A volt párom agymosáson megy keresztül? Elhagyott egy másik nőért, én bármit megtennék érte, tehetek valamit? Lent leírom a történetet.

"A csajszinak,egy rossz kapcsolata után jött be a te pasid.

Gondolod,hogy vele jó kapcsolata lesz?Mitől?Talán kicserélődött csiribú-csiribá? "

Azért ez így nagyon le van egyszerűsítva, akkor ezek alapján ha valakinek valaha volt egy rossz kapcsolata, az összes többi sem működhet később? Mind a ketten túl vannak egyen, attól még az övék működhet.

És látod, totál meg is változott az én volt kedvesem, egy egész más ember lett. Én is változtam, ez biztos. Már az első napokban könyörögtem neki, hogy megváltoztam, nem fogok kötekedni, jöjjön vissza, de nem hatotta meg. Már abból tudnom kellett volna, hogy nem amiatt ment el. Hiszen ha volt egy probléma, és arra (meg a többire) megoldást kínálok, de neki az nem kell, akkor nem is az volt a valódi probléma.

Tudod, az elején , vagyis azóta is, mindent rámfogott, mindent én rontottam el, miattam ment tönkre az egész. Kimondta néha, hogy ő is hibázott, de ez csak olyan kamu duma, hogy mondjon valamit.

Szóval ez már nem az a kategória, amikor a pasit vissza lehet hódítani.

Hiszen szerelmes.

és menjen isten hírével, tényleg komolyan írtam, hogy legyen boldog, nem akarom ebben megakadályozni.

Ha nem lát a szemétől, vagy neki ez így jó, akkor lelke rajta.

Attól tartok, bár már semmi közöm hozzá, hogy ha ez a nő ilyen praktikákkal el tudta venni tőlem, kirobbantani egy stabil és meghitt kapcsolatból, el tudta hitetni vele, hogy nem jó ez így, akkor bármire képes. Ez a nő "véletlenül" lesz majd terhes, hogy megfogja magának a pasit. És majd esküdözik, hogy nem így akarta. Így lesz ebből majd házasság és egyebek, hiszen ha a csak is magányos volt, akkor egyetlen vágya, hogy legyen valaki, aki mellette marad, és ezért magához fogja láncolni ilyen módon.

Hiszen látta, hogy milyen rendes, családszerető ember, gondolhatta, neki épp ilyen kell, praktikákkal megszerezte, átalakítja, formálja, az én volt árom pedig ebből semmit sem vesz észre, mert 30 évesen is muja és irányítható.

Ha én képes lettem volna ilyesmikre, réges régen a felesége lennék és annyi gyerekünk lenne, amennyit csak akartam volna, ő pedig másodállást vállalt volna. Korábban is tervezte, hogy több péntünk legyen, de úgy éreztem, keveset vagyunk együtt, igaz volt szabadidőnk, de sokszor külön-külön, mert nem egyszerre dolgoztunk.

És én azt kértem tőle, ne menjen még szabadidejében is dolgozni, egyébként is sokat dolgozik, a dereka sem valami jó, pihenjen, és ne legyen az, hogy sosem látjuk egymást.

Tehát én is megtehettem volna, de én nem akartam őt így irányítani, hanem az ő érdekeit néztem, és azt, hogy ami döntést meghoz, az valóban az ő döntése legyen és ne kikényszerített döntés.

Kedvenc kajája nem nagyon van, és se tudok túl jól főzni, de egy romantikus ebéd/vacsora már nem a mi szintünkhöz való. Ezt már nem lehet visszacsinálni, itt már minden elúszott. Én tényleg mindent megtettem az elején, sírtam, könyörögtem, szerelmet vallottam, majd hagytam levegőhöz jutni, kedves voltam, segítséget ajánlottam neki, mikor beteg volt, tehát mindent helyre akartam hozni.

Akkor kellett volna kapcsolnom, hogy nem velem volt a baj, amikor ezek a próbálkozásaim sikertelenek maradtak.

Akkor kellett volna összeraknom, hogy nem emiatt ment el, amit próbál velem elhitetni.

Az esetleges szex pedig...vicces, ne haragudj. Nem tudnánk már igazán szeretkezni. Én vágytam rá, én hazahívtam, én felajánlottam, hogy változzon ez is, ahogy neki jó. De ez sem érdekelte, az újtól pedig mindent megkap, és ott még az újdonság varázsa is.

Valamelyik nap úgy fogalmazott, sosem tudtunk egy jót dugni, mert bejön az öreg. Nos, 10 év alatt 2x hallottuk, hogy elindult erre, de akkor sem nyitott ránk, mert addigra vagy inkább kiment, vagy betakaróztunk és nem látott semmit. De mégis erre emlékszik, hogy sosem volt jó.

Hát rendben.

Ő már idegbeteg volt az én apámtól, igaz sokszor én is, de én akkor sem fogok lemondani róla, mert az édesapám, és ő sem mondott le rólam soha.

Sem a romantikus vacsora, sem a szex nem téma már. Emlékeket véletlenül odatenni, nos, nem olvastad, hogy mindenünket visszaadtam neki? Amit én kaptam tőle, amit ő kapott tőlem, karácsonyra, szülinapra, vagy csak úgy, vagy amiket együtt vettünk nyaralásokon, vagy csak szerelmünk jeléül...minden nála van, és ez neki nem is okoz gondot. Állítólag kitette, bár már ezt sem tudom elhinni. Ha kitette, akkor nap mint nap látja, és nem fáj neki. Sőt azt mondja, szép emlékek. Nekem fájdalmat okoztak, neki meg semmi érzelmet.

