Alacsony termet ezredszerre?

Kedves Válaszoló! 17:43

Valóban jobb a helyzetem, a lábam épp 36-os, így legalább cipőt tudok venni. Ma azonban boltban voltam, ruházati boltokban! Ha jól emlékszem 9-10 felsőt próbáltam fel, nos a fele fel sem jött a méretemben a mellbőségem miatt, ami jó volt a mellemre, annak a válla a felkarom közepénél volt, vagy az ujjatlanok karkivágása min. 10 cm-rel lejjebb, mint hivatalos. Optimistán mentem be a boltokba, ha TI kaptatok ruhát, akkor én is. Büszkén jelentem nem vettem semmit. Ráadásul az utolsó boltban, mikor már a negyedik felsőt próbáltam, a fülke elé állt a biztonsági őr is, pedig egyesével vittem be a cuccokat. Azt mondta, hogy mutassam meg a táskám, mert látták, hogy van benne valami. Tájékoztattam, hogy nem loptam, négyet vittem be, négyet vittem ki, és kérem a bolt kamerájának felvételét. Fenyegetőzött egy darabig, majd sikerült kikerülnöm és otthagynom őt is meg a boltot is. Abban kérem a segítséget, hogy most mit csináltam rosszul?

Előre is köszönöm.

Kedves Válaszóló! 19:44

Nem gondolon, DE azt hittem, ha mosollyal, kellemmel és rózsaszín pátosszal felfegyverkezve belépek, próbálok, becsületes vagyok, és hiszek a kommentek íróinak, hogy CSUPÁN bebeszélek dolgokat magamnak, akkor semmi baj nem, lehet. Ezek után a 6 vagy 8 próbafülke közül, amiknek a felében próbáltak, hangosan meghazudtol, hogy lopok. Szeretném megkérdezni, ha kicsontozva 200 kiló lennék, langaléta alkattal, akkor is ez lenne a bizti őr reakciója? Miért csak én voltam gyanús, miért nem ordítozott, és rágalmazott meg másokat is?

Kedves Palm!

Hangsúlyozottan kijelentem, hogy nem keresem a megalázó helyzeteket, - nem vagyok olyan, aki imád fájni, és szenvedni - nem én kérem, hogy tegyék. Korábbi hozzászólásomban írtam, hogy én alkalmazkodom a környzetemhez, próbálok nem probléma lenni. Előre engedem a magasakat, a magas férfiakat és nőket mindenhol, kivárom a sorom, sőt többet is, mint más. Nem gondolom, hogy a túlzott udvarias viselkedés jutalma a megalázás.

Van családom, alacsony mindenki, ők is küzdenek a kirekesztettséggel. Édesanyám esett már el tömegközlekedésen, mert nem emgedték kapaszkodni, komoly beteg édesapám kénytelen 1-2 buszt elengedni, mert nem tud leülni, helyet át nem adnak neki, testvérem is naponta küzd centiméterei okozta hátrányokkal. Mikor nagy ritkán ez szóba kerül, csak a keserűséget hallom ki szavaikból. Persze, szüleim szeretnek, de a mindennapokban nem tudnak segíteni megelőzni ezeket az eseteket, főleg úgy, hogy ők meguks is küzdenek nap, mint nap. Van párom, aki meghallgat, aki reggel elmegy dolgozni, nincs velem a nap minden percében, hogy "megvédjen".

Őt sem terhelhetem ezekkel minden alkalommal, itt a fórumon gondoltam, hogy sorstársakkal beszélgethetek. Tévedtem?

Kedves Palm!

A hozzászólásaid egyáltalán nem bántóak, én is remélem, hogy egyetlen egy hozzászólásommal vagy szavammal sem bántottalak meg. Ha így lett volna akkor az nem volt szándékos és utólag is elnézést kérek.

A korábbi élettapasztalatomból fakadóan engedek előre mindenkit, ezzel is csökkentem a konfliktusokat.

Ha nem engedek, korábban ezt gyakoroltam, akkor még több gorombaságot fröcskölnek az arcomba. Volt, aki karon ragadott, és maga mögé penderített. Egyedül voltam, segítség nélkül, árral szemben nehéz úszni. Már el sem várom, hogy bárki megköszönje az időnként nyilvánvaló udvariasságom, engedjen a sorba állni, engedjen akár utolsónak felszállni a buszra, stb. Miért kell/ene ezzel bevonzanom a gorombaságot. Talán, mert a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve?

Kedves Palm!

Sokszor gondoltam, hogy pszihomókushoz, pszichiáterhez kéne menni, keresgettem a neten, olvasgattam, kérdezősködtem. Nem ellen akarok mondani, de a maszek nagyon drága, az állami, ami Tb-re működik, az szigorúan területi elosztású, és kapod, aki ott van. A miénket csak dr. Frontinnak hívják. Nála egy "kezelés" 30 perc, ebből 12 perc adminisztráció, receptírás, majd a jótanács: szedje tovább csillagom, és már kint is vagy az utcán. Ha Tb-re működne a beszélgetés, nem ülnék itt a fórumon, és nem mennék a többiek idegeire. Akkor beszélgetnek az emberrel, ha bekerül a zártosztályra, és 3 hét alatt leszedálják annyira, hogy már a kérdésekre sem tud válaszolni.

Apukám szokott nyugtatgatni (aki 149 cm, tehát tudja miről beszél), hogy nincs is semmi baj velem, de látom a szeméből, hogy csupán nyugtatgatni próbál, de tudja mit érzek, min megyek keresztül, és hogy nem tud segíteni. Neki is rengeteg megalázásban volt/van része a mindennapokban. Anyukám nem beszél róla, csak időnként könnybe lábad a szeme, és elvonul a konyhába. Nem tudunk egymásnak segíteni, a "nincs veled semmi baj" nem működik a mindennapokban a rendszeres megalázásoknál.