Mi a legsúlyosabb,amit egy pánikroham okozhat?

Ez nem üvöltötésterápia, előző, mert még ha jó is, hogy kiálltál magadért és kikiáltottad magadból, amit akartál, csak ne hívd ezt üvöltésterápiának is.

Gondolj bele, hogy ha nem a főnököd fejét ordítod le a frusztrációiddal, hanem a minden nap pánikszorongva dolgozni menés helyett minden egyes nap kimentél volna a pusztába és ott kiabálod ki magad minden nap, vagy legalább is hetente többször is, az üvöltésterápia lett volna, akkor tán nem pánikszorongva jártál volna be, a főnöködnek is normálisan el tudtad volna mondani, hogy mi vele a problémád, és akkor talán közös megegyezéssel fejezhetted volna be a munkaviszonyodat a jó hírneved megőrzésével, nem pedig utánam a vízözön módon leüvöltöd a főnököd fejét, akkor onnan ajánlásra sem számíthatsz, max. a saját egód elismerésére, hogy végre jól megmondtad neki. Ügyes vagy.

Nem mindegy!

Az üvöltésterápia tényleg hasznos lehet pánikroham esetén, ellen, ahogy a tudatos meditálás is (mindfulness), te viszont, előző nem ezt tetted, hanem "csak jól megmondtad neki" - büszke vagy magadra? Azóta jobb munkád van vagy azóta is a büszkeségedből tartod fönt magadat?

Szerintem is az ájulás a legsúlyosabb, pontosabban az eszméletvesztés okozta esés következtében valami komolyabb trauma (sérülés) esetleg. Hamarabb "lekapcsol" az idegrendszer (=elájulsz/megszűnik) mint hogy komoly, azonnali , fatális kimenetele legyen, vagyis nem, nem fogsz megfulladni, ha túl sokáig hiperventillálsz, a szívpanaszok miatt sem fogsz valódi szívrohamot kapni egy pánikroham alatt. Vagy akkor azt már nem pánikrohamnak hívják,, és nem is az okozza. :)

Nem orvosilag saját tapasztalatból a legsúlyosabb, hogy nem lesz vége. Egyszer még gyerekként több, mint 12 óráig tartott, közben aludtam is minimálisat, szakaszosan. Borzalmas volt. Azt hittem, soha nem lesz vége...

Ájulás, bezárkózás.

Én néha úgy érzem, hogy fulladást is.

A pánik egy hatalmas düh, ami egy adott helyzetben elfojtásra került. Amikor életbe lép, akkor az érzékszerveidet emlékezteti egy flashback erre a félelemre. Tehát a pánik egy vészhelyzeti reakció. Mivel általában családban történik egy rettenetesen félelmetes dolog, amikor azt hiszem, na most itt meghalok, tehetetlenséget élek meg...elszenvedője vagyok egy helyzetnek, ahol dühvel(üss vagy fuss) kellett volna megküzdeni, ehelyett lefagyás történt. De gyermekként tehetetlen vagyok, és ez a düh benne marad a testemben.

Azt mondanám, amennyire lehetséges aktívnak kell lenni. Mint fentebb írta valaki az üvöltés nagyon jó! A cselekvés nagyon jó! És felismerte a helyzetet, hogy a munkahely vagy a főnök hasonló helyzetet teremtett, mint amire tudatalatt emlékszik valami, ami nagyon dühössé tette, és így védte meg magát lefagyással. Távolságot kell teremteni az ilyen helyzetekkel és emberekkel. Felismerni mire emlékeztet ez engem, hasonlóságot keresni a múltból.

A kérdésre a válasz az ájulás(lehetőség szerint, ha jön a pánik üljünk le, a további sérülések elkerülése végett) és az izolálás, amikor is az ember önmagát börtönbe zárja és nem megy ki a valós/valótlan félelmei miatt.

Technika, jön a pánik(düh)! Érzem! Kimondom, hogy félek! Oké, itt és most hol vagyok? Körbenézni, embereket, tárgyakat. Nagy levegő, megnézni a kezedet a tested a lábad, megtapogatni, megfogod a kezed az arcod. Nálad van a kontroll! Itt vagyok élek, a múltban történt valami, amire így reagálok, de túléltem! Visszahozni magad a jelenbe!

