Valakinek megvan Allen Carr Rövid úton leszokni a dohányzásról című könyve? Már sehol sem kapható és szeretnék hozzá jutni. Szívesen megveszem. De ha valaki kölcsönadná annak is nagyon nagyon örülnék!
Nem tudom, hogy az egyik válaszolónak hogy jön ide az 50k forintos szeminárium, mikor egy kb. 1980-as évjáratú könyvről van szó, ami anno 17 forintba került (legalábbis a miénk).
Én 4 évig cigiztem. A minap (talán vasárnap) a kezembe akadt ez a könyv, gondoltam beleolvasok. Érdekes dolgok voltak benne, például az, hogy a nikotin igazából olyan csekély függőséget okoz, ami az alkohol mellett elhanyagolható. Allen, aki a könyvet írta, maga is 40 évig dohányzott, a saját tapasztalatait meséli el benne, és nem arról próbál meggyőzni, hogy rákos leszel, ha továb szívod, hanem arról, hogy SEMMI SZÜKSÉGED RÁ. Megnyugtat? Először is, a lóf*szt nyugtat meg, másodszor, ha ideges vagy, szedjél hangyát.
Amikor elérkeztem az utolsó fejezethez, hogy szívjam el az utolsó cigarettát, megtettem; jelenleg ott tartok, hogy két napja nem gyújtottam rá, és valamiért nem is hiányzik. Ha jövök a lépcsőn felfelé, nem zihálok, nem köhögök, és érzem, hogy mélyebben veszem a levegőt. Csodás érzés. :)
Kérdező, az enyémnek az a címe, hogy "Leszokni a dohányzásról? Nem is nehéz". Ha gondolod, valamikor később (kb. 1 hónap múlva) megveheted, de addig szükségem van támaszra, ha esetleg elgyengülök. Írj majd privátot, ha érdekel.
Rám is ugyan így hatott:) Mint ahogy ígérte a könyv, napról napra jobban érzi magát az ember, és nem hogy elvonási tünetek lennének, hanem szinte élvezi is az ember :D
Egyébként a hangkoskönyvet már most elküldöm a kérdezőnek:)
ja,
én 16 év után ezzel a könyvel tettem le a bagót egyedül :)
"A könyv önmagában nem szoktat le. Mit vártál?"
Nem tudom miért érzem magam bűnösnek és ezért sokan lepontoznak. Én nem azt írtam, hogy segít leszokni a könyv hanem amit ír azt mindenki tudja akinek van egy kis esze énnálam nem a könyv hozta meg a döntést hanem a szegénység 6 éve nem iszom alkoholt mert nem tehetem nincs rá pénzem most jön a cigi utána jön a kávé de még utána, hogy mi marad nem tudom az biztos, hogy ez a cigi leszokás nagyon nehéz nekem van akiknél ez semmiség én azt is elhiszem hisz nem vagyunk egyformák. azon gondolkodtam el, hogy még senki nem írta azt, hogy neki nehéz volt letenni mindenkinek könnyű volt semmi cigi utáni vágy, vagy csak enyhe semmi nyugtalanság semmi pótcselekmény mindenkinek simán megy akkor lehet, hogy csak én vagyok az akinek 28 év után nyűgös abbahagyni ez számomra rejtély. Na de a pénz az úr ha nincs rá keret akkor ha tetszik ha nem lekel tenni.
Akaretrő módszerrel teszed le. Ez az, amiről Allen beszélt. Nem azért szoksz le, mert te le akarsz, hanem azért, mert egy külső tényező befolyásol erre. Ezek azok a kísérletek, amik általában kudarccal végződnek - nem most, hanem pár hét, hónap vagy év múlva.
Azt kell megérteni, hogy a nikotin kábítószer, de olyan gyenge, hogy az elvonási tünetek pl. az alkoholhoz képest elhanyagolhatók. Hallottál már olyat, hogy valaki az alkoholért megverte a családját? Ez mindennapos eset. És olyat, hogy cigarettáért? Mert én még nem. Tudatmódosító szernek, kábítószernek hívjuk, de olyan csekély mértékben okoz függőséget, hogy az elhanyagolható. A probléma az agykontrollnál van: elhiteted magaddal, hogy megnyugtat, pihentet, satöbbi, pedig ez nem így van, a cigaretta izgatószer, felnyomja a vérnyomásodat. Ezeken kell túllenni, ezeket kell felfogni, és akkor jó lesz, hidd el.
"Azt kell megérteni, hogy a nikotin kábítószer, de olyan gyenge, hogy az elvonási tünetek pl. az alkoholhoz képest elhanyagolhatók."
Elég alkoholfüggő voltam 6 évvel ezelőtt és mégsem éreztem akkora vágyat az alkohol abbahagyást követően mint a cigi után, azt, hogy a cigi kábítószer de milyen? ez csak egy anyag semmi más ami függőséget okoz mint pl: Xanax amikor szedtem arra is rászoktam és mikor nem volt rá pénzem abba hagytam majd meg őrültem utána na ez is kábítószer ( nyilvános) csak nem füstöl ennyi. Ezt amit most érzek a leszokásom alatt énis le tudnám írni de minek? hisz ugyan azok jönnek ki rajtam mint amit Allen Carr le írt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!