Öngyilkosságkor mi zajlik le az ember fejében?

21:04 Te nagyon gyogyó vagy, de jót röhögtem :D

komolyra fordítva a szót, sztem az járhat a fejében, hogy "legyen vége", bármi volt is a problémája. Nem az öngyilkosokat akarom védeni, de azért mindenki gondolkozzon el egy kicsit. Sokan mondják azt, hogy én nem tenném meg. Na de miért is? Azért mert a legtöbben félnek megtenni. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy aki nem lesz öngyilkos, ha vmi gondja van az gyáva, vagy hülye hanem azt, hogy aki megpróbálja az sem gyáva.

Viszont az a mondás is igaz, hogy ha elég bátor voltál meghalni, akkor miért nem voltál elég bátor élni?

Én pedig egyet értek a 21.00-al!

Ha vki öngyilkos akar lenni akkor az nem szól senkinek, nem telefonál senkinek stbstb hanem megteszi!

Ez csak figyelem felkeltés volt!

"Ha valaki az akar lenni, szó nélkül megteszi, ha nem, akkor csupán figyelmet akar! Pláne, ha tudtára adja másoknak, hogy mit akart tenni!"

Nekem egy ismerősömnek 3x volt öngyilkossági kísérlete, mire 4-edjére végre sikerült neki. Ez egy nagy tévhit, hogy aki segítséget kér, akinek nem sikerül, az csak fel akarta hívni magára a figyelmet... és? Inkább olyan legyen, az ilyennek még lehet segíteni, mert van bátorsága segítséget kérni.

"Öngyilkosságkor mi zajlik le az ember fejében?"

Közismerten ugye sokféle öngyilkosság van. Van olyan, amit valamilyen határozott célból követnek el (pl. a japán szeppuku, egy hős önfeláldozása stb.). Ekkor az illető céltudatosan cselekszik és elsősorban arra az eredményre gondol, amit az öngyilkossággal el fog érni. Vagy pl. az is gyakori, ha valaki halálos beteg, és azért lesz öngyilkos, mert nem akar később magatehetetlenné válni vagy sokat szenvedni. Valószínűleg ő nem sokat töpreng, hanem cselekszik. Esetleg régi szép emlékek is az eszébe jutnak.

Az öngyilkosságok nagy része nem ilyen eltervezett, tudatos akció. Beszűkült tudatállapotban követik el. A beszűkült tudatállapot lényege az, hogy valaki egy bizonyos problémára gondol, ami miatt öngyilkos lesz. Pl.: elvesztette az állását, vagy nincs barátnője, vagy csúnyának érzi magát stb. Ekkor ez az egy probléma van, ami teljesen betölti a tudatát, és ami olyan fájdalmat okoz neki, aminél a halál is jobb. Pl.: a diák megbukik a szigorlaton, és ez azt jelenti, hogy kiesik az egyetemről. Úgy érzi, hogy diploma nélkül nem érdemes élni, úgyhogy kiugrik az egyetemi toronyépület ablakán. Ebben az esetben arról van szó, hogy a diák számára az egész élet a van/nincs diploma kérdésre egyszerűsödött.

Depresszióban is gyakori az öngyilkosság. Ekkor az illető számára fájdalmas, kínt jelent élni, így inkább meghal.

Más pszichológiai problémák esetében előfordul, hogy valaki az öngyilkossággal bosszút akar állni. "Most az egyszer foglalkozni fognak velem a szüleim, ha eddig nem tették", gondolja az öngyilkos gyerek, és arról fantáziál, hogy a szüleit az eset sokkolni fogja és majd eltöprengenek azon, nem hibáztak-e. Ez azonban ritka (mármint az eltöprengés). Az emberek általában az öngyilkosokat hibáztatják, ellenszenveznek velük, sokan gyűlölködnek velük szemben.

Sok minden! Leginkább a miértek!

Egyszer én is vettem rá a bátorságot!

Apám alkoholista agresszív állat volt, aki ezen felül is szexmániás is volt. Engem okolt mindenért, hetente legalább 2x úgy jött haza, hogy jól elvert, aztán anyámon volt a sor. Talán 4 éves voltam, amikor úgy belém rúgott, hogy szó szerint egyik sarokból a másik sarokba repültem.

Amikor nagyobb lettem, akkor már útban voltam neki mikor elkapta a kangörcs. Bevált receptje volt, hogyan tudjon eltakarítani az útból: mondvacsinált indokkal jól elvert, majd kirakott pár órára az udvarra, utcára. Be se mehettem a házba.

Az egész nagyon undorító volt, rettegtem tőle, attól tartottam, hogy egyszer hazajön és megöl vagy megerőszakol. Akkor lehettem 13 éves kb. Segítséget kértem. Barátaim azt mondták ők ebbe nem avatkoznak bele, a felnőttek meg azt mondták, hogy eltúlzom a dolgokat, és én még gyerek vagyok, nem értek semmit. Na akkor döntöttem el, hogy én nem tudok folyamatos rettegésben élni, s az elviselhetetlen számomra, hogy az emberek hátat fordítanak nekem. Meggondoltam magam, de kitudódott, mivel írtam búcsúlevelet... persze hülye fejjel anyámra gondoltam, hogy ne érjék őt támadások, így nem írtam le az igazi okot (pedig, ha leírtam volna biztosan komolyan vettek volna).

Azóta egyszer sem próbáltam meg.

Én többször akartam már öngyilkos lenni, de sosem szántam rá magam. Egyszerűen rettenetesen szarul éreztem magam, mert elhagyatott voltam és úgy éreztem reményem sincs, hogy kimásszak belőle. Úgy éreztem kudarcot vallottam az életben és a problémáim túl nagyok ahhoz, hogy megoldjam őket. A nőkkel is rengeteg bajom volt/van, a munkámat sem szeretem. Plusz nyomasztanak a régi kudarcaim. A régi emlékek, amelyek miatt szégyenkeznem kell.

Aztán ahogy így gondolkodtam, meg jártam keltem be be villant, hogy mi lenne ha beugranék a vonat elé, vagy felvágnám az ereimet. Talán nem is olyan rossz halottnak lenni, mert akkor nem kínlódsz. Ez járt a fejemben. Aztán valahogy elmúlt magától a kísértés, ahogy a helyzetem javult valamennyit.