De azért nem vagyok ebben biztos, mert az új nő hagyná, nem beszélné tele a fejét, hogy ne bámulja minden nap a volt barátnővel közös ereklyéket? Amikor egy lezárási specialistát javasol neki, meg hogy ne legyen rabszolga? Kétlem, hogy hagyná, és nem tenne okos megjegyzéseket.

Szóval menjen, ha menni akar, én már nem várok vissza egy ilyen embert, aki egész életében, egész életemben hazudott nekem és sosem tett semmit igazán kettőnkért, a kapcsolatunkért. Persze itthon ezt-azt megcsinált, de azokért is könyörögni kellett, mostmár látom. Sosem akarta igazán, hogy egyről a kettőre haladjunk, hogy hivatalossá tegyük a kapcsolatunkat, hogy igazi család legyünk, hogy valóban közösen vállaljunk felelősséget akármiért. Neki ez így volt kényelmes, és most volt egy még kényelmesebb lehetősége, lecsapott rá, jól tette.

Sosem hittem istenben, de hittem a sorsban, és biztos mindennek van oka. Ő is meg fogja kapni a sorstól, amit érdemel, ebben biztos vagyok.

Nem azért, mert esetleg beleszeretett másba. Ez bárkivel megesik.

Azért, AHOGYAN itthagyott minket. Lelkifurdalás nélkül, a bajban.

Ő sosem gondolt velem semmit komolyan, mert ha úgy gondolta volna, akkor nem vár. Akkor azt akarta volna, hogy összetartozzunk, az egész világ felé kikiabálta volna, hogy én az övé vagyok. És nem csak muján megemlítette volna, hogy ezzel engem nyugtasson, hanem lépett volna. De nem tette. 11 év a semmivel egyenlő, mert semmi közöset nem tudunk felmutatni, ő tett róla.

Ha akarta volna, akkor az első görög utunk 90 ezer volt, meg 150 ezer költőpénzt vittünk. Abból csinálhattunk volna egy 20-30 fős baráti körös esküvőt, tessék, az nem csak 2 tanú, és egy ebéd vagy vacsora valahol meglett volna, és lenne róla emlékünk. És valószínüleg visszajött volna az a 100-200 ezer, hogy még ugyanazt az utat kiadta volna, immár nászútként.

Ha akarta volna, lett volna rá lehetőség, de én csak most látom be, hogy ő ezt sosem akarta.

Könnyű mondani, de egy igazi férfi cselekszik, nem csak dumál. Több, mint egy évtizeden keresztül.

Ha valaha igazán szeretett volna, nem rabolja el az egész életemet, az egész fiatalságomat, amikor még képes lettem volna egy egészséges gyereket megszülni.

Egy merő hazugság volt az egész életünk, csak amíg itt volt velem, addig hitegetett, én meg nem láttam a fától az erdőt.

#42: nagy szavak, de sajnos tényleg ezért küzdök. az életért.

a tavalyi telet végigcsináltam egy béleletlen, átmeneti kabátban. ez nem az ő hibája, mert mindig mondta, hogy vegyünk kabátot, de nem találtam jót, meg nem akartam 20 ezret kiadni egy kabátért. egy gagyi kínai is ennyibe kerül. szóval nagy hidegekben 2-3 pulcsiban mentem, de az én kedvesem, ha volt rá lehetőség, bevitt kocsival a munkahelyre vagy értem jött.

legalább csizmám volt, de tavaszra szétment.

idén szintén így mentem neki a télnek, kabát nélkül, és téli cipő nélkül. októberben nézegettük, de még nem vettünk. egy bélés nélküli őszi cipőt vettünk, abban járok.

és amikor elment, ezt is elmondtam, hogy nekem se téli kabátom, se téli cipőm nincs. munkahelyen megkérdezték, nem fázom ebben a kis vékony valamiben? hát, de.

ezt az egészet úgy reagálta le: "miért nem vettél?"

a fűtésre is hasonlót mondott, mikor mondtam, hogy hideg van: "miért nem tekered feljebb?"

persze, mikor tavaly a 75 ezres villanyszámlába nem szállt be, és most kijött a 44 ezres, de korábban már írtam, hogy erre is ordított, hogy nehogy már belefizessen, mikor itt sincs. csakhogy ez éves számla, de mindegy, a lényeget értitek.

szóval küzdés, kőkeményen.

itt már nem visszahódításról van szó, mert nem hogy most nem szeret, de sosem szeretett, ha ezt meg tudta tenni.

Az önkormányzatnak az első napokban írtam, még múlt hónap elején.

Semmi lehetőség nincs, sőt ha jól emlékszem, fel is hívtak. A szociális ebéd van, meg a házi gondozás, előbbit igénybe vesszük, utóbbi nemkell, hisz itt vagyok.

Anyagi segítség nincs, nem tudnak adni, az egy főre eső jövedelem miatt. Autós orvoshoz hordás meg pláne nincs, ez még az egyházi szervezeteknél sincs, rákérdeztem.

Az önkormányzatnak eddig terjed a hatásköre, jófejségből meg nem fog adni semmit.

Én is észrevettem, hogy máshogy állok a dolgokhoz, tisztábban látok. Gondolkodtam rajta, hogy ezt az egészet elmesélem neki, de úgyis tagadna mindent, és határozottan állítja, hogy mennyire szeretett, és igenis el akart venni és mindent akart, de én voltam a hibás, hogy nem történt meg. Azt mondta, azért tűrt, mert úgy érezte, én vagyok számára az Igazi. Nos, igen... az ember meg egy évtizeden át semmit sem tesz, hogy a nagy Ő-vel összekösse az életét.

Milyen vak voltam...tanultam belőle, az biztos. Csak azt bánom, hogy ilyen későn. Hogy ilyen sok évet pazaroltam rá. És a legszebb éveimet, a fiatalságomat. Ezt már nem tudja visszahozni semmi. Ez nagyon fájdalmas.