteznék. Ilyenkor besértődik.

...és akkor szót sem ejtettem, hogy ismerősi körömben is hány kapcsolat ment tönkre, mert az egyik vagy a másik fél szülei erősen bele akartak szólni a csemete életébe.

Gondolom sokaknak ismerősen csenghet a Lost című sorozat. A második évad egyik részének volt a címe, hogy "Élj együtt, halj meg egyedül". Már akkor is megfogott ez a mondat, mert én a sorozattól függetlenül értelmeztem.

Én nem szeretnék gyereket, de nem is félek attól, hogy mi lesz, ha megöregszem. Ha szerencsés leszek, akkor megöregszem. Ha ez így lesz, és hosszú kínlódással nézek szembe, amelynek része hetekig, hónapokig tartó haldoklás lesz, akkor inkább arra gondolok, hogy mennyi jó emléket szereztem az életem folyamán, és nem pedig azon rágni magam, hogy mennyi mindent feladtam, és nem azt tettem, amit szerettem volna. Mert engedtem a társadalmi nyomásnak, s a szaporodási elvárásnak, melynek köszönhetően tönkrettem az én és/vagy mások életét.

"súlyosan megsérülsz, akkor bizony egyedül halsz meg"

Játszhatod it az idiótát de ettől még nem lesz igazad! Vagy külön kikeressem neked a szótárból mit takar az "átvitt értelem"???

Az utódlás és a család már régóta az élet értelmét jelenti rengeteg embernek. Olyanoktól irtózol akik nélkül te se lennél. Biztos jobb lenne ha anyádék is úgy gondolkodtak volna mint te. Biztos vannak olyan életunt halálvágyó emberek akik a "bár meg se születtem volna" nótát fújják de én nem tőlük kérnék életvezetési tanácsot! Ha meg hálás vagy az életedért akkor is elég visszás amit írsz.

Azért mert anyád kontrollmániás mint sok szülő és nem képezték ki normál gyereknevelésre attól még nem lesz a gyereknevelés a terror eszköze...

"szaporodási elvárás" ... Az megvan ugye hogy ez az egyik legalapvetőbb ösztön, máskülönben az emberiség már nem létezne. A bolygónak lehet jó lenne de nekünk nem.

Szóval te azért nem akarsz gyereket mert téged is gyerekként kezelnek? Vagy mert úgy érzed te is úgy telepednél rá egy gyerekre mint anyád? A szülők hibáit nem kötelező neked is elkövetni.

Na mindegy is. Ha nem kell, ne legyen! De ha később másként gondolod akkor már késő lesz.

Az én szüleim is átgondolhatták volna. Szerintem én is a külső nyomás miatt születtem, vagy véletlenül; ráadásul apám fiút akart, úgy is igyekezett nevelni. Aztán végül nem olyanra sikeredtem amilyenre ő gondolt, és a későbbi válásuk is nagyon megrendített, elvesztettem a stabil hátteret, magamat, nem találtam a helyem a világban és egy ideje már ők (anya és apa) sem törődtek velem hanem teljesen le voltam passzolva a nagyiéknak...

és végül apám nemrég a sokadik nője után közölte velem, hogy "én is olyan klassz és belevaló lehettem volna (mint az aktuális nője)...csak valahol félresiklottam."