18-as: csak félig jelöltem hasznosnak a hozzászólásodat, pedig annál hasznosnabb, csak kissé kevered az érzelmeket: az igaz, hogy régi esemény újraélése miatti lefagyás, pontosabban még ez sem mindig, nekem pl. akkor volt életem első pánikrohamja, amikor felfogtam, hogy végetért a többéves párkapcsolatom, el kell költöznöm, ami rengeteg erőt igényel testileg és lelkileg is, és tán soha nem is találok senkit jobbat az illetőnél, és így egyedül fogok meghalni, ami tisztán a jövőről szól, nem a múltról, de nem is ezért kezdtem írni a válaszom, hanem azért, mert abban igazad van, hogy a pánikroham egy mérhetetlen lelki fájdalomra reagál ezzel a szélsőséges reakcióval, hogy lebénítja a szervezetet, az a mérhetetlen lelki fájdalom pedig tényleg szülhet dühöt is, ám a düh, a harag éppen erőt ad, tűz, kívül és belül is éget, robban, vele szemben a félelem az, amely képes pánikrohammal lefagyasztani, lebénítani, mintegy eltűntetni az illetőt az adott helyzetből.

Mind a harag, mind a félelem az a lelki fájdalmakra reagálnak, ám egész más módszerekkel, ahogy írtad te is az üss vagy fuss reakcióban is az üss a harag reakciója, a fuss viszont a félelemé, még akkor is, ha a futáshoz is erő és energia szükséges... Talán aki vészhelyzetben elfut, az utólag egyenlő arányban talál magában félelmet és haragot is, de szerintem főleg félelem miatt fut el vki, miközben tán tényleg a harag adja hozzá az energiát, a tüzet...

Szerintem...

19# Azt gondolom a leírásod alapján, hogy van ahol nagyon mélyre kell ásni. Amit te írtál a párkapcsolati szakításról, annak igen is nagy köze van a múlthoz. Méghozzá a kötődési stílusunkhoz. A szüleinkkel megélt azonosulási pontok, tapasztalatok (kötődés- leválás). A kapcsolatainkat újra "játszuk" ez egy amolyan gyógyulási kísérlet, ha sebzett gyermekkorunk volt. Szóval vizsgáld meg kicsit közelebbről a szüleiddel váló viszonyt, a gyermekkort. Mennyire látod boldognak, felszabadultnak a szüleid viszonyát? És Te gyerekként, hogy érezted magad? Hasonló elemeket találhatsz a felnőtt kapcsolatodban. Azt gondolom kell ott lennie valaminek, ha ennyire fájdalmasan élted meg az elengedést az elválást. Nyilván egy veszteség, ami fájdalommal és gyásszal jár szomorúságot, csalódást is érezhetek...sőt bármit érezhetek, de létezik egy patológiás gyász, erre nem árt mélyebben ránézni.

Amit írtam ( Üss vagy Fuss) ez így azt jelenti, hogy mindkettő hatékony megküzdés, hiszen életben maradtam. Jön a medve az erdőben, nekem támad én hatékonyan megharcolok vele és leütöm egy bunkósbottal, vagy a második elmenekülök egy fára felmászom vagy elfutok, hatékony hiszen Élek! Mint írtam fentebb, akkor is megmenekülök, ha halottnak, döglöttnek tettetem magam, De bennem rekednek a testemben a félelem vagy a düh érzelmi energiája. Ezt hívják lefagyásnak. És itt végig pörög a Halálfélelem a Tehetetlenség az agyamon a testemen, minden sejtemen és ott maradok a Traumában. Az állatok képesek ettől a feszültségtől rázkódással megszabadulni, mi emberek sajnos nem. Csak ha aktívan teszünk valamit, cselekszünk. futunk vagy harcolunk. Ha láttál már baleset után eszméleténél lévő sérültet, akkor jó esetben remeg az egész teste, itt távozik a hatalmas negatív energia.