Mi az oka, hogy sokan szkeptikusok a vakcinákkal kapcsolatban?
Nem vagyok szkeptikus, csak hót nem érdekel az egész.
Majd én eldöntöm, akarom -e oltatni magam vagy sem, ezzel így van az ország kétharmada is.
1. Sok fake-news és álhír találja meg őket közösségi oldalakon
2. Sokaknak nem fog jól esni, de az emberek nagy része hülye. Pont. Olyan alapvető összefüggéseket nem tudtak felfogni, hogy az fáj (pl. az orvosok 99%-ban beoltatják magukat, hiszen ez a szakmájuk, ehhez értenek, de még így se hisznek benne). Nem beszélve a tárgyi tudás hiányáról biológia és kémia területén. Lehet ezen vitatkozni, de egy melós embernek nem tudod elmagyarázni, hogy a vakcina nem épül be a sejtmagba és nem nő tőle még 2 kezed.
A politika bohócot csinált a vakcinából, ez a szkeptikusság oka.
Soha nem volt még olyan, hogy vakcinát elutasított volna valaki, pedig a kötelező oltásoknak is hasonló mellékhatásaik vannak és egyiknek sem 100% a hatékonysága, akárcsak a koronavírus ellenieknek.
Az egész túlbuzgóság a politika részéről, ez az ami elbizonytalanította az embereket. Mert az emberi jog így, az emberi jog úgy. Hát a nagy fenéket! Ki kellett volna határozottan jelenteni, hogy a vakcinát gyártják és oltanak vele, ennyi, tessenek jelentkezni érte. Egy szóval sem kérdőjelezték volna meg!
Van az az igaz mondás, hogy minél többet tud az ember egy dologról, valójában annál kevesebbet. Ez most nagyon igaz.
Dobbenetes egynemelyik valasz.
Tizedik eve foglalkozok emberekkel szakmambol adodoan, es egy dolog kb a 4.honapnal mar lattam: az emberek fele, ketharmada funkcionalis analfabeta. En azt szoktam mondani, hogy vilagtalan.
Azt se tudjak, hogy hat egy vakcina ( bar miert is kene egy atlag embernek), mit jelent az, hogy mellekhatas stb.
Dobbenetes. Ijeszto.
Egyik vaalszhoz reagalnek csak:kinai vagy orosz vakcinan dolgozik?
Van, aki elhiszi azt, hogy valoban ott dolgozik az isnerosod ismerose.
Nos a nem beoltas:termeszetes szelekcio.
Egy pillalantig nem tudlak sajnalni titeket.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!