Jó ötlet öngyilkosnak lenni mert utál és elutasít a másik nem?

NEM!!!

nem, utána se fognak rád nézni igaz? inkább külsőleg próbáljál változni.

Ostobaság! Sok olyan lány is van ám, aki ugyanúgy érez mint Te, otthon kuksol a szobájában és nem mer ismerkedni, barátkozni. Próbálkozz interneten az ismerkedéssel. Arra készülj fel, hogy sok a bunkó, hiszen névtelenül, arctalanul mindenki nagyon bátor, de ne add fel! Óvatosan, ésszel ismerkedj és hidd el, sikerülni fog. Az öngyilkosságot meg nagyon gyorsan verd ki a fejedből, ez nem megoldás!!! Drukkolok Neked, sok sikert!

Remélem,csak viccnek szánod,vagy figyelemfelkeltésképp írtad! Hogy lenne már érdemes megölni magad? Valaki már 20 évesen boldog kapcsolatban él,valaki csak 40 évesen találja meg a párját. Eszedbe ne jusson ilyen butaságot tenni! kitartás,majd találsz valakit idővel te is,lehet,hogy holnap,lehet hogy 20 év múlva,de egyszer biztos.

Ugyan már!Nézz körül,hány valóban ronda ,pasi van a világon ,mégis van barátnőjük,feleségük ,sokszor egész szép párt találnak maguknak.Ez nem a külsőtől,hanem a hozzáállástól függ.Nem hiszel magadban,ez lehet a probléma oka.Nem fognak vonzódni hozzád a nők,ha ilyen pesszimista maradsz!Kapd össze magad,önbizalom! és meglátod,neked is lesz barátnőd!

Az öngyilkosság semmire sem megoldás! Ha mindenki megölné magát aki ronda, akkor nagyon kevesen lennénk. Vannak sokkal fontosabb dolgok, mint a szépség, egészen más értékek, inkább ezekre koncentrálj.

20 éves lány vagyok, szintén szűz. 10 éves korom óta egy pokol volt az életem, mindenki csúfolt, folyton bántottak, lelkileg zsaroltak, leköptek, állandóan beszóltak, kinevettek idegenek az utcán. Főleg fiúk. Egyre jobban magamba fordultam, az egyetlen egy barátnőmtől eltávolodtam, a családommal se beszéltem már szinte, ha hazajöttem az iskolából, csak feküdtem az ágyamon és néztem ki a fejemből, és sokszor csak az öngyilkosságot láttam csak az egyetlen megoldásnak. 3 éven keresztül csak akkor beszéltem, ha kérdeztek, akkor is csak rövid mondatokat. Gimiben kezdett el változni a helyzet, találtam két lányt, akik tartották bennem a lelket, az egyik tanácsára elmentem pszichiáterhez, két évig pánikbetegséggel és nagyon súlyos depresszióval kezelt, amíg végül egyik napról a másikra úgy nem döntöttem, hogy nem járok oda többet. Most már egyetemista vagyok. Sosem volt még senkim, de majd lesz. És tudod mit? Megérte átélnem a pokolt. Még hosszú idő, míg meggyógyulok (főleg orvosi segítség nélkül), de például már merek megszólalni. Ha az utcán velem szembe jön egy csoport fiú, akkor már csak ritkán megyek át a túl oldalára, attól félve, hogy esetleg beszólnak. Sosem szabad feladni, ezt az egyet megtanultam.