Nem szeretem az embereket! Van, aki még így érez? :
Egyszerűen nem bírom őket elviselni... Utálom, ahogy viselkednek. Például a boltban. Mindenki csak tolakszik előre, nincs tekintettel senki másra. Képesek lennének másokon átgázolni csak azért, hogy ők kaphassák meg legolcsóbban a párizsit. Vagy a buszon: amikor reggel álomkórosan felszállok, mindenki belebámul a fejembe, mintha valami marslakó lennék. Az öreg nénik pedig mindig sietnek, bár azt nem tudni, hova. Képesek fellökni, vagy lerángatni az ülésről rosszindulatú megjegyzéseket téve, hogy lerakhassák a táskájukat. A fiatalok pedig állandóan ordítoznak, mindenen vihognak, egy percre nem képesek csöndben maradni. A suliban sem. Az osztályom borzalmas. Nem nagyon érdekel a dolog, hogy nem tanulnak, csak azon csodálkozom, hogy nem is érdekli őket, ha bukásra állnak. Engem viszont zavar, hogy nem tudok odafigyelni az órákon (ugyanis a zajt a tanár nem tudja túlkiabálni), mert szeretnék továbbtanulni.
Bent mindenki engem tart idiótának, csak mert nem akarok velük barátkozni. Hát, én nem szeretnék olyan barátokat, akik kibeszélnek a hátam mögött. Mindenkinek a szemébe hazudnak, büszkék arra, ha puskázással szereznek jó jegyet... Szerintem ez nem normális dolog, bár, mivel mindenki ilyen, csak bennem lehet a hiba.
Úgy érzem, rosszkor születtem. Nem találom a helyem és senki nem érti meg, hogy mi a bajom. Legszívesebben elrohannék a világ végére...
12:16
Kutyák közül is érdemesebb vmi pulit venni vagy németjuhászt... Azok elég megértőek... Én megvagyok a korcsokkal is...
Üdvözletem 2012-ben! :D
A kérdést én tettem fel évekkel ezelőtt, nem tudom, azóta regisztráltam-e más címmel, mindenesetre sokszor eszembe jut az a nap, amikor ezt a felgyülemlett dühöt kiírtam magamból.
A 2009-es év óta nem nagyon változott a véleményem az emberekről. De kénytelen voltam megtanulni kizárni a zavaró egyedeket, és csak az értelmesebbjével foglalkozni. Még most is meglepődöm, ha kifogok egy-egy ilyet, és nagyon szoktam örülni nekik :)
Egyébként kiderült, hogy valami nagyon nem oké az agyamban. Hogy ez a dolog a kérdésem feltevésekor is bennem volt-e... Hát, azt hiszem, igen. Sőt, akörül kezdett kiteljesedni. Azóta a poklok poklát járom, de még mindig azt vallom, hogy ami nem öl meg, az megerősít, és rájöttem, hogy a rossz tapasztalatok is ugyanolyan értékesek, mint a jók.
Visszanézegettem a hozzászólásokat, és még mindig hálás vagyok, hogy írtatok, nagyon nagy vigasz volt számomra, hogy léteznek olyan emberek, akik ebben a dologban hozzám hasonlóan gondolkodnak.
Most viszont búcsúzom, talán majd megint visszatérek valamikor ;)
Szia! Én a 21 es vagyok,én írtam a kutyákról...
Pedig akkor még nem tudtam, hogy megcsal a férjem...ez pont akkoriban íródott...:( ahogy látom a dátumot...Nagyon kegyetlen hetek,hónapok jöttek...:(
Köszi.Amúgy jól jöttünk ki a dologból,mert mind a 2-en rájöttünk, hogy szeretjük még egymást,és újrakezdtük.csak a nő kavart még sokáig...De már ennek is vége.
nemsokára a 25. házassági évfordulónkat ünnepeljük:))
21,24,26 vagyok.Hátha olvassa még valaki aki hozzászólt,vagy a kérdező.Egy kicsit elkiabáltam, hogy abbahagyta a kavarást a nő.
Nos,lezajlott a 25. házassági évforduló,már ennek is májusban lesz 2 éve.Tettem fel képeket az iwiwre.Erre a nő írt egy gyalázatos üzenetet velünk kapcsolatban.Pedig akkor már terhes volt a 3. gyerekükkel.
Azóta az történt, hogy mi változatlanul jól vagyunk, a nőnek immár 3 gyereke van...remélem mostmár végleg békén hagy minket.
A 3 kutyából 1 elpusztult, a boxer, pont akit a legjobban szerettem:(A másik a tacskó,2 éve elszaladt világgá, mert megijedt a petárdától....:(
mostanáig 1 kutyánk volt, de nemrég kaptunk egy kicsi fehér pulit,édes nagyon!:)
Az embereket nem szeretem jobban azóta sem, de nem érdekel...:)
A kérdező vagyok.
@28
Nekem is csak annyi változott a néhány év alatt, hogy már diagnosztizáltak rajtam egy rakás mentális betegséget. Gyanítom, hogy minden testi problémámnak is csak lelki oka van, mert eddig nem találkoztam olyannal, aki meg tudna gyógyítani. 20 évesen ezt már nem lehet a kamaszkorra fogni.
Beszélgetni én se tudok, voltam ma egy állásinterjún és borzasztóan beégtem. A szakmámmal kapcsolatban bármikor szívesen tartok kiselőadást, de az időjárásról képtelen vagyok elcseverészni. Ezen az alkalmon kívül utoljára egy hónapja tettem ki a lábam a házból, félek emberek közé menni is…
Tudom, nem vigasztal, de valamilyen szinten megértelek.
@29
Az a nő biztos beteg. Három gyerekkel az ex után sóvárogni? Na ne már. Viszont örülök, hogy a férjeddel kitartottatok egymás mellett. Nem könnyű elviselni az állandó szurkálódást, de biztosan nagyon stabil, értékes a házasságotok.
Nekünk is elpusztult – talán két éve – a kutyánk, aki akkor született, amikor kb. 3-4 éves voltam. Szegény nagyon sokat szenvedett. Most viszont van másik, csak még nagyon fiatalka, és mindig talál rá módot, hogy kiszökjön a szomszéd gyerekekkel ugrándozni egy kicsit :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!