Miért nem tudok elaludni?
Hiába fekszek csukott szemmel, nem jön álom a szememre. Volt már ilyen az egész augusztusban kezdődött, mikor 5 napig nem aludtam akkor már minden bajom volt, heves szívverés, magas pulzus, hányinger, zavarodotság. Azóta párszor elő jött, és minimum egy hétig tart. Most egy darabig jó volt több mint 2 hónapig. Két napja megint elő jött. És nagyon nem akarom már, hogy ez legyen. Háziorvos nem ír gyógyszert fel. Anya nem értette meg sose, hogy miért nem tudok, mert ő alszik mint a bunda.
Segítsetek!
20/F
"Elaludni délután se tudtam, mert bent volt bennem az az érzés, hogy úgyse tudok."
Ha ilyen jól megy neked az önszuggesztió, csak át kéne írni a programot és inkább azt bemesélni magadnak, hogy úgyis el tudsz aludni. ;-)
Evéssel nincs baj, a reggeli kihagyáson kívül. De ezt is tudnám orvosolni, hanem 5 óra után sikerülne elaludni mostanában.
Elkellett volna mert legalább megoldodott volna, de majd rá veszem magam és pszichiáterhez elkéne mennem. Vagy az idegre?
Felületes alvás se túl jó, nekem olyan szokott lenni, hogy mintha álmodnák én irányítom csak bármikor ki tudom nyitni a szemem, és felébredek.
Én suli után vagyok, és ezért gondolom, hogy valami szorongásom vagy mentális gondom van. Mert nem tudom hová tovább, és félek hogy elcseszem az életem.
"félek hogy elcseszem az életem"
Azt nem lehet elcseszni. Olyan még sose volt, hogy ne lett volna valahogy. :)
Olvassál életrajzokat, majd meglátod, hogy milyen sokan milyen nagyon "elcseszték" ezzel-azzal, aztán mégis minden rendbejött.
Régi a kérdés, de remélem még rá-ránézel.
Atyaúristen, ez az utolsó mondatod! Ugyanez van velem is. Nekem heti 1-2 átalvatlan éjszakám van. Az előző éjszaka rémes volt, egy nagyon fontos programot kellett lemondanom miatta.
De ez, hogy előjön a gondolat napközben, hogy "ma nem fog menni"... Brutális. Én most kb. 2 hónapja járok pszichológushoz, mert tuti mentális eredetű a dolog. Ő arra tippel, hogy ilyenkor valamint megérzek a zsigereimben, én meg arra tippelek, hogy ezzel a gondolattal "megidézem a bajt". Ha ez megjelenik, akkor nincs visszaút, már sehogyse tudom meggyőzni magam, hogy de igenis fog menni az alvás.
Te azóta mire jutottál?
"ezzel a gondolattal "megidézem a bajt". Ha ez megjelenik, akkor nincs visszaút"
Dehogynem. Úgy hívják, hogy munka. Napi 8-10 órában a szabadban végzett fizikai munka kell nektek, mindjárt úgy fogtok aludni, mint a bunda.
Igazából van, hogy egy darabig jó mint az utóbbi 3 hétben. Ma például, még semmit nem tudtam aludni sajnos. Most egy-két hétig biztos szenvedek vele. Igen, ez egy kegyetlen dolog, ez a megérzés így egyszer csak bepattan és akkor már tudom, hogy kampó kereszt az éjszaka. És a következő hetek.
Én nem járok pszichológushoz, viszont kaptam egy telefonszámot már a pszichiátertől. Sajnos, A pszichiáter csak antidepit írt fel. Pedig depresszióm meg ilyesmim nincs, a saját megérzésem szerint. De szerintem ennek biztos, hogy lelki oka van. Viszont írt fel már kettőt az egyik nem használt, csak fejfájás meg szédülést okozott, a másikat meg kisse váltottam még.
Siófokon voltam, ott 1 hétig mint a bunda úgy aludtam. Amint haza jöttem megkattant a dolog 1 hét múlva.
Melatonint szedek, ez elálmosít és eddig tudtam aludni tőle szerencsére. Ma nem tudom mi volt a baj, pedig órákig intenzív sportot végeztem. Na mindegy.
