Mi lehet a lányommal?
Figyelt kérdés
A lányommal nem lehet bírni. Tényleg türelmes vagyok vele, de ő mindig felemeli a hangját. Pszichésen nagyon érzékeny. A fő probléma az evés, alig eszik. Kollégiumba amit csomagol a feleségem azt dobja ki az exem, ha megy hozzá. Ugyanez fordítva. Nálam lakik, de felválta vannak a hétvégék suli alatt. Kap zsebpénzt kajára, de nem arra költi. Most is elutaltam az egész havit és ruhákat akart rendelni. Ez úgy derült ki, hogy elhagyta a bankkártyáját és nem tudott online vásárolni. Az anyukájánál eljátssza, hogy nem kapott pénzt tőlem és ott is kér pluszba. Menzáról hallani se akar,pedig zsebpénzen felül gondoltuk és akkor vehetne, amit akar. 42 kilót a nyáron sikerült elérni, de megint 40 kg. Itt se eszik hétvégén. Egész héten a suliban azt az 1 féle kaját eszi, amit vasárnap visz (vagy kukában köt ki). Néztük mire költ a netbankban, hát semmi normálisra. Nagyon aggódunk mi lesz. Voltunk orvosnál 1 éve emiatt, akkor nutridrinket kapott, de elkezdte az evéseket kiváltani vele és így az orvos nem engedi. Feleségemmel ezt már anorexiának gondoljuk. Mi reagálhatjuk túl? Ne egyen, ha nem akar? Nyáron egyszer össze is esett emiatt. Én vagyok az apuka amúgy.2022. okt. 4. 17:14
1/15 anonim válasza:
Ez nyilván anorexia. Irány megint az orvos.
2/15 anonim válasza:
Én azt mondanám család terápia kellene vagy egy nagyon jó pszichológus aki a lánnyal foglalkozna. A probléma vagy családi eredetű vagy szociális, innen ezt nem lehet megmondani. Viszont ha meglesz a miért akkor ki lehet indulni már valahonnan.
3/15 anonim válasza:
Ma volt egy kérdés, hogy egy 40 kilós lányt erőszakkal próbálnak tömni, rengeteget eszik, de nem hízik.
4/15 anonim válasza:
Istenem, miért vaj ha valaki keveset eszik? Miért kell ezért bgatni a gyereked? Talán nem éhes, így érzi jól magát.. miért nem lehet ezt elfogadni?
5/15 anonim válasza:
Ez az állapot koránt sem nomrális, el se tudom képzelni a te gyereked hogyan nézhet ki ezek után.
6/15 anonim válasza:
Nem tudom miért lett lepontozva a terápiás válaszom az anorexia a szétzilált családi állapot eredménye és a megfelelési kényszer eredménye miatt is kialakulhat. Az esetek többségében nem egy dietetikus és a tömés oldja meg a problémát....
7/15 A kérdező kommentje:
Én senkit nem pontoztam le. Nagyon vékony a lányom. Egésznap fekszik, semmihez nincs kedve, energiája. Mióta kollégiumban van rosszabb. Jól érzi ott magát, de minden téren rossz irányba változott.
2022. okt. 4. 18:09
8/15 anonim válasza:
Ebbe bele is halhat. Nem is engedtem volna kollégiumba ha ilyen súlyos eset. Állandóan figyelned kellene rá, nemcsak hétvégén.
9/15 anonim válasza:
Kedves kérdező, nem is rád értettem. Én ilyen észrevételek mellett még mindig elvinném egy pszichológushoz. Persze le kell vele ülni ezt megbeszélni.
10/15 anonim válasza:
Meg fog halni! Az anyjával egyeztessétek, és ha szó szerint kapálózik, akkor is mindenképp be kell vinni a kórház pszichiátriájára! Nincs más alternatíva! Hogy merül fel egy halálos betegség esetében, hogy túlreagálod?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!