Mi a legsúlyosabb,amit egy pánikroham okozhat?

Hogy érted hogy mi az ami a legsúlyosabb amit okozhat?

Mert szívrohamot, elájulást nem okozhat.

2

Ájulást okozhat a pánikroham.

Nekem az a feltételezésem a saját pánikrohamaim alapján, hogy szerintem akár meg is lehet fulladni, én legalább is ezt éreztem, amikor nekem volt, kétszer is, nem is nagy időbeli különbséggel egymás után, bár baromi szerencsés voltam, hogy az elsőnél épp telefonon beszéltem egy nekem kedves ismerősömmel, aki mintegy munkahelyi anyukámmá vált és így rögtön meg is tudtam vele osztani, hogy mit érzek, mit érzékelek és ő rögtön rá is vágta, hogy ez egy pánikroham, csak lélegezzek mélyen, úgy éreztem hirtelen, hogy nem kapok levegőt, és olyan nyomást a mellkasomon, mintha egy elefánt rám ült volna, és emlékszem, hogy a külvilág összeomlott, összemosódott, és elkezdett a látásom és a hallásom is leállni. Akkora szerencsém volt ezzel, hogy épp telefonon beszéltem vele és meséltem neki, hogy épp mizu velem, és hogy pont azzal beszéltem, akivel, mert tán más nem tudta volna, hogy mi van velem, és amikor pár nappal később még egy pánikrohamom volt, akkor meg egy másik barátommal voltam, akkor meg én nyugtattam őt, hogy nyugi, csak egy pánikroham, tudom, hogy csak mélyen kell lélegeznem, és máris elmúlik. Akkor ráadásul meg az utcán mentünk együtt valahova, és hirtelen nem működtek a végtagjaim sem, nem akart a lábam tovább vinni, mintha lebénultam volna, de feltűnt a mellkasomon érzett nyomásról, hogy akkor ez biztos megint egy olyan pánikroham...

Szóval ilyen alapon szerintem tényleg elképzelhető, hogy ha pl. nem azzal beszéltem volna az elsőnél telefonon, akivel beszéltem, sőt, nem is beszéltem volna senkivel, akkor tán tényleg meg is fulladok, mert elfelejtek levegőt venni...?

Ez mondjuk azért elég súlyos következménye tud lenni egy pánikrohamnak...

De persze lehet, hogy nem lehet így belehalni, mégis eljátsszuk saját halálunkat végül is, inkább megfojtjuk saját magunkat, mint hogy elviseljük a súlyos valóságot.

Én abban is szerencsés vagyok, hogy akkor már terápián voltam szerintem, vagy tán már utána is volt, de szerintem még mondtam is a terapeuta pszichológusomnak és ő is jóvá hagyta, hogy ez bizony pánikroham volt.

Amúgy amennyire szívet megterhelő, el tudom azt is képzelni, hogy valakinek leáll a szive egyszerűen, ha nem bírja azt, hogy nem vesz levegőt, azaz klasszikus szívroham, az is elég súlyos, nem?