A másik amit észre vettem ha az egyik nap jól alszok, a második nap. Már vannak olyan dolgok amiket megpróbálok leutánozni. Szóval, hogy kiszelőztettem akkor megcsinálom másnap, nem néztem tv-t vagy gépeztem,akkor azt se csinálom. Ha az nap ittam egy tejet, akkor iszok az nap is. De ezt szerencsére felhagytam.
Amit javaslok, így hogy már több mint egy éve tart. Hogy, próbálj elaludni minél előbb, vagyis legalább lefeküdni. Ilyen 9-10 felé. Teljesen sötétíts be, és legyen nagyon hideg a szobádba, de annyira, hogy fáz. És bekeljen takaroznod. És vegyél melatonint, olyan 8 felé vedd be és utána menj elfürödni meg hasonlók, persze ha 11 után fekszel le akkor olyan 10 felé kb. Ennyi kb.
Jaa, még annyi, hogy nekem teljesen megszünt az, hogy milyen mikor álmos vagyok. Eltűnt teljesen, és szerintem ez a nagy baj, meg az, hogy másképp próbálunk elaludni, mint eddig. Meg ha nem alszok, attól van ilyen szar kedvem, és nincs kedvem már akkor semmihez.
Az utolsónak: dolgoztam mellette, de sajnos akkor is voltak álmatlan éjszakaim. És pont fizikai munkát végeztem 8 órában. Szóval, elég nagy baj, hogy van ez nekünk. Nem kellesz nekünk még te is a hátunkra, amíg sajnis nem tudod meg milyen, addig így fogsz hozzá állni. Szerintem viszont ez már sose fog elmúlni vagyis én nem tudok olyanról aki ki gyógyult belőle, és elmúlt neki teljesen.
Kitartást!
"Siófokon voltam, ott 1 hétig mint a bunda úgy aludtam."
Mert kint voltál a szabadban, a természetes fényen, ami alapvetően fontos a jó alváshoz. Aztán megint beszorultál a városba a négy fal közé, a sötétbe.
"elég nagy baj, hogy van ez nekünk. Nem kellesz nekünk még te is a hátunkra"
Ja, bocs, azt hittem, azért írtál ki róla kérdést, hogy akinek van ötlete, az segíthessen...
"amíg sajnis nem tudod meg milyen, addig így fogsz hozzá állni"
Így, hogy segíteni próbálok... Tényleg nagyon rossz lehet ez neked, nektek...
"Szerintem viszont ez már sose fog elmúlni vagyis én nem tudok olyanról aki ki gyógyult belőle, és elmúlt neki teljesen."
Én meg tudok olyanról. Ez csak időszakos probléma.
Viszont ha a megoldás ellen dolgozol azzal, hogy bemeséled magadnak, hogy ez már sose fog elmúlni, meg okosabb akarsz lenni, mint az összes szakember együttvéve, azzal megnehezíted a saját dolgodat. Nézz utána, mi az az önbeteljesítő jóslat.
Kérdező!
Köszönöm a tippeket! A melatonin nekem sajnos nem vált be. Senki mástól nem hallok ilyet, de nekem rossz lett tőle a közérzetem, kifejezetten rossz éjszakákat okozott. De nagyon örülök, hogy neked bevált, sokaknak működik.
Tudom, hogy nagyon nehéz, mert ugyanebben a cipőben járok, de a legfontosabb, hogy ne add fel a reményt! A pszichológusom szerint rengeteg ember "kigyógyul" ebből. Én is sokáig kerestem pozitív tapasztalatokat, de szerintem az interneten nem nagyon találsz, mert miután az illető megoldotta, nem fórumozik róla tovább.
Valahogy mélyen el kell hinnünk, hogy ez csak átmeneti, tuti, hogy ez a kulcs!
Ja, és szerintem ha nagyon ráfeszülsz az esti rutinra, az is árt. Akkor már azokkal a gondolatokkal teszel mindent, hogy na vajon ez működik? Na vajon most menni fog? Ha el tudnánk felejteni, hogy ilyen problémánk van, akkor elő se jönne, max. vizsga vagy hasonlók előtt... :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!