Ti számíthattok egymásra a felnőtt testvéreitekkel? Segítitek egymást, ha kell?

Meglepődtem azon, ami itt megy. Valaki kiírta, hogy a testvére külföldön dolgozik, és vett egy házat, amit nem használ, de neki nem engedi, hogy ott lakjon pár hónapig, amíg keres annyit, hogy ki tudjon fizetni egy albérletet. Nem ismerem a körülményeket, szóval még az is lehet akár, hogy az a testvér már ezerszer csalódott az itthoniakban, hogy hiába segíti őket, nem tudnak bánni a pénzzel stb... Szóval nem mondom, hogy semmiképpen nem lehet igaza.

Ami viszont megdöbbentett, hogy így, a körülmények ismerete nélkül is a válaszolók 90%-ának csípőből az jött, hogy hát miért is engedné, ő sem hagyná, hogy a testvére használja az új házát, mert lelakja, meg különben is, hogy jut valakinek ilyen az eszébe, kihasználós büdös dög.

Nálunk az a természetes, hogy a család egyfajta véd- és dacszövetség, nem csak a testvéreimmel, de még az unokatestvéreimmel is számíthatunk egymásra. Ha valaki bajba kerül, a többiek kisegítik, a testvérek meg a mindennapokban is segítik egymást. Akinek több van, ad annak, akinek kevesebb. De ez a baráti körben is így természetes. Van olyan barátunk, aki már lassan nyugdíjba megy, és egy életen át segítette a nála jóval kevesebbet kereső, háromgyerekes pedagógus testvérét. Ha az nem akarta elfogadni, akkor kicselezte, és úgy oldotta meg, de akkor is segített.

Nektek mi a normális? Hogy mindenki csak saját magának kaparkodik, vagy hogy ha felnőttök, akkor is egy család vagytok, segítitek egymást?