Mi a probléma az antidepresszánsokkal?
Ezek is olyan dolgok, amik hosszú távon nem tesznek jót a szervezetnek és nem mindenkinek használ.
Én pl. pánikbeteg vagyok. Amikor először rosszul lettem azt hittem felfordulok muszáj volt elkezdeni szedni mert sose álltam volna talpra olyan iszonyatos rosszulléteim voltak pl. elvesztettem az egyensúly érzékemet és nem tudtam megállni a lábamon. Néha nagyjából sikerült ilyenkor mentem orvoshoz.
Ahogy elkezdtem szedni sokkal jobban lettem így lettem ismét működő képes. Akkor már el lehet kezdeni egy terápiát és leszokni a bogyókról.
Én már nem szedek annyit és talán eljön az ideje, hogy semmit sem szedek.
De sajnos nagyon könnyen rá lehet szokni és lejönni legalább annyira kellemetlen, mint a betegség.
Sajnos vannak dolgok, amiket már nem lehet elintézni gyógyteákkal, agykontrollal, hókusz-pókuszokkal, szimpla terápiákkal mert az ember fizikailag olyan állapotban van, hogy beszélni is képtelen.
Persze ezek a mellékes dolgok sokat segítenek gyógyszer mellett és segítenek vissza fordítani a folyamatot.
Valamikor elkerülhetetlen. Én sem szeretem. Jó lenne végleg letenni.
Itt a válasz, nézd meg. Én ennek a filmnek a hatására döntöttem a leszokásról, azóta jól vagyok.
Köszönjük a videót, nagyon tanulságos és nagyon szomorú.
Na, ezért nem merem én a felírt dilibogyókat beszedni, bár a
videóban felsorolt gyógyszerek között úgy láttam, a helex(más néven xanax) meg a Sertralin nem szerepel, talán ezek kevésbé veszélyesek, de fene tudja....Jobb nem kísérletezni ilyesmivel.Régebben, évekkel ezelőtt enyhébb pánikos tüneteimre már írtak fel dilibogyót, a nevére már nem emlékszem, akkor azt elkezdtem szedegetni, de csak még idegbetegebb lettem tőle.Néha nagyon fáradtnak, enerváltnak éreztem magam tőle, ez váltotta ki a dühömet.Szóval, ez igen csak veszélyes dolog, kiválthat olyasmit az emberből, amire gyógyszeres befolyásoltság nélkül gondolni sem merne, még szép, hogy félek tőle.
Mellesleg, most nem mindegy, hogy a pániktól szenvedek, vagy a gyógyszermellékhatásoktól?Ha rám jön a pánikos frász, ekkor csak szimplán szorongok, meg itt fáj, ott zsibbad, ezt még kibírom, inkább én szenvedjek ettől, mint hogy esetleg magamban vagy másban kárt tegyek valami vacak pirula miatt.Ki lehet ebből gyógyszer nélkül is lábalni, csak lassabban.Egészségesen kell élni, amennyire lehet, meg békességben, nem stresszelni annyit, (lehetőleg még a pánikbetegség beköszönte előtt).
Vannak egyébként nagyon jó természetes szerek, gyógyfüvek, gyógynövény alapú tabletták, amik teljesen természetesek és ha nem is mulasztják el a betegséget teljesen(A szintetikus szerek is csak a legritkább esetben gyógyítják meg az embert),legalább ezeknek nincsenek semmiféle káros mellékhatásaik.Citromfű, komló, macskagyökér, vagy a ligetszépe olaj, a görögszéna tea, és még sorolhatnám, biztos mindenki talál közte megfelelőt.De még az egyszerű , közismert kamilla is egész hatásosan képes nyugtatni az idegeket.
4.es válaszoló vagyok. Hosszú évekig szedtem Xanaxot, folyamatosan, de ha nagyon rossz passzban voltam, dupla szemet (orvosi javaslatra). Egy ideig egész jól voltam, majd egyre ingerültebb, depisebb lettem. persze, ilyenkor az orvos növelte az adagot.
Végül, néhány év után megpróbáltam öngyilkos lenni, de felfedeztek még a halál beállta előtt. Gyűlöltem mindent és mindenkit, hogy nem engedtek meghalni, s továbbra is csak ez volt a gondolataimban. A családom azonban vigyázott rám, így nem volt lehetőségem megismételni. Az öngyilkos gondolataim azonban nem múltak, holott továbbra is kaptam a gyógyszereket. Egyszer, teljesen véletlenül ráklikkeltem erre a videóra. Akkor már sokat olvastam a pszichiátriai betegségekről, szerettem volna meggyógyulni. Ekkor kezdtem gondolkozni, lehet, hogy a gyógyszer okozza a dühkitöréseket és az öngyilkossági gondolatokat? Az orvosomnak megemlítettem a leszokást, de teljesen felháborodott, nekem kell a gyógyszer, mert nagyon beteg vagyok.
Ezután magamtól kezdtem a leszokást, lassan, fokozatosan. Az első hetekben olyan elvonási tüneteim voltak, hogy úgy éreztem, ezt nem bírom ki. (Rosszullétek, görcsök, remegés, hidegrázás, stb) De folytattam. Hosszú hónapokig (10 hónapig) tartott a leszokás. Ez már több, mint 4 éve volt. Lassan megszűnt a depresszióm, elmúltak a dühkitörések, a családom szerint újra a régi, kedves ember lettem. Már el se tudnám képzelni, hogy megöljem magam, szeretek velük élni.
