Mit tehetünk egy elhízott kislánnyal?
Az a családom problémája, hogy van egy húgom, aki az utóbbi pár hónapban 13 éves létére több mint hetven kilóra hízott. Nem betegség áll emögött, hanem egyszerűen csak zabál és zabál. Anyukám elküldi az iskolába egy ezressel, a barátnője szerint felvásárolja a büfé chips és pizza készletét. Hazajön, minden nap legalább 3 tányér zabpehely. Átmegy Nagymamánkhoz, aki meg adja is alá a lovat, ott is megeszi a fél hűtőt.
Tudom, hogy sokan támadni fognak, de azért írtam le mert féltem. Így is elég egészségügyi problémája van, nem kell még több az elhízottság miatt. És valljuk már be, hatodikosan 75 kilós egy kislány?
Az a baj ha én vagy apukám, megemlítjük neki hogy ez nem jó, semmilyen szempontból, ordítani hogy kezd hogy mi csak bántjuk, rosszat akarunk neki, anyukám meg bevédi, hogy "jaj nem is vagy kövér hazudnak", pedih tudja ő is mi a helyzet, de nem akar lépni nehogy megbántsa. De mi akkor is féltjük, ez nem egészséges sem normális. Semmit nem akar ellene tenni, ráadásul rettenetesen ellustult. Semmilyen házimunkát nem lehet neki adni, mert felállni alig bír, csak fekszik. Testnevelésből is hármas (ötös volt, kosárlabdacsapatban játszott, de kilépett mert nem ő "fáradt" ehhez). Ráadásul sokan bántják is emiatt az iskolájában. Pedig az osztálytársai szerint semmi nem áll emögött, se szerelmi bánat, a barátnőivel sek veszett össze, tanárokkal sem kapott össze. Egyszerűen csak igénytelen. Mégis mit lehet tenni?
"De arra igen kiváncsi lennék, hogy TE hogy oldanád meg, hogy egy ekkora gyerek csak azt egyen, amit te adsz neki!"
én például úgy, hogy nem adnék neki egy fillért sem. oldja meg a nasizást így 13 évesen. :)
27-es.
Faradj at hozzam, batran nezd meg, ketto gyerekem van. Azt esznek amit fozok, csomagolok. Igen, igazad van, kiforgathatod a szavaimat, csak nem akartam reszletekbe menni. Nyilvan nem nulla szenhidratra gondoltam, hanem arra, hogy maximalisan torekedni kell a csokkentesere. Pl nem minden nap makos tesztat enni egy halom porcukorral es nem kellenek a sutemenyes desszertek sem. Igen kell sok hus,hal koretnek pedig leginkabb parolt zoldsegek. Fozeleket nagyszeruen lehet liszt nelkul fozni. Rengeteg etel van ami tele van szenhidrattal csak kevesen foglalkoznak azzal, hogy utana nezzenek.
A gyereknek lehet csomagolni olyat amit megeszik. Mert azert megbocsass, ha csak a pizza chipset hajlando kolaval, akkor pofan is kell vagni. Van teljes kiorlesu pekaru, de egy zsomletol, kiflitol sem lesz 70 kilo egy gyerek. Es ha nincs a kezeben napi ezer ft, akkor nem fog mast venni.
Es de, kepzeld a mi etkezesunk a normalis. Van hus, hal, tojas, sajt,rengeteg zoldseg, rizs, fozelek, salatak. Nincs chips, pizza, sult krumpli, burgerek, rantott dolgok.
Mindket gyerekemnek van uzsonnaja is, egyik sem ehezik es egyik sem dagadt.
Az egeszsegugyi dolgora nem reagalok, valoszinuleg tobbet ertek hozza mint te, baromsagot irtal. Mindegy is, inkabb ne fuss bele.
A nagyival meg beszelni kell, mast nem lehet vele csinalni. Ha nem hallgat a szep szora, akkor a gyerek dagadt lesz es kesz. Ennyi.
"Mivel a nagymamánál azt és annyit kap, amit és amennyit akar, ezért nem kell neki pénz a nassolgatáshoz!"
Nagymama egy komoly fejmosás után hidd el nem zabáltatná a gyereket. Ha meg mégis, akkor felejtse el az unokát.
Jaj istenem, semmi pajzsmirigy meg ilyenek. Mindigis egy lusta és igénytelen emberke volt, csak ez most jobban kijött rajta.
Régebben csomagoltunk neki ételt reggel, 3-4 szendvicset is, de sosem ette, volt hogy mindet hazahozta mert neki nem kell. Ezért kap mostanában pénzt. Édesanyám pedig főz, meg lehet nyugodni.
Az igazából a baj, hogy a gyerek lusta, igénytelen, nem foglalkozik magával, nem érdekli semmi. Semmi "bánata" meg ilyesmi nincsen, csak lusta, és mostanában egyre jobban, egyre csak tetőzik. Próbáltam már neki szépen mondani, ordítva is, ne anyámnak kelljen, de egyszerűen lusta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!