Milyen tapasztalaitok vannak az antidepresszánsokkal?
a gyógyszerek azért "hízlalhatnak" mert a stressz meggyorsítja az anyagcserét, és nyugodtabb állapotban ez lelassul. de az is lehet, hogy a szorongást valaki úgy vezeti le, hogy eszik, és ezt helyettesítheti a gyógyszer, tehát fogyni is lehet, ez egyénfüggő.
mint minden más mellékhatás is, van akinél semmi nem érződik az elején csak a jó dolgok, van akinél meg ki kell kísérletezni a megfelelő gyógyszert, általában 2-3 hét alatt kifejtik a pozitív hatásukat.
az antidepresszáns nem nyugtat meg, hanem pörget, mint az amfetamin. hiszen depresszió, azaz letargia ellen van. pont ezért írnak hozzá nyugtatót, hogy tudj aludni addig is, míg megszokod kicsit.
hozzászokás tényleg van, és lehetnek testi tünetei, ha megvonod. szerintem úgy értik, hogy nincs rászokás, hogy nincs közvetlen jóérzésed utána, mint a nyugtatótól. (azt se garantálom, hogy lesz, mert az meg úgy nyugtat, hogy álmosít.)
gondolj bele, milyen logikus, hogy mindennap szedsz pörgetőt és lassítót is, és közben lesed magad, hogy furcsán viselkedsz-e a koktéltól (igen, furcsán).
szerintem próbáld ki, ha érdekel, hogy ne érezd úgy, hogy elmulasztottál valamit megtenni magadért. csak légy észnél, és ha 1-2 hónap után sem csinálja azt, amit kéne, akkor ne hagyd, hogy a doki erőltesse. minden gyógyszertől jobban kéne érezned magad betegtájékoztató és minden más szerint is 2, max 4 héten belül. addig meg rosszabbul, mintha nem szedted volna.
én egyik pillanatról a másikra tettem le, többször is. neked ezt nem ajánlom, mert én viszont nem vagyok orvos, és nem tudom, mennyire viseli jól általában a szervezet (ebben pontosan tudod az orvos segítségét kérni, hogy milyen adagolással állj le). kipróbáltam sokfajtát, egyik sem segített, ezért többet én nem vágok bele.
23,
tudom, hogy miről beszélek, és nem tankönyvekből.
azzal az általános meghatározással, amit írtál, tisztában vagyok.
a fórum meg nem arra való, hogy a webbetegről meg a google-ből nyert infókat forgassunk vissza.
22
Hát pedig szerintem sem pörget, max az elején kicsit.
A nyugtató azért kell, mert az első hetekben réerősít a rossz tünetekre.
Ja, most is szedek SSRI-t
tőlem legyen pont.
leírtam, hogy a letargiából hivatott kibillenteni, és ezért sokan tartósan aludni sem tudnak mellette.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!