Boldog vagyok, hogy öneőből sikerült leszoknom. Ma már tudom, hogy az öngyilkossági kísérletem oka nem a depresszió volt, ahogy az orvosok akarták beállítani, hanem a gyógyszerek.
Ha történetem olvasása miatt csak egy ember nem szokik rá az antidepresszánsokra, esetleg leszokik róla, már érdemes volt leírnom.
4-nek
Köszönöm, hogy csatoltad a linket a videóhoz!
Momentán köpni-nyelni nem tudok.
Én Prozacot szedek, amit mi gyártunk, így átkereszteltük Floxetnek, de lényeg, hogy ő Prozac, és Xanaxot.
Mikor elkezdtem szedni, tényleg idegösszeomlásom volt, nem tudtam hetekig aludni, ideges voltam, konkrétan majd szétvágott az ideg. Mindig hajlamos voltam a depresszióra, de öngyilkos gondolataim sosem voltak. Anyám az "Üss a kölökre!" nevelési módszer híve volt, így én kaptam annyi pofont és mentális bántalmazást, hogy sosem tudnék ártani magamnak. Ennek ellenére folyamatosan meg akarok halni, öngyilkos akarok lenni. Fogalmam sincs, mihez kéne kezdenem, mert a Prozacot én személy szerint istenítem, mert mielőtt szedni kezdtem volna, és az összeomlás szélén álltam, egyszerre millió gondolat volt a fejemben, amiből vagy 100ezerrel egyszerre foglalkoztam, úgy éreztem, nem bírom tovább. Tény, a Prozacnak hála, egyáltalán semmire sem gondolok, és mire a mondat közepén vagyok, nem tudom, mit kezdtem el mondani. Nincsenek érzéseim, így nem tudok kiborulni. Bántani se magamat, se mást nem tudnék, de ezek szerint esélyes, hogy a Prozac hatására, ami nélkül nem tudok élni, akarok mégis mindenáron öngyilkos lenni.
Egyszer már szedtem Cymbaltát és Rivotrilt. Ott konkrétan én éreztem úgy, hogy a Cymbalta késztet öngyilkosságra, pont az m1-en volt talán A szólás szabadsága c. műsor, ezzel a témával foglalkoztak, és a műsor hatására eldöntöttem, abbahagyom a gyógyszerek szedését.
Most viszont félek megkockáztatni, mert ugye ha egy gyereket bántalmaznak, az felnőttkorban fog biztosan kiütközni. Természetesen párkapcsolatot képtelen vagyok kialakítani, így csak a Prozac marad. Viszont érzem, hogy romba fog dőlni az életem. Annyira nem érdekel semmi, hogy nincs munkahelyem, most már munkanélkülit sem kapok, és nem érdekel. Csak alszom vagy netezem, és a világon semmi nem érdekel.
Az ütött, hogy a kretén anyám mielőtt elpatkolt, még jól kisemmizett. Volt, hogy a rendőrségen tett feljelentésem ügyében behívtak, és annyira sokkolóak voltak a megtudott infók, hogy sokkot kaptam a parkban. Nem tudtam lábra állni, nem kaptam levegőt, meg akartam halni.
A gond részemről az, hogy ha tök egyedül vagy, nincs más mankód, csak a gyógyszerek. Ha senkit nem érdekel, hogy vagy, ha senkinek nem hiányzol, képtelen vagy leállni a szedésükkel. Én számtalanszor mondtam már a dokimnak, hogy ha Amerikában élnénk, már rég fejbe lőttem volna magamat, mert mire az fájna, az agyam már a falon lenne (akkor még nem tudtam, hogy a fegyverrel elkövetett öngyilkossági kísérletek mindössze 50%-a végződik csak halállal. A lényeg, hogy a dokim röhögött rajta és ennyi. Kórházban sem törődnek ezzel. Szerettem volna beszélni egy pszichológussal, mégse a gyógyszerek, hanem megoldások keresésének híve, de azt a választ kaptam, hogy nincs rá kapacitás. Ergo ha valaki öngyilkos lesz, orvoshoz jut, ha csak szenved, hadd szenvedjen. A borzalmas az, hogy ma már gyerekeknek is kiírják ezeket a szereket...
"Úgy látom sokaknak erőteljes ellenérzésük van ezekkel a szerekkel szemben, csak azt nem értem miért."
Ha csak abba gondolsz bele, hogy egy gyógyszer rendszeres szedésétől várod, hogy boldog - vagy legalább jól - légy, ez benned nem kelt ellenérzést? Egy az egyben, mintha drogoznál. Ez magával vonja a függőséget, mellékhatásokat, az elvonási tüneteteket és társait.
Köszönöm a válaszokat!
A videót nem tartom megbízható forrásnak, egyrészt mert nem vizsgálja a kérdést minden szemszögből, másrészt mert demagóg - ahogy általában az összeesküvés-elméletek.
Szerintem a gyógyszerek nem arra vannak, hogy jól érezzük magunkat tőlük, hanem arra hogy meggyógyítsanak vagy stabilizálják az állapotunkat. Ha ezt a funkciót be tudja tölteni, akkor mellékhatásokra tekintet nélkül, az egy jó gyógyszer.
Tisztázás végett: azt mondjátok, hogy erre sem alkalmasak?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!